Határtalanul a határok mentén
Határtalanul a határok mentén
Szerző: Szécsi Imre
Egység és összetartozás az élet egyre több területén
Ez az elszakítottság azonban csak a felszín, az egység és összetartozás búvópatak módjára az élet egyre több területén érhető tetten. A földrajzi elnevezésekben még a tájékozatlan is felfedezheti a párhuzamosságokat, a valódi összetartozás nyomait: a Bánátnak Bánát a neve a Vajdaságban és a román oldalon is, a Partiumot így hívják a határ mindkét oldalán, Békés és Arad megyében egyaránt.
Aki Szegeden jár, a városban sétálgatva a szemébe tűnhet, milyen sok a szerb és román rendszámú autó errefelé. Ha meg átmerészkedik valamelyik határon, akkor szinte egymást érik a magyar kocsik. És ha bemegy egy boltba, megdöbbenve veszi észre, hogy történetesen valaki magyarul beszél, vagy törve, de magyar szavakkal szól hozzá az eladó. Egyszóval itthon egy kicsit idegenebbül érezzük magunkat, a másik oldalon meg egyre otthonosabban. A Dél-Alföldön élők számára az egymásrautaltság egyre inkább természetes érzéssé válik. Ami egykor teljesen nyilvánvaló lehetett, az most újra kezd visszaváltozni: minél inkább „légiesednek” a határok, annál inkább érezzük, mennyire szükségünk van egymásra.
Hogy a mindennapokban is összefogja övéit
Ebben a kusza világban, a 20. században mégis az a sokszor maradisággal vádolt egyház maradt az elszakított emberek támasza, amely az évszázadok alatt kialakult és működő összetartozást ápolta, fenntartotta, úgy, ahogyan tudta. Mire nyolcvanegy évvel ezelőtt felszentelték a dómot, a szegedi fogadalmi templomot, az építőknek már figyelembe kellett venniük a történelem változásait, és változtatniuk kellett az eredeti terveken. Olyan módosításokra kényszerültek, amelyek lehetővé tették, hogy a tornyokat a határ másik két oldalán is láthassák, hogy a nagyharang zúgása megtaláljon minden magyart és minden katolikust, éljen Óbébán vagy Rábén, vesse a sors Romániába vagy Szerbiába. A zarándoklatok pedig évről-évre elvezették a hívő emberek sokaságát Máriaradnára csakúgy, mint a szeged-alsóvárosi búcsúra. A szocialista rendszerek átalakulása után, amikor a határon való átkelés egyre kisebb gondot jelentett, az egyház megpróbálta tevékenységét az élet minden területén kifejteni, hogy ne csak az ünnepeken, hanem a mindennapokban is összefogja övéit.
Ennek a szerteágazó egyházi tevékenységnek egy vékony, de reményeink szerint mégis hatékony szeletével foglalkozik a szegedi székhelyű Katolikus Ifjúsági Alapítvány. Az idén 15 éves alapítvány 2000 óta működteti Millenniumi Kávéházát, amely Magyarországon egyedüli próbálkozásként a megyeszékhely egyértelmű kulturális központjává nőtte ki magát. Köszönheti ezt annak, hogy a Katolikus Ház pincéjében működő kávéház mellett kialakításra került egy klubhelyiség is, amely előadásokkal, könyvbemutatókkal, vetítésekkel, kiállításokkal, koncertekkel, klubfoglalkozásokkal, egyszóval a legkülönfélébb kulturális programokkal vár mindenkit: itt tanuló diákot, szegedi vagy környékbeli polgárt egyaránt. Az elmúlt öt év alatt körülbelül 650 rendezvényünk volt, amelyen mintegy 35 ezer érdeklődő vett részt. Ez persze csak úgy vált lehetségessé, hogy mind a Szegedi Tudományegyetemmel, mind a városban működő civil szervezetekkel igen jó kapcsolatot alakítottunk ki. (Jelenleg a kávéház és a Katolikus Ház felújítás alatt áll, de reményeink szerint húsvét után újra kitárhatjuk a Millenniumi Kávéház ajtaját!)