Cikkek listázása

A Magyar Katolikus Egyház 1956-ban – Ünnepi megemlékezés

A budapesti papság

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a Magyar Katolikus Egyházat is mélyen érintette. Nemcsak a főpapságot és a papságot, a férfi és női szerzeteseket, hanem az egész Egyházat, tehát a hívő keresztény katolikusok millióit is. A megtorlás idején igen nagy számban meghurcolt papok főleg azért szenvedtek a kommunista erőszakszervektől, mert azok rettegésben akarták tartani őket, illetve ügynöki beszervezésükkel próbálkoztak. A Katolikus Egyház megfélemlítése és rendőri megfigyelése, belső megtörése nemcsak az 1956 utáni években, hanem 1989-ig folytatódott.
Az 50 évvel ezelőtti eseményekre az Új Ember Kiadó A katolikus egyház 1956-ban című könyvének rövid részletével emlékezünk.
A rendszeres és szervezett kórházlátogatás a piarista rendházból indult meg. Szőnyi László piarista házfőnök a fiatal bencés és piarista atyákat szétküldte a környékbeli kórházakba. A bencések közül – ők tanulmányaik miatt laktak a piaristáknál – Korzenszky Richárd és Áment Lukács látogatták a haldoklókat és sebesülteket. A fiatal piaristák közé tartozott Makláry Lajos, Előd István, Örkényi János és Darvasy Mihály, aki a legbuzgóbban vette ki részét a kórházpasztorációból.

A fiatal bencés és piarista papokkal tartott fönn szoros kapcsolatot a Baross utcai II. számú Sebészeti Klinikán működő, buzgó katolikusokból álló segélyszállító csoport. Közéjük tartozott például a később disszidált Metz Sándor és felesége, Móna Mária orvosnő és Kemény Alajos egyetemista. Ez utóbbi bátyja, Kemény István, a klinika forradalmi bizottságának elnöke mindenben segítette őket. Az egyik piarista a klinika laboratóriumában naponta mutatott be szentmisét a betegek részére.

A váci egyházmegyés Bisztrai László lelkész a forradalom napjaiban önkéntes betegápoló szolgálatot teljesített az Üllői úti klinikán.

Újpesten Furiakovics Miklós káplán a váci püspöki hivatalnak küldött levelében beszámolt arról, hogy az október 26-i délelőtti nagygyűlésen a városháza és a nagytemplom között a jelenlévők követelték: Hol van az újpesti pap? „Mire elhatároztam, hogy jelentkezem a délutáni gyűlésen szónoknak. A forradalmi bizottság tagjai fölvezettek a városháza erkélyére, és ott az egyik szónok után én szóltam a tömeghez. Mellettem a forradalmi bizottság elnöke állott az egyik oldalon, a másik oldalon pedig Tegyei elvtárs, aki a forradalom idején is a helyén maradt, és a város élelmezését intézte. A téren több ezren voltak jelen és éltettek, amikor követeltem a vallásszabadságot. Majd követeltem Mindszenty bíboros azonnali szabadlábra helyezését, Pétery József váci püspök szabadlábra helyezését, az iskolai hitoktatás szabadságát stb. A tömeg tapsa és éljenzése kísérte szavaimat.”

A budapesti Központi Szeminárium növendékei október 29-étől kettesével járták a budapesti kórházakat, és összeírták a sebesülteket, akik közül sokról hozzátartozóik nem tudtak. A Vöröskeresztnek adták át adataikat, üzeneteiket. A látogatások egyben a betegek lelki gondozását is szolgálták.

A szemináriummal szomszédos ELTE jogi kar épületében mintegy száz egyetemista szabadságharcos tartózkodott. A harcok szűntével étkezésükről gondoskodott a szeminárium. November 4. után a falon átütött nyíláson adták át az élelmet.

Amikor a fegyveres ellenállásnak már nem volt értelme, a kispapok segítségével tudtak elmenekülni. A tőlük kapott civil ruhákban körülbelül húsz szabadságharcos távozhatott sértetlenül. Kuklay Antal és Fábián István azt is megmutatták, hogyan tudnak az egyetemről a szemináriumon át távozni. Az utcát is figyelték, és alkalmas pillanatokban engedték ki az egyetemistákat.

A Hittudományi Akadémia tanári kara november 1-jén indult az Úri utcába tisztelgő látogatásra a bíboros prímás elé. Halász György, a Központi Szeminárium rektora – hírhedt békepap lévén – valami kifogást talált és eltűnt. Később fegyveresek keresték a szemináriumban, de a kispapok közölték, nem tudják, hol bujkál.

Október 29-étől a kispapok röpcédulákat is állítottak elő és terjesztettek. Kuklay Antal és Marcheschi Károly Mindszenty szabadulását követelő röpiratot szerkesztettek, a Hittudományi Akadémia jegyzetsokszorosítóján állították elő két-háromezer példányban, és terjesztették. „Figyelem! Teljes és valódi vallásszabadságot és Mindszenty azonnali szabadon bocsátását követeli a magyar nép!”

Szabó János jezsuita kispap adott Kuklay Antalnak egy többpontos röpcédulát, amelyet szintén sokszorosítottak és terjesztettek: „Engedjék ki a börtönökből az egyházi személyeket! Számolják fel az Állami Egyházügyi Hivatal működését! Ne támogassák a békepapokat, akik közül egyesek besúgók lettek. Adják vissza a katolikus iskolákat! Biztosítsák a szerzetesrendek működési szabadságát! Vegyék fel a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal!”

A budapesti Gyűjtőfogház celláit október 30-án nyitották meg a felkelők, miután az ÁVH-s őrség puskalövés nélkül megadta magát. A rabok szabadulási papírjára november 1-jei dátumot írtak. Innen szabadult többek között Endrédy Vendel ciszterci szerzetes, zirci apát, Hagyó Kovács Gyula ciszterci jószágkormányzó, Huszár Jenő kalocsai főegyházmegyés pap, Bíró Lajos pécsi egyházmegyés, Gigler Károly esztergomi kanonok, Fazekas László és Harangozó Ferenc szombathelyi egyházmegyés pap, valamint Tüll Alajos jezsuita szerzetes.

A budapesti papság október 31-én délelőtt gyűlésre jött össze a Központi Szemináriumban. A dísztermet zsúfolásig megtöltötték a résztvevők. A gyűlésen Szabó Imre esztergomi segédpüspök, budapesti érseki helynök elnökölt. A hangulat igen feszült volt, és ez egyre fokozódott. Több pap felhevülten és túl erős hangon tett szemrehányást a püspököknek és a rendszert szolgai módon kiszolgáló békepapoknak. A Regnum Marianum házfőnöke, Werner Alajos a feloszlatott Regnum rehabilitálását követelte. A békepapi mozgalom feloszlatását és az Egyházügyi Hivatal megszüntetését követelő határozatot hozott a papi gyűlés, és erről, valamint általában a gyűlésen elhangzottakról másnap, november 1-jén értesítette Mindszenty bíborost Marosfalvi László, a Központi Szeminárium hatodéves (jezsuita) növendéke, aki később disszidált.

A békepapok káros tevékenységéről mások is beszámoltak Mindszenty bíborosnak. Ezek közé tartozott titkára, Turchányi Egon. Ő október 31-én a Bakáts téri templomban egy Szörtsey István nevű elesett szabadságharcosért mutatott be szentmisét. Utána jelentkezett Mindszenty bíborosnál, és felajánlotta szolgálatait. A bíboros régi ismerősként üdvözölte Turchányit, és titkárának nevezte ki. Turchányi írásban átnyújtotta a bíborosnak a katolikus papi békemozgalomról készített feljegyzéseit. Erre hivatkozva – a kényszerű hallgatásra kárhoztatott paptársai nevében is – kérte a bíborost, hogy hozzon korlátozó és büntető intézkedéseket a békepapi mozgalom vezetői ellen.

A Regnum Marianum papi egyesület hetedik kerületi, Damjanich utcai székházát 1951-ben elvették a kommunisták, a Regnum Marianum-plébániatemplomot pedig ugyanebben az évben Rákosi utasítására felrobbantották. Szabó Imre püspök, budapesti érseki helynök 1956. november 3-án levelet írt Rózsavölgyi László regnumi papnak, melyben ez állt:

„A Magna Domina plébánia hívei részéről ismételten felmerült a régi óhaj, hogy számukra a lebontott templom helyett megfelelő istentiszteleti hely biztosíttassék a plébánia területén, amelynek lehetőségét annak idején az Állami Egyházügyi Hivatal ígérte is. Megbízom Főtisztelendőségedet, szíveskedjék utánajárni, hogy egyelőre valami szükségmegoldást találjunk a régi Regnum környékén, s a világi hatóságokkal is megbeszélve a dolgot, megfelelő helyet biztosíthassunk. Egyelőre talán valami kápolnaszerű helyen lehetne bemutatni az istentiszteletet.”

A Regnum egyik vezető személyisége, Emődi László szerint Rózsavölgyi László december 24-én kapta meg a levelet. Hozzálátott a kápolna kialakításához, és azt sikerrel végre is hajtotta. Az ávósok 1957. március 6-án ugyan „begyűjtötték”, de hiába próbáltak szabálytalanságot rábizonyítani, a kápolna kialakítása anyagi ügyeit példás rendben kezelte. Március 29-én kiengedték.

Emődi László november 3-án megbeszélést hívott össze, melynek során jövőbeli munkájukról volt szó.

A ciszterci rendi tanács a két nappal korábban szabadult Endrédy Vendel zirci apát elnökletével november 3-án a pesti piarista rendházban arról tárgyalt, hogyan kezdheti újra működését a rend.

Budapesten november 4. után az Örökimádás-templomot lőtték az oroszok, a budai Margit körúti ferences plébániatemplom tornya pedig négy ágyúlövést kapott. A belövések következtében a templom színes üvegablakai súlyos károkat szenvedtek.

A novembertől érkező nyugati segélyszállítmányok szétosztását az Actio Catholica (AC) intézte Endrey Mihály püspök, az AC országos igazgatója vezetésével.

A mintegy kétszázötvenezer magyarországi „disszidens”-menekülő között országosan mintegy hatvan egyházmegyés pap hagyta el az országot. Számos esetben valóban indokolt menekülés történt. Annak idején a hatalom megkívánta a főpásztoroktól, hogy a „disszidens” papokat függesszék fel hivatásuk gyakorlásától. Ezekben az esetekben a nyugati befogadó egyházmegye gondoskodott a suspensio megszüntetéséről.

Papp Kálmán győri megyés püspök 1956. november 22-én kelt felhívásában – a 2399. számú kánonra hivatkozva – felfüggesztés terhe mellett megtiltotta papjainak, hogy „súlyos ok és egyházhatósági engedély nélkül” elhagyják állomáshelyüket.

Nem egy pap a biztos kivégzés elől menekült. Köztük volt Végvári Vazul ferences és Galambos Ferenc Iréneusz győri bencés tanár.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>