Idén Brüsszel, jövőre Budapest a városmisszió házigazdája
Láthatóvá válni…
Szerző: Körössy László
Fotó: Körössy László
Másrészt a városmisszió arra is hivatott, hogy a világnak megmutassa a kereszténység „kincseit”. A kongresszus ideje alatt esténként a legtöbb templom megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. A város plébániáinak nagy része esti rendezvényeket, lelki programokat, kötetlen beszélgetéseket, kulturális eseményeket szervez. Ugyanakkor a résztvevők vendégül látása alkalom a keresztény tanúságtételre is: 1200 család biztosít szállást és reggelit a találkozó idején.
A kongresszus programjainak egy része kifejezetten a nagyközönséghez szól: a Biblia-kiállítás a Szentírás történetét mutatja be. A koncertek, kortárs művészeti kiállítások célja pedig az, hogy megmutassák: a művészetek, különösen a zene megkönnyíti a kapcsolatot a természetfelettivel, Istennel. Hazánkból mintegy nyolcvan fő látogat ki a brüsszeli városmisszióra immár abban a tudatban, hogy a következő európai találkozó 2007-ben Budapesten lesz.
Budapest készülődik
Városszerte több helyszínen rendeztek már missziós előkészületi napokat zenés tanúságtételekkel, tájékoztató akciókkal, párbeszédre vagy imádságra hívó ötletekkel, plébániai rendezvényekkel, buzdításokkal. Megkezdődött a plébániai szervezőcsoportok felállítása, amelyekben helyet kapnak a képviselő-testület tagjai, a katekéták, az ifjúsági, család- és lelkiségi csoportok tagjai. Munkájuk elindítását azok a 2–3 fős missziós csapatok segítik, amelyek erre az idei pünkösdhétfőn, a máriaremetei Karizmák Ünnepén kapták megbízatásukat. Mondhatjuk úgy is, hogy a lelkiségi mozgalmak, plébániák résztvevői egyénenként és közösségenként szembenéznek a városmisszió kihívásával. Mert miről is van szó? Erdő Péter bíboros-prímás így fogalmaz a városmissziót megalapozó (a városmisszió honlapján – www.varosmisszio.hu – olvasható) mondataiban: „Nézzünk Krisztus színe előtt önmagunkra és nemzetünkre! Ne ijedjünk meg attól a képtől, amit az ő tükrébe tekintve látunk, és keljünk fel elesettségünkből. Az utóbbi másfél évtized, amikor megéreztük a szabadság ízét, szintén hozott sok csalódást, szintén felvetette, de meg nem válaszolta az igazságosság kérdését, a teljes igazságosságét, amely a gyengét védi. Hordozzuk hát nemzedékről nemzedékre tovább örökítve népünk életének lelki sebeit, és keressük ma is – gyakran szétszórtan és lelki betegen – a magunk pillanatnyi előnyét. Nehezen jutunk átfogó, derűs szemléletre. Alig érezzük a jövő vonzását és ígéretét. De Jézus nem csüggedésre hívott meg minket. Ha minden bajunkkal, akár közös sorsunkkal is csatlakozunk áldozatához, ha iszunk a kehelyből, amit ő nyújt nekünk, akkor megvilágosul, akkor fölragyog az életünk.”
A reményről szól tehát a misszió és az előkészület is. Annak reményéről, hogy képesek vagyunk újraéleszteni magunkban a missziós lelkületet, és képesek vagyunk utat mutatni az eltávolodottaknak az Egyház felé, hogy megtalálhatjuk az egymás közti bizalomhoz vezető ösvényeket. A városmisszió arra is hivatott, hogy a széles nyilvánosság előtt mutassuk fel a remény jeleit a kultúrában és a közéletben, valamint tegyük ismertté a 20. században élt magyar vértanúkat, a keresztény hit tanúságtevőit. Erről a nagy elhatározásról szól és a nyomában fakadó tettekre buzdít a budapesti városmisszió jelmondata is: „Reményt és jövőt adok nektek.”
