Magyarországi hangversenykörút Szent Erzsébet évében
Hogy magyarul lehessen élni…
Szerző: Kovács Ágnes
Fotó: Kovács Ágnes
Keresztesné Várhelyi Ilonával, a KÉSZ debreceni csoportjának alapító elnökével a gondolat születésének 15. évfordulóján, a hangverseny után beszélgettünk.
– Különleges élmény lehetett akkor – de még ma is – egy gyimesi csángó keresztaljához csatlakozva búcsúba menni…
– Részesei lehettünk felszabadult örömüknek, ahogy elővették a búcsús keresztet, magasba emelték lobogóikat. Akkori házigazdánk a csűr végéből előhúzott nekünk is egy hosszabb rudat, abból lett a mi kis rozoga keresztünk. Azóta is ezt visszük magunkkal. A hosszú gyalogút alatt lassacskán eltanuljuk búcsús énekeiket, szokásaikat. Már az első évben megszerettük őket, és egyre szorosabb ez a kötelék.
– Ez a szeretet, a közös zarándoklat bölcsőként szolgálhatott a „gondolat” születéséhez…
– 1992 pünkösdjén már 8 busszal mentünk Debrecenből Gyimesfelsőlokra. Esős pünkösdéjszaka volt Csíksomlyón, így nem a hegyen, a Salvator-kápolna tövében vártuk a napfelkeltével érkező Lelket, hanem a csíkszeredai régi templomban virrasztva éltük meg a Szentlélek jelenlétét. Hazafelé, amikor órákig várakoztunk a határnál, kiderült, hogy ugyanarról beszélgettek Fodor atyáék a Svetits Intézet buszában, mint mi a KÉSZ buszában: A Tábor-hegyi tanítványokhoz hasonlóan mondtuk: Uram, jó nekünk itt lenni! Építsünk… nem három sátrat, hanem egy zarándokházat… A buszunkban ült építész, jogász, itthon már csak formába kellett önteni az alapítványt és az építési tervet…
Sziklára Épített Háznak neveztük el az alapítványt, majd az épületet is. Nemcsak a táj ihlette a nevet, hanem az ott tapasztalt sziklaszilárd hit. A szikla: Krisztus. Csak az maradandó, ami őrá épül. Az alapítvánnyal a magyarság felépülését is szolgálni akartuk. Hiszen aki áldozatot hoz valamiért, az már bele is épül. A rendszerváltásra, a közelgő ezredfordulóra gondoltunk, és a zarándokházakat építő Szent Istvánra, Szent Lászlóra. Ők úgy szilárdították meg a magyar államot, hogy megteremtették a vallási élet feltételeit, beleértve a zarándokházakat is Jeruzsálemtől Rómáig. Úgy gondoltuk, az ezeréves határ közelében fekvő, akkor még alig ismert Gyimesfelsőlok zarándokháza pezsdítő kapcsolatokat hozhat a falunak és a hitében megrendült magyarságnak egyaránt. Akkor még meg sem fordult a fejünkben, hogy iskola lesz belőle. A Szentlélek azonban így akarta.
– Úgy látszik, a Szentlélek ereje legyőzte a nehézségeket is.
– Viszonylag állandó, nyugalmas politikai helyzetben sem egyszerű egy másik országban építkezni, különösen ott nem, ahol nem cél a magyarságmentés… Romániában akkor óriási mértékű volt az infláció. De 1993 pünkösdjén az alapkőletételnél 72 kiscserkészt is avattak, ők jelentették számunkra az élő alapkövet. Reméltük, hogy ez a „szubjektív tőke” nem fog inflálódni. Haranghy Sándor építész olyan épületet tervezett, amely a négy égtáj felőli bejárataival a nyitottságot szimbolizálta. Még csak az alapozásnál tartottunk, amikor 1994-ben jött egy váratlan lehetőség: a Katolikus Egyház iskolát hozhatott létre. Berszán Lajos atya belevágott: harminc gyermekkel, egyetlen osztállyal egy középiskolát alapított.
Gyimesfelsőlok fekvése kiváló adottságú. Már a Kárpátok túlsó oldalán fekszik, de még Hargita megyéhez tartozik, ahol magyarul lehet „élni”, de úttal és vasúttal kapcsolódik a moldvai csángók vidékéhez, ahol már az elemi iskola is román nyelvű. Ám a gyimesi csángó gyerekeknek sem nagyon volt esélye a továbbtanulásra.
– A középiskola megindítása sürgette az építkezést.
– Igen, haladnunk kellett. Minden követ megmozgattunk, elkezdtük gyűjtögetni a pénzt. A sok apró adomány mellett a Hollandiából és egy budapesti alapítványtól kapott nagyobb összeg reményt adott. Igaz, közben a zarándokházat iskolai és kollégiumi célokra kellett áttervezni. Minden nehézségből próbáltunk jól kijönni: a pénzhiány arra szorított bennünket, hogy építőtáborokat szervezzünk, így igen sok ember fordult meg ott néhány év alatt. A helybeli családok visszakapták erdőiket, így aki tudott, fát adott, a gyerekekkel meg követ szedtünk az alaphoz. Sokat. Így a falak „Isten adta” anyagokból, kőből és fából épültek, de minden egyebet itthonról vittünk.
Korszerű szerelvényekkel láttuk el az épületet. Berszán atya mesélte, hogy amikor a gyerekek először bementek a zuhanyzóba, visítottak örömükben, mert még csapot sem igen láttak, nemhogy olyat, amiből meleg víz folyik. 1996-ban már három osztály költözött a Sziklára Épített Házba. Az iskola az Árpád-házi Szent Erzsébet nevet kapta Bálint Lajos érsektől. Aztán leérettségizett az első osztály. Nőtt az iskola híre. Egyre többen, egyre messzebbről akartak ide jönni tanulni. Kezdték kinőni a házat.
2000-ben a millennium tiszteletére a „kicsengetésre” – így nevezik ott a ballagást – meghívtuk az addigi támogatókat, és akkor újabb lendületet kapott az iskola fejlődése. A mi kis civil kezdeményezésünkre felfigyeltek a jó szándékú magyar politikusok is. Állami támogatást ajánlottak fel, lehetővé téve, hogy még egy 10 tantermes oktatási épület is felépüljön. Így az eredetileg épített Sziklára Épített Ház lett a kollégium.
– Hány diáknak van ott helye?
– Amennyi jön. Lehet, hogy 80 diáknak kényelmesebb lenne, de jelenleg mintegy 150 diák kap szállást, ellátást. A négyszintes Sziklára Épített Ház alagsorában a műszaki berendezések mellett a menza található, a magasföldszinti, emeleti és a tetőtéri részen a lányok vannak elszállásolva, a fiúk pedig az oktatási épület tetőterében. A 30 diákkal indult iskolát ma már 368 diák népesíti be. Az idei pünkösdkor már a tizedik kicsengetést ünnepelték.
– Az énekkar tagjainak háromféle népviselete is jelezte, három magyar népcsoport gyermekeit fogadja be az iskola. A moldvai és a gyimesi csángók mellett a székelyföldi gyermekek is szellemi otthonra találnak itt.
– Az osztályok diákjainak fele moldvai csángó. A gyimesi és székely diákok mellett, akik az általános iskolát is magyarul végezték, egy-egy moldvai gyermek ül, hogy a szaktantárgyak kifejezéseit, az imákat, énekeket, könnyebben megtanulhassák magyarul. Berszán „pap bácsi” nemcsak igazgató, hanem igazi „atya” is, aki tudja, ha lyukas a gyermek cipője, ismeri családi gondjaikat. Ugyanakkor ő egy igazi, csavaros eszű székely ember is, aki tréfával többet ér el, mint dorgálással. Mestere az anekdoták színes, ízes előadásának. A maga egyszerűségére, nyitottságára, szeretetére neveli a gyermekeket. Személyisége meghatározó az iskola népszerűségében. Megérdemelte a Magyar Örökség Díjat!
– Néhány éve óvodával, általános iskolás osztályokkal is bővült a Szent Erzsébet Gimnázium.
– Romániában is meg akarták szüntetni a kisebb iskolákat. Ez a sors várt volna a faluközponttól 4-5 km-re lévő egy-két tantermes kisiskolákra, óvodákra. Olyanok voltak ezek a kisiskolák, mint az iskolamúzeumok: fűrészporos kályhákkal, olajos padlóval. Beder Tibor prefektusnak köszönhetően ezeket a külterületi iskolákat szervezetileg a Szent Erzsébet Líceumhoz csatolták, s így nem kell a kicsi gyermekeknek télben-fagyban 4-5 kilométert gyalogolni. Az ablakokat meg alapítványunk cseréltette ki. Most már nem fagy be a víz a lavórban, és vízvezeték is lett.
– Az iskolaalapítás gondolata jó döntés volt, hivatások is születtek.
– A Gyimesfelsőlokon végzett diákok egyetemeken, főiskolákon, szemináriumban folytatták tanulmányaikat. Gyimesfelsőlokon korábban soha nem született papi hivatás. Ebben az évben először szentelnek gyimesfelsőloki papot, …hát nem megérte? Vannak pedagógusok, akik visszajönnek egykori iskolájukba tanítani, de Erdély egyik legtehetségesebbnek tartott színésznője is ebből az iskolából került ki.
– A csángók megmaradásának feltétele, hogy értelmiségük legyen!
– Saját magukból kitermelődő értelmiségük, akik mintául is szolgálnak az ottmaradásra. Arra törekszünk, hogy tisztában legyenek saját értékeikkel. Ők mindig szegénynek tudták magukat, pedig micsoda érték birtokában vannak! Legyenek büszkék rá, őrizzék, fejlesszék! Berszán atya nevelésének súlypontja is a szülőföldön maradás, saját népük segítése. Nem is csoda, hiszen őt Márton Áron szentelte pappá!
– A legnemesebb tettek egyike ennek az iskolának a felépítése, de hogyan tovább?
– A debreceni Sziklára Épített Ház Alapítvány tovább él. Most az iskola fenntartását és a rászoruló diákokat segíti. Ehhez is sok pénz kell. Rendezvényeket szervezünk, és a média is segít, hogy megismerjék tevékenységünket. Az alapítvány önköltség nélkül működik. Minden hozzánk érkező forint Gyimesfelsőlokra kerül. Az alapítvány támogatásának számos formája van. Már az is segítség, hogy az alapítványunknak a Debrecen-Nyíregyházi Püspöki Hivatal adott helyet, hiszen Fodor András atya, a kuratórium elnöke egyben püspöki helynök is. Szakszerű és felelősségteljes a könyvelés. Nagy segítséget jelent, ha valaki egy-egy szakipari munkát ajánl fel szeretetből, hiszen mindig van mit csinálni egy ilyen nagy ház körül. Többen úgynevezett keresztszülőséget vállalnak, és egy-egy diák tanulmányi költségeit fedezik az alapítványon keresztül. Ez egy tanévre 100 000 forint, a kisebb befizetésekből pedig ösztöndíjakat tudunk adni. Adományokból vettünk már mikrobuszt, fénymásolót, számítógépet…
Az iskola helyzetét nehezíti, hogy jelenleg csak a helybeli gyermekek után fizet az állam, hogy mindenkit a körzetéhez tartozó (esetleg román) iskola igénybevételére kényszerítsen. Ez az összeg a tanárok fizetésére sem elég. Az étkeztetés, a rezsiköltségek fedezése is igen nagy gondot jelent. A magyarországi állami támogatás is megszűnt. Sokat jelentene az iskolának, ha legalább az alapítványoknak ajánlható 1% összege növekedne. Ebből tudtunk eddig minden gyimesfelsőloki gyermeknek karácsonyi ajándékot vinni.
– „Nem vagyunk mi árvák, van édesanyánk, ki a magas mennyekből gondot visel ránk…” – szívből énekelte a kórus, így vonultak be a debreceni székesegyházba is.
– Nem a pénzgyűjtés az elsődleges célunk, hanem az, hogy a szolidaritás, az összetartozásunk és felelősségünk tudata erősödjön, hiszen „minden magyar felelős minden magyarért”!
