Cikkek listázása

Kórust vezet, egyetemre jár, s faluja népdalait gyűjti a kántor-hitoktató

„És megérzik a fényt a gyökerek…”

Szerző: Lőrincz Sándor

Fotó: Lőrincz Attila, Steinbacher Balázs

Az egykor svábok lakta kis somogyi falu, Miklósi áll szívéhez a legközelebb. Az a település, amely gyermek- és diákkorát jelentette, ahol a falusi lét egyszerűségét, a hagyománytiszteletet s az egyházi szokásokat, helyi hagyományokat megismerve magába szívta a hitet, a hazaszeretetet, a közösség megtartó erejét. Most ugyan Kaposváron él albérletben, hiszen heti huszonegy órában hitoktat, és a toponári városrész Szentháromság-templomának kántora, de ha teheti, hétvégenként hazamegy. Steinbacher Balázs ilyenkor egy kicsit újra gyermek lesz, pedig már nem az.
2004-ben végzett a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karán, ám a tanulást nem hagyta abba: másodéves a levelező magyartanár szakon. Kórust vezet, népdalkör alapításán töri a fejét, és rendre ott van a kaposvári Kolping család összejövetelein, de a székesegyház ifjúsági termében diákoknak tartott „mélyítő” hittanon is részt vesz plébánosával. Nemcsak orgonál, kiválóan játszik tangóharmonikán is. Szeret kirándulni, így incselkedik a természetfotózással is. Kedvence a világpolgár Márai, ám szívesen olvassa Székely János kisregényeit és drámáit is, meg a kommunista rezsim alatt agyonhallgatott Wass Albert sorait, aki azt írta egy helyütt: „A világ szép és különös – csak sok benne nagyon a beteg ember. Az izgága, az irigy, a gyűlölködő. A gonosztevő és a diktátor, az őrült és a hős. Fertőzik és rontják a világot, amennyire adottságaiktól kitelik. De egészen elrontani nem tudták mégsem, ha ezerszer is azt hirdeti a látszat.”

– Honnan a vonzódás a hitoktatáshoz? – kérdeztük a fiatal hitoktatót, Steinbacher Balázst.

– Sokáig kacérkodtam azzal, hogy pap leszek, de ettől függetlenül is régóta érdekelt a hittan, a teológia. „Időhúzásként” elvégeztem a hitoktatói szakot – egy szerelem is utolért, de vége lett –, s most világiként hirdethetem az evangéliumot. Tanítóként nem tudtam elhelyezkedni, de szerencsére Toponárra kerülve mégiscsak gyerekek között lehetek.

– Miklósiba pedig vissza-visszahúzza a szíve.

– Ott élnek a szüleim, a nővérem is a családjával, és én is nagyon szeretem ezt a Koppány-völgyi falucskát, amelyet a II. világháborúig németek laktak. Nagyanyám emlékei szerint csak a pásztorok voltak magyarok. Az alapokat, a hitet otthonról, mélyen hívő családomból hoztam. Ide kötnek a gyökereim. Az igazi elmélyülésre azonban a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnáziumban töltött éveim alatt volt módom.

– Miklósiban van egy szerzetesközösség Galbavy és Sipos atyákkal. Nem gondolt arra, hogy mindenkor jól jönne az utánpótlás?

– Sokat köszönhetek a közösségnek, s talán titkon az atyák is reménykedtek abban, hogy egyszer én is tagja leszek.

– Még nincs veszve semmi, vagy már eső után köpönyeg?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>