27. Budapesti Tavaszi Fesztivál, 2007. március 16. – április 1.
Magyar művészet – magyar művészek
Szerző: Bodnár Zita
Újraértelmezett hagyomány
A Tavaszi Fesztivál nyitó rendezvényeként tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galéria és a Sensaria Képzőművészeti Egyesület szervezésben az Újraértelmezett hagyomány című kiállítás.
A Sensariát a 70-es évek derekán született fiatal képzőművészek egy csoportja alapította meg 2003-ban, intézményesítve ezzel az egyetemen kialakult baráti-szellemi kört. „A Tiziano műhelyének nevét viselő Sensaria csapat a modernség előtti művészet elejtett fonalát vette fel, elhatárolva magát a 20. század izmusaitól.” A csoport a klasszikus korok örökségét, a történelem őszinte átélését, a megtapasztalt valóságot, a regionális kötődések felfedezését hangsúlyozza. A klasszikus mestereket (Caravaggio, Vermeer, Rembrandt, Manet, Ferenczy Károly, Csontváry…) példamutató elődként és átélhető örökségként idézik meg.
Az Újraértelmezett hagyomány című kiállítás lehetőséget nyújt arra – a Magyar Nemzeti Galéria megalapításának ötvenedik évfordulójához kapcsolódva –, hogy a Sensaria csoport tagjai, valamint az általuk meghívott művészek megpróbálják megfogalmazni a magyar festészet tradíciójához való viszonyukat. Vajon létezik-e ilyen hagyomány? Milyen módon nyilvánul meg? A fiatal festők számára folytathatók-e ezek a magyar festészeti tradíciók?
A csoport egy közel 100–120 éves időintervallumot felölve, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében szereplő művekre reflektál. A kiállítás középpontjában a közös térben kiállított „történeti” és kortárs alkotások „párbeszéde” áll. A tárlat a művészeti problémák és témák folytonosságát és újraértelmezését kívánja megmutatni a régi és a mai mesterek, valamint a fiatal alkotók munkáinak együttes bemutatásával.
A kiállítás történeti anyagát nagyrészt a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében kiemelkedő szerepet játszó művészek, a magyar festészet meghatározó alakjai – Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar, Ferenczy Károly… – képezik. A kortárs alkotások alapjául a Sensaria fiatal alkotói mellett olyan idősebb, illetve középgenerációs művészkortársak – Csernus Tibor, Lajta Gábor, Kőnig Frigyes… – művei szolgálnak, akiknek munkásságában a klasszikus festészet tradíciója él.
Az Újraértelmezett hagyomány című kiállítás 2007. március 16. és április 30. között várja a látogatókat.
Tiffany és Gallé – a szecessziós üvegmûvészet mesterei
A szecesszió üvegművészete szorosan kötődik tervező, kreatív egyéniségekhez, tudatos és sokoldalú művészekhez. Többen közülük – Louis Comfort Tiffany, Émile Gallé – az egységes „új stílus” megteremtésének jegyében teljes enteriőröket terveztek.
Louis Comfort Tiffany az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, sőt még becsületrenddel is kitüntették. Alkotásai hamarosan egész Európában elterjedtek.
Tiffany tárgyformái részben historizálóak – mint például a perzsa rózsavízhintő edény, mely az ókori Kelet formavilágát idézi –, részben a természetből kiindulók – a születést és a kiteljesedő életet szimbolizáló kibomlott virágkelyhek –, illetve e kettő absztrahált változatai. Korai művészetének kulcsmotívuma az üvegek falán körbefutó hullámvonal, mely az élet törvényszerű folyását jelképezi. A megdermedt, aranyosan izzó lávafolyamot felidéző Láva tárgyforma, valamint a pávatoll szín- és fényhatásait megjelenítő Páva üvegtípusok különleges helyet foglalnak el Tiffany repertoárjában.
A szecessziós üvegművészet másik meghatározó egyénisége Émile Gallé. A francia művész munkásságának korai szakaszában a historizmus szellemében alkotott. Velence-muránói reneszánsz díszüvegek, sziléziai barokk édességes csészék, asztali üvegek, fajanszok formáit alkalmazta gyakran vegyítve mindezeket iszlám, arab, egyiptomi, illetve perzsa elemekkel. Műveit gyakran határozott mondanivaló, sőt politikai állásfoglalás kifejezőivé tette.
Verreries Parlantes (Beszélő üvegek), Poèmes Vitrifiés (Üvegbe zárt költemények) sorozatai irodalmi művek, költemények üvegbe álmodott illusztrációi. Ő teremtette meg az üvegplasztikát, melynek nála olykor gyakorlati rendeltetése is volt: például asztali lámpaként működött.
A növénymotívumokkal díszített üvegein az art nouveau kedvelt virágai szimbolikus tartalmat is kaptak. A mákvirág a mákony-álom-halál, a napraforgó az Isten felé forduló lélek, az orchidea a kifinomultság, az írisz a szivárvány, az Isten és ember közötti szövetség jelképe.
A 19. század második felében a magyar üvegművesség képes volt felzárkózni a nemzetközi törekvésekhez. A millennium körüli évek szellemi atmoszférája azonban nagy hatást gyakorolt a művészekre, s így a magyar szecessziós üvegművészetnek van egy különleges sajátossága. A magyar mesterek egyfajta romantikus-nemzeti, olykor kissé népies formájú-díszítésű tárgyakat alkottak. Az üvegművészet remekei azonban – különösen Sovánka István, a Schreiber-gyár és Giergl-műhely legsikerültebb munkái – a két irányzat keveredését mutatják.
Róth Miksa életműve szorosan egybefonódik a nemzetközi üvegfestészet és mozaikművészet történetével, számos jelentős munkája nemzetközi megbízásra készült. Legnagyobb sikereit opalizáló üvegmunkáival aratta. A Pax és Felkelő nap című kompozícióival az 1900-as párizsi világkiállításon ezüstérmet nyert.
A magyar alkotók gazdag anyagából a kiállítás csak szerényebb válogatást tár a látogatók elé, mivel a bemutató párhuzamot kíván vonni a két kimagasló külföldi művészegyéniség, Tiffany és Gallé, valamint kortársaik munkássága között, és szeretné bemutatni követőikre gyakorolt hatásukat.
Az Iparművészeti Múzeum Tiffany és Gallé – a szecessziós üvegművészet mesterei című kiállítása 2007. március 22. és november 18. között tekinthető meg.
