Mindszenty-zarándoklat
A magyar nemzet engesztelő napja
Szerző: Kovács Gergely
1991. május 4. az esztergomi hazatérés ünnepe. Az újratemetésre a boldog emlékű bíboros végakaratának megfelelően a „moszkvai hitetlenség csillagának lehullását követően” kerülhetett sor. Több tízezer ember ázott, fázott a téren, hogy láthassa a Mariazellből hazatérő érckoporsót és a prímási sírboltban kialakított nyughelyet. Ezt az ünnepet II. János Pál pápa tette teljessé, amikor magyarországi látogatásának nyitóállomásán először Mindszenty bíboros sírját akarta látni, hogy ott imádságával erősítse meg a magyar főpap életszentségének emlékét.
Az 1992. év a bíboros születésének centenáriumi éve volt, május 30-án megismétlődött a két évvel korábbi máriaremetei tiszteletadás. A zarándoklat nyitányaként a városmajori templom előtt felavatták a magyar főváros első és mindmáig egyetlen köztéri Mindszenty-emlékművét. A domborműves oszlopra a következő felirat került: „ENGESZTELJÜNK – E helyről indította az első engesztelési zarándoklatot Mindszenty József bíboros-érsek 1946. május 5-én.”
1993. május 8. pedig már annak a bizonysága, hogy a szép hagyományt nem akarták megszakítani a városmajori hívek, és Szekendy Ferenc atya vezetésével arra kérték Paskai László bíborost, hogy az esztergomi sír közelében ünnepeljük meg évről évre a hercegprímás égi születésnapját imával és engeszteléssel, közösen fohászkodva a mielőbbi boldoggá avatásért.
„A városmajori egyházközség azért szervezte e zarándoklatot, hogy újra meghalljuk a bíboros tanítását, amelyet történelmünk nehéz korszakában állított a magyar egyház elé. A zarándoklat jelmondatául az ő szavait választották: »Ha van egymillió magyar imádkozó, nem félek a jövőtől.«
Mindszenty bíboros kiemelkedő főpásztori feladatának tartotta az imádság és az engesztelés szellemének elmélyítését. Amit a II. világháború utáni nehéz időben tanított, mostani életünkben is időszerű. Szavaiban benne volt kereszténységünk ősi hite és mély személyes meggyőződése: a történelem végső irányítója Isten… Az imádság és az engesztelés biztosítja, hogy – a Szentírás szavával élve – ahol elhatalmasodik a bűn, ott túláradjon a kegyelem” – fogalmazott 1993-ban Paskai bíboros.
Azóta május elején mindig van egy ünnepi szombat délelőtt, amikor a magyar nemzetért közösen imádkozhatunk, és visszaemlékezhetünk a 20. század legnagyobb magyar engesztelőjére, akinek ott volt címerében Szent Margit alakja, szívében pedig a liliomos királylány lelkisége. Aki azért élt szent életet, hogy Magyarország szent legyen. Ma is eleven példakép ő, sírja közelében jelképes és valódi híd köti össze az elszakadt partokat Esztergom partjaival. Hangosan szavalható a sokáig csak félve suttogott és szájhagyomány útján megőrzött vers, A fogoly bíboros, amit talán Mécs László papköltő írt lélekben azonosulva a nagy engesztelővel:
…Egyedül álltam Istennel hazáért,
Hogy ránk szakadt a gyilkos Ázsia,
De Boldogasszony zsoltárát zokogva
Velem jött népem millió fia.
Gyilkos erő bár eltörte a kardot,
Krisztus keresztje magasba tartott
Szent égi jel lett a Tisza felett.
Ti szabadok, ti gondtalanul alvók,
Az én keresztem védett titeket…
Május 13-án az esztergomi bazilika komoly időket látott harangjai hívogatnak minket. Nem szomorkodásra, hanem örvendezésre, hálaadásra. A nemzeti imaévben ez az ünnepünk – eddigi története során először – egybeesik a fatimai Szűzanya napjával; és mi tudjuk viszontagságos történelmünk alapján is, hogy nincsenek véletlenek.
(Személyes emlékeim pontosításában és az idézetek kiválasztásában segítségemre volt Mészáros István: Egy „kultusz” a XXI. században, A Mindszenty-tisztelet története 1975–2005 című könyve.)
