Cikkek listázása

27. Budapesti Tavaszi Fesztivál, 2007. március 16. – április 1.

Magyar művészet – magyar művészek

Szerző: Bodnár Zita

A 27. Budapesti Tavaszi Fesztivál nem egy kiemelt rendezőelv, közkedvelt személyiség vagy jubileum köré szerveződik. A rendezvénysorozat idén saját ars poeticáját állítja reflektorfénybe. A fesztivál ez évi jelmondata: Magyar művészet – magyar művészek, utal a szervezők azon törekvésére, hogy évről évre mind szélesebb sávon igyekszenek megjeleníteni nemzeti kultúránk reprezentáns értékeit. A több mint két hétig tartó rendezvény rendkívül gazdag, sokszínű programjából az alábbiakban két kiállítást emelünk ki.

Újraértelmezett hagyomány

A Tavaszi Fesztivál nyitó rendezvényeként tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galéria és a Sensaria Képzőművészeti Egyesület szervezésben az Újraértelmezett hagyomány című kiállítás.

A Sensariát a 70-es évek derekán született fiatal képzőművészek egy csoportja alapította meg 2003-ban, intézményesítve ezzel az egyetemen kialakult baráti-szellemi kört. „A Tiziano műhelyének nevét viselő Sensaria csapat a modernség előtti művészet elejtett fonalát vette fel, elhatárolva magát a 20. század izmusaitól.” A csoport a klasszikus korok örökségét, a történelem őszinte átélését, a megtapasztalt valóságot, a regionális kötődések felfedezését hangsúlyozza. A klasszikus mestereket (Caravaggio, Vermeer, Rembrandt, Manet, Ferenczy Károly, Csontváry…) példamutató elődként és átélhető örökségként idézik meg.

Az Újraértelmezett hagyomány című kiállítás lehetőséget nyújt arra – a Magyar Nemzeti Galéria megalapításának ötvenedik évfordulójához kapcsolódva –, hogy a Sensaria csoport tagjai, valamint az általuk meghívott művészek megpróbálják megfogalmazni a magyar festészet tradíciójához való viszonyukat. Vajon létezik-e ilyen hagyomány? Milyen módon nyilvánul meg? A fiatal festők számára folytathatók-e ezek a magyar festészeti tradíciók?

A csoport egy közel 100–120 éves időintervallumot felölve, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében szereplő művekre reflektál. A kiállítás középpontjában a közös térben kiállított „történeti” és kortárs alkotások „párbeszéde” áll. A tárlat a művészeti problémák és témák folytonosságát és újraértelmezését kívánja megmutatni a régi és a mai mesterek, valamint a fiatal alkotók munkáinak együttes bemutatásával.

A kiállítás történeti anyagát nagyrészt a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében kiemelkedő szerepet játszó művészek, a magyar festészet meghatározó alakjai – Mednyánszky László, Csontváry Kosztka Tivadar, Ferenczy Károly… – képezik. A kortárs alkotások alapjául a Sensaria fiatal alkotói mellett olyan idősebb, illetve középgenerációs művészkortársak – Csernus Tibor, Lajta Gábor, Kőnig Frigyes… – művei szolgálnak, akiknek munkásságában a klasszikus festészet tradíciója él.

Az Újraértelmezett hagyomány című kiállítás 2007. március 16. és április 30. között várja a látogatókat.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>