Egy kisváros a székelyföldi havasok lábánál
Az ezer borvízforrás városa
Szerző: Lukács János
A földben rejlô kincs
Lakóinak kétharmada magyar, egyharmada román. A 11 ezer lakosú kisváros fele református, a fennmaradók között fele-fele arányban vannak katolikusok és ortodoxok. A magyarok a reformáció idején válnak testületileg reformátusokká, a katolikusok száma pedig csak a múlt század elején gyarapodott újra annyira, hogy templomépítéshez foghattak, néhány évtizeddel később viszont már önálló plébániává szervezték. A város legrégebbi temploma a reformátusoké, ezt 1812 és 1815 között építették a korábbi, földrengésben megrongálódott templom helyett. Az építés idejét felirat jelzi a homlokzaton, amely egyúttal arra is felhívja a figyelmet, milyen nehéz, inflációs idők közepette vállalkoztak a hívek a nagy munkára – ennek tanúsága szerint ugyanis az építés idején egy köböl búza 28 rénes forintot ért.
Kovászna szimbóluma a központban levő, Pokolsár nevű, régebben gyógyfürdőként is használt iszapvulkán, amely csendes fortyogásával figyelmeztet a föld gyomrának működésére. A Pokolsár évtizedekkel ezelőtt tört ki utoljára, a helyiek még emlékeznek arra, hogyan menekültek el a központból távolabb lakó rokonaikhoz a magasba szökő gázkitörés láttán.
Amint azt a Pokolsár is jelzi, Kovászna igazi kincse a földben rejlik. A város alatt ugyanis hatalmas széndioxidmezők vannak, a kigőzölgéseket elsősorban gyógyászati célra használják. A mofettákat – így nevezik a kigőzölgések fölé csarnokszerűen kiépített létesítményeket – orvosi javallatra keresik fel az idelátogatók, és körülbelül derékig beállnak a levegőnél nehezebb, tehát megfelelő elővigyázatosság esetén veszélytelen széndioxidba. A gáz áthatol a ruhán és a bőrön, a vérereket kitágítja, és intenzívebb működésre készteti a szívet. Olyasféle érzése van a mofettázó embernek, mintha forró levegő járná át a lábát és az alsótestét, tíz-tizenöt percnyi álldogálás után pedig a sportolást követő fáradtsághoz hasonló érzés lesz úrrá rajta. A megfelelő elővigyázatosság természetesen elengedhetetlen, a széndioxid szintjét naponta többször is ellenőrzik a mofetták dolgozói, annak belélegzése ugyanis halálos lehet. E természeti jelenség egyébként igen ritka, Magyarországon mofetta például csupán Mátraderecskén található, Kovásznán viszont számos ház pincéjében működik hasonló létesítmény.
Kuriózum a Palacsintasütô-forrás
A város első okleveles említése 1548-ból való, ásványvizeiről 1567-ben esik szó. A települést alig néhány évtizede emelték városi rangra, a kommunista rendszer ugyanis nagy lehetőséget látott az addig gyakorlatilag alig létező helyi gyógyturizmus fellendítésében. Így Kovászna a rendszerváltás előtti időszakban tapasztalta meg az igazi fellendülést, ekkor került fel a turisztikai és egészségügyi szolgáltatásokat, gyógyüdüléseket kínáló irodák térképeire. Ugyanakkor az is kétségtelen, a város kissé mintha eltévedt volna a rendszerváltás utáni időszakban, az idegenforgalom, amely a gazdaság húzóerejét jelenthetné a vidéken, elsősorban üdülőjeggyel érkező nyugdíjas házaspárok személyében van jelen.
Pedig látnivaló is akadna bőven. Nem véletlenül nevezik ugyanis Kovásznát az ezer borvízforrás városának: szinte bárhol fúrnak kutat a helybeliek, a földből mindenünnen széndioxidban és ásványi anyagokban gazdag víz tör elő. A víz összetétele pedig utcánként, de egyesek szerint házanként más és más, így íze is különbözik. A várossal összeépült Vajnafalván a Palacsintasütő-forrás vize valóságos kuriózum, ugyanis annyi nátriumbikarbonátot tartalmaz, hogy azzal dagasztják be és kelesztik meg a „kőttes” palacsintát az asszonyok.
A település vizeit már 1773-ban vegytanilag elemezték, és egy 1818-ban Bécsben megjelenő földrajzkönyv fürdőhelyként tesz róla említést. Ásványvizeit akkoriban nemcsak a meleg gyógyfürdőkben használták, hanem palackozták is, a Horgász-forrás vize például 1882-ben a Triesztben megrendezett kiállításon aranyérmet kapott. A kovásznai vizet ma jobbára csak fürdőkúrára használják, bár a Pepsi cég éppen az itteni ásványvizekre alapozta az egyik legnagyobb helyi beruházást jelentő gyárépítést.
Füttyszót visszhangoznak a Kárpátok bércei
Kedvelt idegenforgalmi látványosság a vizeken kívül is szép számmal akad. Nicolae Ceausescu, a néhai román diktátor a Kovásznához tartozó, festői szépségű Tündérvölgyben építtetett magának villát, amelyben egyetlen napot tartózkodott csupán. Kovásznán – illetve a hozzá tartozó Csomakőrösön – született Kőrösi Csoma Sándor, a neves utazó, akinek nevét a helyi iskola is viseli. Csomakőrösön egy emlékszobát és egy emlékházat is berendeztek a tiszteletére, az odalátogatók mindig gondoskodnak arról, hogy a virág és a nemzetiszín szalag soha ne hiányozzék a központban felállított Kőrösi-szoborról. A Kommandóra vezető, keskeny nyomtávú iparvasút helyzete viszont máig rendezetlen, ünnepek alkalmával viszont rendre felpöfög a turistagőzös a Tündérvölgybe. Aki pedig egyszer meghallotta, amint a füttyszót egyre-másra visszhangozzák a Kárpátok bércei, mindannyiszor visszavágyik. Akkor is, ha nemcsak a monarchia idején számított Kovászna világvégi településnek, de egy kicsit a mai napig az maradt.
