Kórust vezet, egyetemre jár, s faluja népdalait gyűjti a kántor-hitoktató
„És megérzik a fényt a gyökerek…”
Szerző: Lőrincz Sándor
Fotó: Lőrincz Attila, Steinbacher Balázs
– Honnan a vonzódás a hitoktatáshoz? – kérdeztük a fiatal hitoktatót, Steinbacher Balázst.
– Sokáig kacérkodtam azzal, hogy pap leszek, de ettől függetlenül is régóta érdekelt a hittan, a teológia. „Időhúzásként” elvégeztem a hitoktatói szakot – egy szerelem is utolért, de vége lett –, s most világiként hirdethetem az evangéliumot. Tanítóként nem tudtam elhelyezkedni, de szerencsére Toponárra kerülve mégiscsak gyerekek között lehetek.
– Miklósiba pedig vissza-visszahúzza a szíve.
– Ott élnek a szüleim, a nővérem is a családjával, és én is nagyon szeretem ezt a Koppány-völgyi falucskát, amelyet a II. világháborúig németek laktak. Nagyanyám emlékei szerint csak a pásztorok voltak magyarok. Az alapokat, a hitet otthonról, mélyen hívő családomból hoztam. Ide kötnek a gyökereim. Az igazi elmélyülésre azonban a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumban töltött éveim alatt volt módom.
– Miklósiban van egy szerzetesközösség Galbavy és Sipos atyákkal. Nem gondolt arra, hogy mindenkor jól jönne az utánpótlás?
– Sokat köszönhetek a közösségnek, s talán titkon az atyák is reménykedtek abban, hogy egyszer én is tagja leszek.
– Még nincs veszve semmi, vagy már eső után köpönyeg?
– Lehet, hogy tényleg a papi szemináriumba visz az utam.
– Nemrég egy kabaréjelenetben tűnt fel, amit a miklósi szépkorúaknak adtak elő a helyi fiatalokkal.
– Közel áll hozzám a színpadi játék, hiszen már nagyapám is énekelt a miklósi népdalkórusban. Az Ifjúsági Egyesület – amelynek tizenhárom éve vagyok tagja – 1991-ben azzal a szándékkal alakult, hogy a népzene és a néptánc terén még élő hagyományt összegyűjtse, megmentse. Az egyesület tagjainak többsége egyébként hívő, így még könnyebb a kommunikáció. Évről évre készülünk egy-egy produkcióval, bállal; tánccsoportunk sokat szerepel falun kívül is. Emlékezetes a Christkind’l Spiel, amely a magyar betlehemes játékhoz hasonló sváb karácsonyi népszokás, de említhetném a Paradise Spielt is, amely a bűnbeeséstől jut el Jézus születésének misztériumáig. Egy időben jómagam is táncoltam, most viszont – időhiány miatt – csak alkalmanként térek vissza. Azt tervezem, hogy egy kamara népdalkört alakítok, ezzel is ráirányítva a figyelmet a szépséges német népdalkincsre. Szeretném összegyűjteni a még itt-ott fellelhető énekeket. A nyolcvanhoz közeli Vinkler Istvánné lesz ebben segítségemre. Neki, illetve testvérének eddig is sokat köszönhetek az adatközlés terén.
Olyannyira magával ragadott a miklósi múlt, hogy diplomamunkámat is a népzenei hagyományokból írtam. Készítettünk egy kazettát is, amelyre népdalokat, illetve a karácsonyhoz köthető misztériumjátékokat rögzítettük.
– Jó hallani, hogy a fiatalok mi mindenre kaphatók Miklósiban. De mit tapasztal Toponáron?
– Eleinte meglehetősen kevés fiatal járt a templomba, de most mintha egy kis fellendülés mutatkozna. Neumüller Miklós plébános úr egy ifjúsági kör szervezésével próbálkozik, én pedig a templomi kórust vezetem, amelynek tagjai jobbára a középgenerációból kerülnek ki.
– Hittanórán mit érzékel? Milyenek a mai gyerekek, hiszen elsőtől a nyolcadik osztályosokig egyaránt tanítja őket?
– A felnőtt társadalomban is érzékelhető egyfajta távolságtartás: miként lehet épeszű ember főállásban hitoktató? – fogalmazzák meg sokan. Ennek pedig egyenes következménye az, ami hittanórán lecsapódik. Az egyik tanítványom például megkérdezte: komolyan gondolom-e, hogy Isten létezik. Azt tapasztalom, hogy a gyerekeknek több mint a fele szülői ráhatásra jön, mondván: ők is jártak hittanra, hétvégenként pedig misére. Legyen csak a gyerek elsőáldozó, bérmálkozó. Nos, ilyen közegben tanítjuk hitünk alapjait, beszélünk bibliai történetekről, szépről, jóról, erkölcsről, a keresztény értékrendről. Viszont mindig megerősít, ha azt látom, hogy néhány diák valóban komolyan veszi az órámon hallottakat, érdeklődik a hit titka iránt, s ha újabb lurkók keresnek meg azzal: jöhetnek-e hittanórára.
– Mely bibliai ige ad napról napra megerősítést a tanításhoz, s egyáltalán az élethez?
– Kedvenc részem a Filippi levél 4,4–7: „Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: örüljetek! Ismerje meg mindenki a ti szelídségeteket! Az Úr közel van! Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.”
– Pályája kezdetén van. Hogy látja: milyen évek előtt áll?
– Keresztény ember nem lehet pesszimista. Tudjuk, hogy bármennyire is mesterkedik a gonosz e világ megszerzésén, nem sikerül neki; már legyőzetett. Ebből kifolyólag, ha néha erőt is vesz rajtam a csüggedés, a félelem, a bizonytalanság, érzem az Úr kegyelmét. Szerencsére Isten humorral is megajándékozott, s így talán könnyebben fogadom a rám váró feladatokat.
– Nagyböjt heteit éljük. Milyen érzésekkel készül húsvétra?
– Az üres sír látványa, ami csak sejteti a feltámadás tényét, engem mindig magával ragad. Az ember elfogadja, hogy nincsen itt, feltámadt! A feltámadásból, illetve a bűneink letételéből fakadó öröm pedig új élettel tölt el. Ha verssel kellene válaszolnom, akkor Pilinszky Harmadnapon című gyönyörű költeményének egyik strófáját idézném: „És fölzúgnak a hamuszín egek,/ hajnalfele a ravensbrücki fák./ És megérzik a fényt a gyökerek./ És szél támad. És fölzeng a világ.”
