Mennyországot építeni kihívás

„Nem a halálé az utolsó szó…”

Szerző: Jakubecz Márta

Fotó: Kovács Ágnes

November elején őszi hangulatban, halottainkért gyújtott gyertyák fénye mellett emlékezünk elhunyt szeretteinkre. Katolikus hitünk szerint imáinkkal segíthetjük azokat, akik onnan, „túlról” mintha most hozzánk szólnának, és bizonyítanák nekünk e bibliai sorok igazságát: „Szem nem látta, fül nem hallotta, ember szívébe föl nem hatolt, amiket Isten készített azoknak, akik őt szeretik” (1Kor 2,9). És bármennyire szeretnénk, nem tudjuk elképzelni sem, hogy milyen lehet ott, a másvilágon az a rejtettség, amiben elhunytjaink élnek, hiszen a halál alagútja után életük „el van rejtve Krisztussal Istenben” (Kol 3,3). Új életre támadtak, átváltozáson mentek át, és szívünk mélyén nem értjük, milyen lehet majd ott, amiről csak némi halovány sejtésünk lehet.

„Nem a halálé az utolsó szó” – valljuk hitünk erejével, mert ha a feltámadásban nem hinnénk, hitünknek sem lenne értelme, mivel az örök élet lehetősége Jézus örömhírének a lényege. E mondat gyakran visszatér a homíliákban, lelki könyvekben, még ilyen című alkotás is van (Lohfink Gerharg: Jézus utolsó napja – Nem a halálé az utolsó szó).

A halál témája foglalkoztat bennünket leginkább mindenszentek ünnepén és másnap, halottak napján is. Ám minél többet elmélkedünk felette, annál sűrűbb köd fedi el előlünk a nagy titkot. Az egyik lelki író ezt így érzékelteti: „A hit homálya és a halál homálya rokonságban vannak egymással. A hit nagy valóságai akkor tűnnek igazán föl lelkünk látóhatárán, ha ez a világ sötétségbe borul körülöttünk” (Belon). Életünk végén a halál mélysége teljes egészében feltárul majd előttünk, amikor kiszabadulhatunk földi létünk szűk kereteiből, s már nem fogjuk sajnálni a mulandó értékeinket, elért sikereinket, „életművünket”, mivel megértjük, hogy ettől jóval értékesebb dolgok várnak ránk a Fényben, amint Szent Pál mondja: „Mert ha oly dicsőséges, ami mulandó, sokkal dicsőségesebb, ami maradandó” (2Kor 3,11).

Olyan halált szeretnénk egykor, amely Életté változik! Sokan talán éppen azért nem merik Krisztust követni, és átadni önmagukat a szolgálatra Istennek, mert félnek Krisztusban meghalni. Félnek attól, hogy elinduljanak az úton – a hit ösvényén –, amely Alfától Ómegáig tart. A názáreti Jézustól a Feltámadott Krisztus dicsőségéig – az örök életig.

A teljes cikk >>>

> Cikk nyomtatása > Küldje el e-mailben

Rovat további cikkei:

Kapcsolódó cikkeink:

A második felvonás

Veszteségeink: a megújuló élet kapui

2010. június
Tartalom >>>