Új nővérközösséget alapítottak Debrecenben
Betánia Plébániai Nővérközösség
Szerző: Kovács Ágnes
Fotó: Kovács Ágnes
– Tulajdonképpen két irányból indult az új társaság születése. Fodor András plébános a Tócós kertben – korábban a város egyik legrégebbi kertségében, a ma már több mint negyvenezer főt számláló lakótelepen – 1998-ban megépült plébániára több szerzetesrendet is hívott. A meghívott rendek emberhiány miatt ennek a kérésnek nem tudtak eleget tenni. De a plébános nem adta fel… Ugyanabban az időben – a Svetits Intézet gimnazistájaként – bennem egyre erősödött a vágy a szerzetesi hivatás iránt, majd néhány év múlva, amikor vágyam elhatározássá alakult, több rendhez is ellátogattam, hogy könnyebb legyen a választás. Nem tudtam dönteni.
– Mit keres ilyenkor az ember?
– Nagyon fontos, hogy mi az, amivel azonosulni tud. Meg kell ismerni a közösségek életformáját, szabályait. Számomra elsődleges szempont volt a napi szentmisén való részvétel, mivel már évek óta napi áldozó vagyok… Végül András atya kezdeményezésére egy új közösség látott napvilágot.
– Betánia. A név sokatmondó.
– A Betánia név mindkettőnkben felvetődött. A lelkiség volt az első, ami irányt adott. Körülbelül már tudtuk, milyen feladatoknak, szabályoknak kellene eleget tenniük az apostoli társaság majdani tagjainak, így ezeket szem előtt tartva született meg az elnevezés. Jelenleg még egyedül töltöm a noviciátus időt, reméljük, hogy néhány éven belül nagyobb létszámú közösségről is beszélhetünk.
A Betánia Plébániai Nővérközösség az apostoli élet olyan társasága, amely az 598–602. kánonok szerint vállalja az evangéliumi tanácsokat. A közösség tagjai az első fogadalmat legkevesebb egy év próbaidő után teszik le. Teljesen Istennek szentelt életet kívánnak élni, évenként megújítva a szegénységre, tisztaságra, engedelmességre tett magánfogadalmukat abban a reményben, hogy a közösségük bizonyos idő elteltével és élettapasztalatok birtokában szerzetesrenddé is alakulhat.
– A rendek, közösségek az alapítójuk által megfogalmazott szabályzat szerinti életformát követik.
– A szabályzat 2006-ban, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén született meg. Legfőképpen Máriára és Mártára irányult a figyelem a lelkiség meghatározásakor, amely szerint a közösség tagjaként szívünk teljes szeretetével igyekszünk elmélyedni Mária Jézust hallgató figyelmességében és Márta Jézust szolgáló szorgalmában. Az egyházközségben szolgáló papokat, mint Jézus „másait” hallgatjuk és szolgáljuk, nem szűnve meg imádkozni értük, hogy valóban azok legyenek, aminek Jézus kiválasztotta és meghívta őket. Nem elégszünk meg azzal, hogy befogadjuk Jézust, hanem minden tehetségünket arra fordítjuk, hogy másokat is hozzásegítsünk az ő befogadásához.
A templomot és környékét, valamint a plébániát is igyekszünk a papsággal együttműködve olyanná formálni, hogy ott mindenki otthon érezze magát, úgy, mint Jézus Betániában. Jézus innen ment tanítani, és ide tért vissza Jeruzsálemből, hogy megpihenjen.
Amikor Lázár kijött a sírból, Jézus azt mondta: „oldozzátok föl, hogy járni tudjon”. Ha Isten kegyelméből az egyházközségben újjászületések, megtérések történnek, a közösség tagjaként mindent készek vagyunk megtenni azért, hogy a megtértek megszabaduljanak a „halál” kötelékeitől, hogy újra „járni tudjanak”, és otthon érezzék magukat a plébánia liturgikus, Istent dicsőítő életében.
Jézus Betániából ment Jeruzsálembe, ahol sokan elutasították. Ma Jeruzsálemhez hasonlóan nagyon sok család visszautasítja a papokban és hitoktatókban őket tanítani és üdvösségre vezetni akaró Jézust. Elszomorító ez az elutasítás, de Jézust befogadó lelkiségünkből erőt merítve, a szeretet találékonyságával biztatjuk egymást, a papokat és a hitoktatókat, hogy ne fáradjunk bele az üdvösség jó hírének felkínálásába.
– Kevesen hallhattak még erről az alakuló apostoli társaságról. Miben nyilvánul meg jelenléte a plébánián, a közösség előtt?
– Jézus – János evangélista szerint – a betániai vacsora után küldte előre Pétert és Jánost, hogy előkészítsék az utolsó vacsorát. Hisszük, hogy az egyházi rend szentségét és az eucharisztiát, velünk maradásának szentségeit ezen a vacsorán alapította Jézus. Ezért közösségünk fő ünnepe nagycsütörtök. Istennek szentelt életünk fő forrása az eucharisztia, amelynek napi megünnepléséből merítjük az erőt szolgálatunkhoz. Ennek emlékezetére csütörtökönként „betániás” misét tartunk. Külsőleg nem sok a változás, de a miseszándékot, az imádságokat a szerzetesi hivatásokért ajánljuk fel. Ez már lassan tudatosodik az emberekben.
Fodor András plébános minden csütörtökön a szerzetesi hivatásokat érintő kérdésekről elmélkedik a betániás miséken a Szent Család-templomban. „A szerzetesek úgy vélekednek a fogadalmakról, hogy számukra az engedelmesség a legnehezebb – emelte ki a plébános a legutóbbi alkalommal a szerzetesi fogadalmakat sorba véve az engedelmességet. – Jézus engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ő az engedelmességével szerezte meg számunkra az üdvösséget. Az engedelmesség addig nehéz, amíg nem jutunk el odáig, hogy azt szeretetből, nem pedig a feladat, a törvény vagy mások tekintélye miatt tegyük. Ha olyan személyes szeretettel ragaszkodunk Istenhez, mint senki máshoz, akkor vágyunk arra, hogy minden akaratát, gondolatát megismerjük és teljesítsük.” Természetesen a betániás miséken az elmélkedések a világi hívő ember élethivatását is erősítik a szerzetesi hivatásokon keresztül. Hiszen a hívő ember számára is az engedelmesség jelentheti az egyik legnagyobb próbatételt „A hívő ember az imádságban talál rá Isten akaratára, és csak ezután tud engedelmeskedni. Az Istenhez való viszonyulásban jóleső érzés az, amikor az Isten megmutatja, felkínálja nekünk akaratát, és mi teljesíthetjük azt. Így juthatunk el az életszentség útjára.”
