Cikkek listázása

Bemutatkozik a Pázmaneum Polgári Társulás

A felvidéki magyarság felemelkedéséért

Szerző: Mészáros Péter

A 2005-ben alapított Pázmaneum Polgári Társulás ma már a felvidéki magyarság egyik meghatározó katolikus szellemiségű szervezete. Rendezvényei hívők jelentős tömegeit mozgatják meg. Az alábbiakban a Pazmáneum elnöke, Karaffa János mutatja be a Família olvasóinak a Társulás eddigi útját és idei terveit, rendezvényeit.

Pázmaneum Polgári Társulás 2005. október 2-án jött létre a csallóközi Bakán. Az alapítók közt világiak és egyházi személyek egyaránt találhatók. A Pázmaneum elsősorban az alapvető emberi értékek védelmére, valamint a nemzeti önazonosság-tudat keresztény szellemben való megerősítésére hivatott. Tevékenysége többsíkú: rendezvények szervezésétől különféle kiadványok összeállításáig sok mindent magába foglal. Konferenciákat, zarándoklatokat és találkozókat szervez, melyek a vallás, a kultúra és a művelődés területén nyújtanak eligazítást. Más társadalmi szervezetekkel és keresztény egyházakkal is együttműködik úgy össznemzeti, mint európai szinten.

A Társulásnak mindenki tagja lehet, aki egyetért a fentieket összefoglaló Alapszabállyal. Ugyanakkor van néhány kizáró feltétel is: senki sem léphet sorai közé, aki rasszista, kommunista vagy más erőszakos ideológiát támogat vagy támogatott, és a kommunista rendszer ügynöke volt.

A Pázmaneum elnöke Karaffa János, az elnökség további tagjai pedig Horváth Róbert, Karaffa Attila, Molnár Péter és Sárai Attila. Az ellenőrző bizottságot Mons. Koller Gyula pápai prelátus, a Remény katolikus hetilap alapítója és volt főszerkesztője vezeti.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>