„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot…” (Mt 5,6)
A találkozás
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Testvérkéim! Nemrégiben érkeztem vissza a köves út másik feléről. Tudjátok, amelyik a nagyváros, Kafarnaum felé visz. El sem hiszitek, miket hallottam és láttam! – állította meg a parányi hangyalégiót egy nagy testű, sovány vöröshangya. – És mekkora tömeg volt ott! Rengeteg puha talpú, két lábon járó emberi lény! Igaz, ennivaló nemigen akadt náluk, többségük éppen olyan szegény lehetett, mint mi. És volt köztük egy fehér ruhás, lágy hangja betöltötte az egész völgyet. Amit mondott, nemigen értettem, de biztosan valami nagy bölcsesség lehetett, mert az a sok ember szájtátva hallgatta. Valami boldogságról beszélt, hogy boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Gondoltam is magamban: hát én elég szegény vagyok, még egy falat morzsát sem találtam egész nap, de ettől csöppet sem érzem boldognak magam. De a mennyek országa, az igen! Az csodaszép lehet! Már ha valaha is beengednének oda egy ilyen magunkfajta férgecskét! És akkor, képzeljétek, mintha csak meghallotta volna a gondolatomat, odanyújtotta felém tenyerét, és megengedte, hogy a kezére másszak. Már ez is különös, nem gondoljátok? Hát még, ahogy rám nézett és azt mondta: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot: majd kielégítik őket.” Szinte simogatott a tekintete, és egyszeriben úgy éreztem, én is fontos vagyok, nem csak egy értéktelen féreg. Még az éhségemről is megfeledkeztem. Tényleg, kedves testvéreim, nincs egy falat ennivalótok a számomra, ha már így eszembe juttattátok korgó gyomromat?
– Szívesen adnánk – válaszolták barna társai csápjukat széttárva –, de itt a Hétforrás vidékén csak gyommagvakat lehet találni, azokat is egyre nehezebben. Ez a nagy forróság mindent felperzsel. Emberek pedig sehol, hogy néhány ízes kenyérmorzsával jóllakhassunk. Már hetek óta nem járt errefelé egyetlen egy sem belőlük.
– Talán majd holnap nagyobb szerencsénk lesz – ingatta fejét a vöröshangya.
Másnap különös látványra ébredt a rét. Emberek lepték el a völgyet, letáboroztak a szikkadt fűcsomók között, mintha csak valamire vagy valakire várakoznának.
– Ó, talán ma akad egy pár ízes falat a mi számunkra is! – sóhajtottak a barna hangyák.
