Cikkek listázása

Út menti és szabadtéri keresztek a Veszprémi Egyházmegyében

Fohász a Megváltóhoz

Szerző: Budai Éva

„Szüzek, ifjak sirjatok
Mélyen szomorkodjatok,
Keseregjen minden sziv,
Aki Jézussához hiv.

Nincsen abban irgalom,
Hozzád buzgó fájdalom,
Aki téged meg nem szán,
Ó Jézus, a keresztfán…”

Faludi Ferenc (1704–1779) nagypénteket, Jézus kereszthalálát idéző verse fájdalmas és gyönyörűséges imádság a kereszten megváltásunkért vértanúságot szenvedett Krisztushoz. (Egyházunk énekei sorában ma is megtaláljuk ezt a fohászt némi módosulással: Keresztények, sírjatok…)
A kereszt, majd később a feszület (amelyen már ábrázolják a felfeszített Krisztust is), ősi keresztény jelképpé vált az eltelt kétezer esztendő során. A jelképszakértők szerint az első századokban is már titkos Krisztus-szimbólumként használták a názáreti Jézus korai követői. Kultikus szerepe, jelentősége különösen a későközépkortól növekedett meg. S ma már nemcsak a szentmise liturgikus részeként, nemcsak a szakrális templomi belső térben találkozhatunk kereszttel különböző változatokban, hanem az ember által alakított természeti, külső szakrális térben is, például országutak mentén, települések határában, földeken, kertekben, szőlőhegyeken, de közterületeken is.

A keresztállítás indítéka többnyire meghatározza a keresztállítás helyét – írja S. Lackovits Emőke néprajzkutató egyik e témakörben írott tanulmányában. Ezek alapján ismerünk engesztelő és emlékkereszteket, hála-, fogadalmi és őrzővédő-, valamint Isten dicsőségére állított kereszteket.

Főként fából, homokkőből, pléh-Krisztussal

A korai kereszteket fából készítették, s ez volt a 18. századiak anyaga is, csak a 19. században tértek át a kőkeresztre. A fakeresztre pléhből, bádogból készítették el a Corpust, amit általában szépen kifestettek, kidíszítettek. A keresztek anyaga később vidékenként változott, a Bakonyban, a Balaton-felvidéken leggyakrabban homokkőt használtak. A kereszteken a megfeszített Krisztus ábrázolása mellett később mellékalakok is megjelentek, így például a kereszt tövében a fájdalomtól megtört Szűz Mária, vagy János evangélista és Mária Magdolna. S vannak olyan keresztek, amelyeknek tövében ábrázolták a közösség védőszentjét is. A 20. századi kereszteknél gyakori a feszület hármas tagolása. A függőleges ág alsó részén az alvilágra, a bűnre, a halálra emlékeztető ábrázolások találhatók, a középső részen a földi létre utaló mellékalakok, míg a felső részen Krisztus látható felmagasztosult alakjával. A feszületek készítőiről rendkívül keveset tudunk, csupán a rezi kőfaragók közül ismerjük egynek a nevét, őt Hála Józsefnek hívták. Az eddigi kutatások szerint az egyházmegyében Pápán, Veszprémben, Keszthelyen, Sümegen, Várvölgyön és Balatonalmádiban voltak kőfaragó műhelyek.

Az út menti keresztek mindig a felszenteléssel váltak kultikus hellyé. Ezután „helyszínt biztosítottak bizonyos ájtatosságok számára, ugyanakkor puszta létükkel is ájtatosságra késztettek. Segítették a fohászkodást, látványuk hozzájárult a láthatatlan elképzeléséhez, de erkölcsi tanítással is szolgáltak. A feszület előtt elhaladó férfiak megemelték a kalapjukat, a nők, gyermekek keresztet vetettek, mások ajkáról felszállt egy-egy röpima.” Ezek a keresztek búcsúztatták a falut elhagyót, köszöntötték az érkezőt, s tájékozódási pontok is voltak egyúttal, vagy a búcsús zarándokok számára pihenőhelyként szolgáltak egy-egy imádság erejéig. Búcsúk előtt a kereszteket mindig megtisztították, újrafestették. Néha liturgikus szertartások helyszínei voltak, például itt tartották meg a búzaszentelőt, a barkaszentelőt, ide érkezett, itt fordult meg a templomi körmenet.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>