Hitvallók és vértanúk üzenete
Szerző: Horváth István Sándor
Fotó: Horváth István Sándor
– Az 1945 és 1948 közötti időszakban számos jel mutatott arra, hogy a kommunista ideológiához kötődő politikusok nem kímélik a történelmi egyházakat, különösen a Katolikus Egyházat. A legnagyobb ellenség, a megsemmisítésre és megszüntetésre szánt felekezet a katolikus volt. A legmeghatározóbb fogalom, ami jellemezte ezeket az embereket, a gyűlölet volt. Mindazt az értéket és jót, amit az Egyház közvetített, irtani próbálták. 1948-tól, amikor egyeduralomra jutott a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), a párt vezetői mindent megtettek, hogy megszüntessék Krisztus egyházát. Számos egyházi személy ellen irányuló intézkedés ezt segítette, például az internálások, a bebörtönzések, a koncepciós perek, de nem riadtak vissza egyesek kivégzésétől vagy a Szovjetunióba történő deportálásuktól sem. Betiltották a cserkészet, a KALOT, a KALÁSZ és más hitbuzgalmi egyesületek tevékenységét. Az egyesületek betiltásával, az iskolák államosításával, a szerzetesrendek működési engedélyének megvonásával olyan időszak vette kezdetét, ami Magyarországon példátlan. Az állampárt vezetői semmit sem tiszteltek, ami kulturális, történelmi értékként megmaradt az előző időkből, vagy ami az egyházakhoz volt köthető. Érdemes belegondolni, mit eredményezett a szociális, a karitatív és az oktatási tevékenység megszüntetése, amelyet a szerzetesrendek évszázadokon keresztül eredményesen és az egész társadalom javára végeztek. Mindezek hiányát és problémáit máig hatóan érezzük. Az ’50-es évek kemény terrorját egy új korszak, más működési mechanizmus váltotta fel 1956 után. Természetesen bebörtönzést ekkor is sokan szenvedtek, jó néhány ember az életét adta (például Brenner János), de sokkal kifinomultabb, rafináltabb, együttműködésre kényszerítő, tehát más jellegű időszak következett. A vallási élet, a vallásosság minden megjelenési formája továbbra is tiltott volt, és üldözték.
– Az Egyház számára viszont ugyanez a korszak hitvalló korszakot jelentett. Milyen egyházi kezdeményezések és próbálkozások voltak a hitélet fenntartására?
– A legtöbb pap a megmaradt lehetőségek, körülmények között igyekezett tevékenykedni. A kemény, konok, makacs ellenállás helyett jellemzőbb volt a megértés, a kompromisszum keresése az egyháziak részéről. Megerősödött a „túlélni”, „együtt élni akarás” elve. A külföldről behozott és lefordított, majd sokszorosítva terjesztett egyházi kiadványok, a kisközösségek, az illegális szentelések mind-mind lehetőséget jelentettek természetesen nagyon korlátozott és ellenőrzött formában.
– Hogyan fogadta az államhatalom ezeket az egyházi törekvéseket?
– Az államhatalom, ahol lehetett büntetett. Börtönnel sújtotta azokat, akik nem voltak hajlandók tárgyalni, kompromisszumot kötni. Minden kínálkozó lehetőséget, apró hibát, erkölcsi gyöngeséget kihasznált, azonnal lecsapott rá, és zsarolás útján sokakat kényszerített nehéz helyzetbe. A hatalom minden eszközt megragadott, hogy célját elérje, és a lehető legminimálisabb formára korlátozza a vallásos élet megnyilvánulásait.
– Milyen eszközöket alkalmazott az állam, hogy az egyházi vezetőket és tevékenységüket ellehetetlenítése?
