Cikkek listázása

Erősítsük meg családunk egységét!

A Szentírás – Jézus jelenléte a családban

Szerző: Tarjányi Béla

Fotó: Vida József

A család egységét sok tényező biztosíthatja: a vérségi kapcsolat, a közös lakás, a közös étkezések, a családi hagyományok és ünnepek megtartása, a család közös programjai, a közös feladatmegoldások stb. Ezek az egységteremtő tényezők nyilvánvalók mindannyiunk számára, és könnyen azt hihetjük, hogy ezeken és ezekhez hasonló tényezőkön nyugszik a család egysége. A keresztény családok esetében van azonban valami, ami a fentieknél sokkal fontosabb: a keresztény értékrend, a Jézus mércéje szerinti kölcsönös szeretet. Ez az értékrend magában foglalja a hűséget, a megbocsátást, egymás tiszteletét és megbecsülését, az áldozatvállalásra való készséget.

A család egysége akkor nyugszik a legbiztosabb alapon, ha az jézusi közösség, „sziklára épített ház” (Mt 7,24). És miből táplálkozik ez a családi értékrend? Az Egyház által nyújtott kegyelemközlő eszközökből, az Egyház által közvetített tanításból, és – közvetve vagy közvetlenül – a Szentírásból. Az a család, amely erre az alapra épült, más, mint a többi. Isten szándéka szerinti közösség, olyan, mint amit Jézus akart megvalósítani.

Biblia 

A családnak igazi szeretetközösségnek kell lennie. Az egység és közösség sokféle alapon születhet meg, de a Krisztus által akart, szándékolt, megvalósított közösség az, ahol a Bibliában rögzített alapelvek érvényesülnek, vagyis ha a család egysége a Krisztusi szeretetre, egymás szeretetére épül.

A családi élet akár jó is lehet e nélkül, de Istentől, Jézustól tudjuk, hogy egy bizonyos fajta családot szeretett volna, olyat, amely az ő igéinek szellemében éli közös életét.

Hogyan hívhatjuk Jézust a családi körbe?

Régen általános volt a keresztény családokban, ma sajnos már nem általános gyakorlat, hogy kereszt függ a családi otthonok falán. A kereszt emlékeztette a családtagokat Jézus jelenlétére, áldozatára, szeretetére, és bátorította a család tagjait, hogy Jézusról vegyenek példát, az ő szeretete uralkodjék a családban. Ha közösen imádkoznak, akkor a kereszt látványa megerősíti őket abban, hogy Jézus jelen van és hallja őket.

Ha a kereszttel jelezzük, hogy Jézust a családunkba akarjuk hívni, akkor a kereszt látványa elsősorban Jézus életművének egyik mozzanatára, a kereszthalálra, a keresztáldozat által megmutatott szeretetre irányítja a figyelmünket. Ez nagyon helyes és fontos. De ha a Szentírás van ott a családban ugyanilyen céllal, akkor Jézus az ő szavai, igéi által is jelen van. Ha komolyan vennénk és megkülönböztetett tisztelettel öveznénk a családi Szentírást a lakásban, akkor talán még jobban át lehetne érezni, hogy Jézus köztünk van.

Ha összegyűlnek a családtagok és a kereszt előtt imádkoznak, tudatosul Jézus jelenléte. Ugyanez még jobban megvalósul, ha összegyűlik a család, és közösen olvassa a Szentírást. Mert akkor nemcsak látjuk Jézust a kereszten, hanem Jézus maga is megszólal. Nem csak mi mondjuk el neki gondjainkat-bajainkat, dicséretünket és hálánkat, hanem ő beszél, amikor a Szentírást kinyitjuk és olvassuk.

A teljes cikk >>>

Rovat további cikkei:

Kapcsolódó cikkeink:

Hogyan használjuk a családi Szentírást?

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>