Cikkek listázása

A Molnár-C. Pál Baráti Kör kiállítása a Szent István-bazilikában

Országunk titkos ereje

Szerző: Csillag Éva

Molnár-C. Pál 1894-ben, a Viharsarokban, Battonyán született, 1981-ben Budapesten halt meg. Élete utolsó 50 évében a Ménesi úti műteremben festett, alkotott, játszott. Játszott élete végéig, mert minden érdekelte, ami új, mindent kipróbált, és ezeket integrálva született meg mégis egy jellegzetesen molnárcépálos életmű. Azt lehet róla elmondani a legek nyelvén, hogy a 20. század egyik legváltozatosabb életművét hagyta ránk. A kis, 40 négyzetméteres Ménesi úti műteremből kialakított Múzeumban körülnézve szinte hihetetlen, hogy ugyanaz a kéz festette a hagyományos tájképeket, szerelmes magyar tájait, a szenteket, az aktokat, lovakat vagy a szürrealista víziókat.

Ez a Műterem-Múzeum ad ma otthont a Molnár-C. Pál Baráti Körnek, amely valóban baráti körként több évtizedes múltra tekint vissza, ám kezdetben Matzon Frigyes (1909–1986) gellérthegyi műtermében találkoztak a művészbarátok, illetve a művészek leszármazottai.

Kik voltak ők? Aba-Novák Judit, Berki Viola, Bod László, Bodnár Éva, Breznay József, Búza Barna, Csiby Mihály, Csúcs Ferenc, Drecin József, Entz Géza, Fábry Zoltán, F. Apor Noémi, Gánóczy Mária, Hegedűs Géza, dr. Kapuváry Zelma, Kismarty Lechner Kamill, Madarassy Walter, Mattioni Eszter, Pleidell János, Pogány Ö. Gábor, Sinkovits Imre, Szabó Vladimir, Szalatnyay József, Schelken Pálma, Varga Hanna, Volly István, Ybl Magdolna, Visy Lajosné Strobl Éva.

Molnár-C. Pál halála után a művész leánya, Éva az egykori műtermet múzeummá alakította át, és ide meghívta a művészbarátok körét. Ettől kezdve felváltva a Matzon Műterem és a Ménesi úti Molnár-C. Pál Műterem fogadta a kedves művész barátokat. Ahogy az illusztris névsor mutatja, nemcsak képzőművészek, hanem a társművészetek képviselői, írók, színészek, művészettörténészek is együtt voltak, egymás szavába vágva művészetről beszélgettek egy finom pohár bor és kávé mellett.

Így van ez ma is, immár minden hónap első csütörtökjén a Ménesi úti műteremben 11 és 15 óra között. Bármikor lehet érkezni, bekapcsolódni. Folyik a szó, a művészek nagyon szívesen beszélnek műveikről, művészetükről vagy egyéb aktualitásokról.

Az elmúlt időszakban nagy közös téma volt az augusztus 19-én nyíló közös kiállítás: Országunk titkos ereje címmel. Nem ez az első. Hetedik alkalommal állít ki közösen ez a most már 20 éve hivatalosan is jogi személyként bejegyzett Baráti Kör, ám ehhez hasonló volumenű kiállítás eddig nem volt.

A legutolsó kiállítások alkalmával, 2004-ben Keszthelyen, az új kastélyszárnyban kialakított termekben, majd a Székesfehérvárott, a Szent István Művelődési Házban, illetve a 2005-ben a Volksbank Istenhegyi úti Galériájában megrendezett tárlaton alakult ki az a rendszer, hogy a Molnár-C. Pál Baráti Kör művész tagjai meghívtak olyan, a kör hármas alapelvét magáénak valló művészeket, fiatalokat, akik a névadó szellemiségében alkotnak. Ez a hárman követelmény: a humánus üzenet, a technikai felkészültség és a figuralitás. Ily módon növekedett, megfiatalodott a Baráti Kör nemcsak nagyszerű művészekkel, hanem – ahogy a társaság neve sugallja – valóban barátokkal.

A budapesti Városmissziót mintegy a szíveként középen tartva, augusztus 19. és október 14. között nagyszabású kiállításra készül most a művésztársaság. A címet Simon András egyik művétől – az ő engedélyével – kölcsönöztük.

Mi ez a titkos erő?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>