II. János Pál pápa pannonhalmi látogatásának 10. évfordulójára emlékezünk
Ragyogjon fel a béke és a kiengesztelődés szivárványa!
Szerző: Juliusz Janusz
„Nagy örömmel zarándokoltam el ide, Szent Márton hegyére, Pannonhalma ősi monostorába. Együtt emlékezünk meg a lelki élet és a kultúra e történelmi központja alapításának ezredik évfordulójáról, ahol egy olyan hagyomány vette kezdetét, amely töretlenül fennmaradt mind a mai napig.”
Ma ennek a nagy pápának a szavai még nagyobb jelentőséget nyernek, nem csupán azért, mert az Egyház legnagyobb tekintélye mondta őket, hanem mert tanítását II. János Pál szent élete erősítette meg. Akik a televízióban követték II. János Pál temetését, észrevehették, amint a koporsóra tett evangéliumos könyv lapjait teljes idő alatt lapozta a szél, amely a szertartást kísérte. A szertartás vége felé a szél olyan erős lett, hogy becsukta az evangéliumos könyvet. Olyan volt, mintha Isten azt akarta volna mondani, hogy ez az ember az evangéliumot hirdette, a teljes evangéliumot, a teljes Igazságot, és életében valósította meg Jézus Krisztus evangéliumát, az Üdvözítő Örömhírét.
Egy tökéletes módon megélt „evangéliumos könyv”
A jelenlegi pápa, XVI. Benedek, aki akkor Ratzinger bíborosként vezette a temetési szertartást, úgy mutatta be II. János Pál életútját, mint a „Kövess engem!” Jézustól jövő híváshoz való hűség példáját. Valóban, Wojtyła pápa követte Jézust mint fiatal diák, mint a nácik által kőbányai munkára kényszerített munkás, mint színházi színész, valamint pap, püspök és pápa. Vigasztalást vitt a szegényeknek és a betegeknek. Itt, Pannonhalmán is találkozott a vesperás előtt a Szent Adalbert Otthon időseivel és betegeivel. II. János Pál maga is szerény ember módjára élt, és megannyi szenvedést kellett elviselnie a merénylet, a műtétek és az öregség okozta betegségek által. Mindezen körülmények között hűségesen követte Jézust és egységben maradt vele legfőképpen az imádság által. Valóban, II. János Pál élete olyan volt, mint egy tökéletes módon megélt evangéliumos könyv. Ezért kiáltották hívők százezrei a temetés alatt: Santo subito! (Szent azonnal!). Elmélkedvén ezekről az eseményekről is, ma talán jobban meg tudjuk érteni II. János Pál tanításának mélységét és azt az üzenetet, amit ő 10 évvel ezelőtt Pannonhalmán ránk hagyott.
„Reményünk, Krisztus!”
Mire emlékezünk ma a Nagynak is nevezett II. János Pál magyar földönt tett második látogatásából? Lelkipásztori látogatásának mottója: „Reményünk Krisztus!” volt. A pápa fel akarta ébreszteni a reményt a magyarokban, akik nagy örömmel üdvözölték az 1989-es változásokat, a kommunista diktatúrától való szabadulást; azonban új valósággal szembesültek, és az idő előrehaladtával vonakodni és félni kezdtek a jövőtől. A pápa arra szeretett volna emlékeztetni titeket, magyarokat, hogy hol kell megtalálnotok a remény, az optimizmus és a boldogság forrását. Rómába való visszatérése után, 1996. szeptember 11-én, a szerdai általános kihallgatáson II. János Pál ezt mondta:
„Ma szeretném megemlíteni nektek az elmúlt pénteken és szombaton Magyarországon tett apostoli látogatásomat. Ez az Egyház korának átérzésén való zarándoklat volt: egy utazás, amely a múltban rugaszkodott neki, hogy megvilágítsa a jelent és a jövő felé sugározzon ki. Én magam pápaságom folyamán tanúja és szorgalmazója vagyok ennek a történelmi emlékezésnek, amely jövőbeli utunk biztosítéka. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek Pannonhalmára és Győrbe: oda, ahol a magyar nép őrzi ezeréves keresztény hagyományának emlékezetét.”
