Cikkek listázása

Személyes találkozás Jézussal

Pizsamában az Oltáriszentség előtt

Szerző: Kovács Ágnes

Az életünk találkozások sorozata, amelyeket az emocionális megnyilvánulások különböző szintjein élünk meg. Az igazi találkozás közben valami történik az emberrel, már nem vagyunk ugyanazok, mint azelőtt. A Jézussal való találkozásokban az a különös, hogy egészen a szívünk mélyére, hihetetlen mélységbe hatolnak, olyan értékeket adnak, amelyeket még fel sem fedeztünk önmagunkban, amelyről egy gyermek még nem tud beszélni, csak mosolyogni és énekelni. A 9–10 éves gyermek első találkozása Jézussal életre szóló találkozás lehet, emiatt felelősek vagyunk ezért a személyes találkozásért. Ha elvezettük őket az elsőáldozás pillanatáig, akkor be kell avatnunk gyermekeinket az életre szóló titokba. Hogyan? Személyes példával, imádkozással? Hogyan imádkozhat szívvel egy 9–10 éves gyermek? Énekkel, dallal, némán, kiáltva, mosollyal, egymás kezét fogva…
Erre gondolt Tóth László atya volt nyíregyházi káplán a Magyarok Nagyasszonya plébánián, amikor a hitoktatókkal együtt elsőáldozókat készített fel. Több mint 100 elsőáldozó várta a nagy találkozást.

– Láttam a gyerekek lelkesedését, izgatottságát, rendszeresen készültek a hittanórákra, már tudtak válaszolni a történelmi Jézusról – születésétől a feltámadásáig – szóló elméleti hittani kérdésekre, ismerték a szentségeket, a 10 parancsolatot. Mégis éreztem valaminek a hiányát – teszi hozzá eltűnődve László atya. – Ezek a gyerekek sok mindent fognak tudni, de eljutnak-e igazán odáig, hogy személyesen is találkozzanak Jézussal? Úgy éreztem, valamit tennünk kell, hozzá kell őket segíteni egy olyan élményhez, amely során megtapasztalják a titkot, az életre szóló találkozás örömét.

Ebben a gondolatban született meg Nyíregyházán annak a bennalvásos találkozónak az ötlete, amelyet már második alkalommal szerveznek a káplán atyák és a hitoktatók. A Magyarok Nagyasszonya főplébánián – amely egyben a 60 fő elszállásolására alkalmas, kápolnával rendelkező impozáns Egyházmegyei Lelkipásztori Központ – adottak a lehetőségek.

A túlélési felszerelés sem maradt el

– A gyerekek kitörő örömmel, a szülők fenntartással fogadták az ötletet. A hitoktatókkal meghívtuk a gyerekeket egy másfél napos bentlakásos találkozóra. Meg is érkeztek a „túlélési felszerelésükkel” együtt: maci, párna és még ki tudja, mi lapult a táskában. Ami a nyugodt alváshoz kell, nem maradhat otthon, még ha a plébániáról van szó, akkor sem. Több gyereknek jelentett ez komoly kihívást, hiszen voltak, akik először töltötték az éjszakát távol a szüleiktől.

A titok

– A szokásos bemutatkozás után hamar feloldódtak – emlékezett vissza László atya. – Ismerték egymást, de új barátságok is szövődtek. Kiscsoportos foglalkozások, beszélgetések, kiadós kerti játék követte egymást, majd a vacsora után folytatódott tovább a komoly program a közös énekléssel, végül a szentségimádással. Vacsora körüli időben meglepetten álltunk meg a hitoktatókkal az egyik háló ajtaja előtt, ahonnan lelkes éneklés hallatszott ki. Szinte már minden gyerek ott volt, és szervezés nélkül, spontán énekeltek. Nem bohóckodtak, láttuk az arcukon, hogy igazi szeretettel és komolysággal énekelnek. Megértettük, hogy a gyerekek igazán megérezték ennek a napnak a lényegét. Az esti kápolnai szentségimádásra már pizsamában került sor. A félhomályban a gyertyákkal megvilágított Oltáriszentség előtt, a szőnyegen ülve imádkoztak. Az egész napos együttlét, az egymással való találkozás felszabadult öröme mintegy bevezető volt a szentségi Jézussal való találkozásra. Egy órán át tartott az ima. Nagyon megható volt, amikor végül egyesével odamentek az Oltáriszentséghez, és az elé helyezett keresztet megérinthették, megcsókolhatták, amit nagyon komolyan tettek. Nem kellett őket fegyelmezni, igazi imádságos légkör alakult ki. Látszott az arcukon, a szemükben, a komolyságukon, hogy sikerült a találkozás. Mindannyiunk számára ajándék volt.

Az egyház nem a "kell”-ek egyháza

– A gyereknek van egy egyházképe, amely sokszor kimerül abban, hogy hittanra és misére kell járni azért, hogy elsőáldozó lehessen. De az egyház nem a „kell”-ek egyháza, hanem alapvetően annak a megtapasztalása, hogy Jézus szeret minket, és közösségben maga köré gyűjt. Az a lényeg, hogy megtapasztalom-e Jézus szeretetét és azt a közösséget, amit jelent – fejezte be gondolatait Tóth László atya.

A plébánia mint második otthon

– A gyerekek ismerjék meg végre a plébániát mint második otthonukat, és a szülők se maradjanak ki ebből. Érezzék, hogy itt mindig otthonra találnak. Sokkal többet ültetünk el a lelkükben azzal, hogy itt vannak – folytatja a beszélgetést Lupsa Tamás, a plébánia jelenlegi káplánja, aki az eddig kialakult hagyományokat folytatva, a munkatársaival, a hitoktatókkal már készülődik a következő 70 fős bennalvásos lelkinapra, amelyre március 25-én kerül sor. A korábbi évek hagyományát megőrizve, a programok rendszerességét szem előtt tartva fontos, hogy a gyermekben kialakuljon az állandóság érzése, kötődjön a plébániához, ezt megélve érezzen egyfajta biztonságot ebben a sokszor érték nélküli világban.

A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya plébániához 33 000 katolikus hívő tartozik. Az 1500 hittanos lelkivezetésébe 11 hitoktató és a káplán atyák kapcsolódnak be. Minden korosztálynak megvan a megfelelő rendszeres programja, az elsőáldozós korosztály másfél havonta találkozón, gyermeknapon vesz részt. Megismerik a plébániát a pincétől a padlásig, már nem idegen a plébánia, nem idegen a pap, akivel már nemcsak a szentmisén találkoznak.

Havonta szülői értekezlet

– Az elsőáldozás felkészülési időtartama két évre bővült, amelybe a szülők felkészítése is beletartozik, hiszen havonta tartunk szülői értekezletet. Mondanom sem kell, nem fogadták kitörő örömmel egyik változtatást sem – emlékszik a kezdeti nehézségekre Tamás atya. – Viszont egyre többen bekapcsolódnak, így legutóbb már 40 szülőnek tartottuk az elmélkedési és ismeretközlő szülői értekezletet. A szülők között is vannak, akik nincsenek tisztában az elsőáldozás mibenlétével, vagy éppen kimaradt az életükből a személyes találkozás.

A hitoktatókkal is törődünk

– Nem feledkezünk meg róluk – veszi át a szót Kardos György, aki a hitoktatók plébániai programjait koordinálja. – Ők is bent maradnak éjszakára a gyermekekkel a bennalvásos programon. A hitoktatói gárda színes, mindenkinek megvan a sajátos karizmája, változó, hogy kinek mihez van képessége, mibe van kedve bekapcsolódni. Mint munkatársakra az ifi hittanosokra is számítunk. A hitoktatóknak minden harmadik csütörtökön elmélkedéses megbeszélésük van, emellett része a plébániai programoknak a tanévnyitó vacsora, a félévlezáró vacsora, a hitoktatók köszöntése, az értük való hálaadó szentmise stb. Fontos, hogy törődjünk velük. Nemcsak a munkát kell tőlük elvárni, hanem meg is kell azt köszönni, egyébként ők is belefáradnának a munkába.

Ezen a plébánián igazán keményen dolgozik mindenki, ami szinte már nem is számít munkának, hiszen mindannyian épülnek, feltöltődnek. Az itt bemutatott program csak töredéke annak, ami évről évre előttük áll.

Ne gondoljuk, hogy közhely a szeretetről, Jézus szeretetéről beszélni. Sokan vannak körülöttünk, akiknek a vasárnapi szentmisében talán ki is merülnek ezek a találkozások. Nem lenne szabad hagyni azoknak, akik már ismerik, megtapasztalták mindezt. Jézus erről beszélt: „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet…”, ami minden keresztény ember a küldetése, de csak úgy lehetünk tanítványok, ha már találkoztunk vele, és úgy adhatjuk tovább, ha van mit, ha a személyes találkozás élményében már részesültünk.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>