Cikkek listázása

Szent Erzsébet Iroda – Sárospatak

Hogy méltóképpen megemlékezzünk róla

Szerző: Szarvas István

Fotó: Szarvas István

Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján, 2007-ben sok rendezvényre kerül sor hazánkban és külföldön is. A programok szervezése, koordinálása céljából jött létre a Szent Erzsébet Iroda Sárospatakon a római katolikus plébánia épületében (www.szenterzsebet.hu). Az előzményekről és a jelenről dr. Szabó Irént, az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság elnökét, valamint Bodnár Boglárkát, a Szent Erzsébet Iroda munkatársát kérdezte lapunk munkatársa.
– Itt Sárospatakon, ahol Szent Erzsébet született, miként ápolják emlékét, örökségét?

Dr. Szabó Irén: – Az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság mint civil szervezet 1996-ban alakult meg Sárospatakon azzal a céllal, hogy a város szülöttének, Szent Erzsébetnek a tiszteletét a városban, Magyarországon és határainkon túl is minél inkább elterjessze. Tevékenységünk sokrétű: hogy Szent Erzsébet lelki, szellemi és kulturális örökségét megismerjük és megismertessük. Az egyik legfontosabb programunkra miden évben pünkösdkor, Szent Erzsébet szentté avatásának az évfordulóján kerül sor. Pünkösdvasárnap sárospataki civil szervezetek, oktatási és kulturális intézmények, az Egyház és az önkormányzat bevonásával egy kétnapos ünnepségsorozat zajlik immár közel 10 000 fő látogatóval.

– Az év során milyen egyéb programok vannak?

– Minden év novemberében éves közgyűlést tartunk, amihez kulturális program is kapcsolódik. Figyelünk arra, hogy Szent Erzsébettel kapcsolatban milyen kiállítások vannak, milyen publikációk jelennek meg. Eddig minden évben volt valamilyen könyvbemutató, amelynek kapcsán egy-egy irodalmárt vagy kutatót meghívtunk, aki Szent Erzsébet életével foglalkozik. Ezen kívül minden évben van kiállításunk, ami többnyire pünkösd ünnepéhez kapcsolódik.

– 2006 novemberétől elkezdődik a Szent Erzsébet-év, a MKPK szándéka szerint ennek alkalmából létrejött egy iroda. Maga a társaság nem lett volna elég arra, hogy ezeket a programokat koordinálja?

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>