VI. Nemzeti Kateketikai Kongresszus
A feltámadásban találjuk az élet értelmét
Szerző: Szalontai Anikó
„A Katolikus Egyház katekizmusának négy fő témakörét tárgyaljuk idén, ami a közelmúltban összefoglaltan is megjelent a Kompendiumban – mutatta be a tanácskozás témáját Fogassy Judit SDSH, az MKPK Hitoktatási Bizottságának főmunkatársa, a kongresszus egyik szervezője. – Az első hitünk megvallása. A mai ember identitását a piac szeretné megvásárolni. Egy keresztény sokszor nem tudja, hogyan töltse be a szerepét a világban. Ezért fontos kérdés: mi a lényeges tanítás a hittel kapcsolatban?
Másrészt a keresztény identitás magába foglalja a szentségi életet. Gyakran járulnak az emberek szentségekhez, már-már fogyasztói szemlélet alakult ki e téren is. De hogy ez Jézus életében való részesedés, egy életforma, azt már kevesen értik.
Ebből következik a harmadik témakör, hogy mit jelent az élet Krisztusban. A tanítás Jézus-központú, mert ő mutatta meg számunkra a legtökéletesebben, mit tesz egészséges, szabad, de Istennek alárendelt embernek lenni.
A negyedik téma a keresztény imádság. Ugyanis, ha értjük, mi az imádás lelkülete, akkor értjük, mit jelent, hogy alárendelt vagyok Isten szeretetének és tervének.”
A kongresszust Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius nyitja meg. Udvardy György, a hitoktatási bizottság püspök-elnöke mellett Bosák Nándor püspök, Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője, Soltész János, a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola Hittanár Szakának igazgatója, illetve Hofher József SJ tart előadást.
Mikor az Egyház hitéről és tanításáról beszélünk, mindig Jézus személyéhez és az apostolok tevékenységéhez kell visszatérnünk. Kránitz Mihály, aki a hitvallásról tart előadást, még a kongresszus előtt így foglalta össze beszédét: „Mikor Jézus elküldte apostolait, hogy tegyék tanítványává a népeket, azt mondta, aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül. A hitkövetelmény, amit az apostolok támasztottak, egy egyszerű oktatással kezdődött pünkösdkor, amikor Péter apostol beszéde hatására mintegy háromezer ember megtért. S ők, vállalva a megkeresztelkedésből fakadó hitkötelezettséget, hazatérve már e tanítás szerint éltek, azaz annak örömében, hogy Jézus a Messiás. Természetesen szükség volt arra is, hogy egy apostol eljusson azokra a területekre, ahol keresztények laktak, de a birodalom távoli területein a családok, mint kis egyházak, adták át a hitet. Az üldözések idején pedig meg kellett vallaniuk a hitüket.
Az ősi hitvallások műfajában tapasztalunk egy fontos érdekességet. Vannak hitvallások egyes szám és többes szám első személyben is, azaz a keresztség személyes vállalása mellett a közösségi elem is megtalálható bennük. A 4. század elején a Niceai Zsinattal az Egyház tanító hivatala is megjelent. A történelem során főleg a nagy egyházszakadások szolgáltattak alkalmat a hitvallás kifejtésére. Mára éppen a keresztények egysége vált sürgető igénnyé, az, hogy keressük, hogyan lehet a hitet közösen megvallani.
A 21. században az embernek látszólag nincsen szüksége egy saját maga fölött álló valóságra. Manapság a vallást a magánszférába szorítják. Ám az úgynevezett határhelyzetekben minden ember felteszi a kérdést: mi az életem értelme? S ha ekkor az illető közelében vannak hitvallók, akkor lehetőség nyílik arra, hogy a kérdésre az Egyház válaszoljon. Minden egyes egyháztag szerepe fontos. Ezért nélkülözhetetlen, hogy egy keresztény tisztában legyen hitével, és kész legyen beszámolni saját reménységéről.”
A kongresszuson külön előadás foglalkozik a húsvéti misztérium szentségi ünneplésével. „Jézus feltámadása a pont, ahonnan az új élet fakad. A tanítás, szentségek vagy az imádat a feltámadás nélkül értelmetlen lenne – mutatott rá Fogassy Judit. – Jézus él, itt van közöttünk. A feltámadás utáni találkozásokban benne van az az egyszerű és gyönyörű tanítás, hogy mit jelent élni. Jézus abban a negyven napban vigasztalt, meghallgatott, békét adott, szolgált, megbízta társait, hogy tanítsanak. Ha divatos dolgokban, mozgalmakban keressük az életet, az nem a teljes forrás. Olyan mintha egy gyönyörű vízesésénél meg lennék elégedve egy pohár vízzel. A feltámadás az örök vízesés, ahol találkozunk az élet értelmével.”
