Cikkek listázása

„Ciprusfenyő sarjad a tövisbokor helyett…” (Iz 55,13)

A tövisbokor

Szerző: Katona Marianna

Fotó: Léphaft Pál

Ahogyan a jerikói rózsa – melyről múlt havi számunk meséje szólt – képes kivirágozni néhány csepp víztől akár több évi szárazság után is, úgy szeretnénk feleleveníteni számotokra a Szentírás több ezer éves történeteit. Ha figyelmesen és nyitott szívvel olvassátok, ti is kivirágozhattok Isten virágoskertjében, mint a jerikói rózsa. Most „bibliai kertünk” egy olyan lakójáról lesz szó, amely már Jézus születése előtt is elterjedt Palesztina földjén. Ez a tövisbokor.
Egyszer régen egy nagy palota udvarában éldegélt egy szomorú tövisbokor. Hogy miért volt szomorú? Hát csak azért, mert senki sem szerette. Mindenki nagy ívben kikerülte, emberek és állatok egyaránt irtóztak tőle. Sóvárgó szemekkel leste az ég madarait, hátha egyszer ő is otthont adhat nekik ágai között, de azok féltek a szúrós tüskéktől.

A tövisbokor szomorúan hajtotta le fejét, és arra gondolt, milyen igazságtalan a világ, hiszen ő senkinek sem akar ártani, mégis mindenkit megsebez. Szívében elégedetlenség és harag tüze pusztított, és ettől tüskéi még nagyobbak, még hegyesebbek lettek.

Egy tavaszi délután, mikor a nap csendes sugarai minden élőt körülöleltek, különös zajra lett figyelmes. Katonákat máskor is látott, hangos és durva kiáltozásaikat szinte már megszokta. Nem is őrájuk figyelt fel. Inkább az a lehajtott fejű, szokatlanul csendes idegen keltette fel érdeklődését. Annyira más volt, mint azok az emberek, akiket eddigi élete folyamán látott. Valami mély nyugalom áradt lényéből, pedig a katonák mindent elkövettek, hogy kibillentsék belőle.

– Na mi van, Názáreti? Megnémultál?! Találd el, ki köpött le! – ordibálták röhögve.

A bokor csak ekkor vette észre, hogy a fehér ruhás férfi szeme be van kötve. „Szegény! – gondolta magában. – Mivel szolgálhatott rá, hogy így bánjanak vele? Miért bántják?”

Ekkor az egyik katona letépte a férfi szeméről a kendőt, és vihogva felkiáltott:

– Várj csak, majd mi mindjárt megkoronázunk, ahogyan az egy igazi királyhoz illik!

A többiek kaján vigyorral az arcukon követték társukat, aki a tövisbokor felé indult. A bokor rosszat sejtve a fehér ruhás férfira nézett, s tekintetük egy percre összeért. Egyetlen villanás volt csupán, mégis a világ minden fájdalma belefért ebbe a pillantásba.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>