Cikkek listázása

Jézus mindenki menyegzőjére elmegy

Szerző: Szalontai Anikó

Házasságra készülő keresztény fiatalok számára előadássorozatot szervezett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Országos Lelkipásztori Intézet és a Katolikus Családtervezési Tanácsadó. 2005 októberétől 2006 májusáig kéthetenként a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a fiatalok segítséget kaphatnak a jobb önismeret eléréséhez és szempontokat a párválasztáshoz, a családi élethez. Magazinunk hasábjain az elkövetkezendő hónapokban nyomon követjük az előadássorozatot, hogy ezzel is segítsünk a fiatalokat életük talán legfontosabb lépésében.

A házasság – szentség, ezt a címet viselte Jelenits István február 8-i előadása, amelyből jelen cikkünkben részleteket közlünk.

A Bibliában olvashatjuk: nem jó az embernek egyedül. E mondatnak van egy megfelelője a Prédikátorok könyvében: jaj az egyedül valónak, ha elesik, nincs aki fölsegítse. Ekkor már nem a paradicsomban vagyunk, hanem abban a világban, amiben mi is élünk, s itt már veszedelmek is várnak az emberre. Ez ősi tapasztalata az embernek, s ezért nemcsak szexuális partnert keresünk – azt az állatok is keresnek –, hanem társat, akivel az egész életet megoszthatjuk. Úgy érzi az ember, ha egyedül néz szét a világban, akkor a saját rabjává lehet, és a világgal sem tud mit kezdeni. Ketten viszont megosztják egymással a tapasztalataikat, világra vonatkozó gondolataikat, életről való emlékeiket, jövőre nyíló terveiket – ami mindkettejüknek az életét hallatlan mértékben gazdagítja. Isten teremtette az embert ilyennek, sehol máshol az élővilágban ilyen gazdag, mély kapcsolattal nem találkozunk.

Manapság elterjedt az a gondolat, hogy nem szabad intézményesíteni a szerelmet, hanem rá kell bízni a spontán erőkre. De a szerelem nem egészen magánügy: egyfelől gyerekek születnek, s nem mindegy, milyen gyerekek fognak elindulni a világba, másfelől a pár élete, a többi emberrel való kapcsolata is más lesz, harmonikusabb, hogyha egymás szeretetében valóban megbízhatnak. Ezért van az, hogy ez a kapcsolat nemcsak a kereszténységben, hanem minden kultúrában valamilyen intézményes keretek közé kerül. Az ószövetségi időben például egy többnejű házasságmodell alakult ki. Krisztus korára a többnejűség elvi lehetősége megmaradt, de nem volt már gyakorlat. Rájöttek az emberek, hogy a lélek egyfelé irányul. S mikor Jézusnak feltették a kérdést, hogy mikor szabad elbocsátania a férfinak a feleségét, akkor Jézus azt mondta: soha. Hiszen egy férfit és egy nőt teremtett az Isten először, és ez annak a jele, hogy egy teljes életet átfogó odaadással rendelte őket egymás mellé.

A kereszténység nemcsak azzal lépett egy picit előbbre, hogy ebben a dologban világosságot teremtett, hanem azt is kimondta, hogy ez a kapcsolat szentséggé lesz.

A házasság szentsége olyan, hogy az részesülhet benne, aki akarja azt, hogy a házassága Isten elé kerüljön. Ez azt jelenti, hogy Isten nemcsak tanúként van ott jelen, hanem adakozó fél. Azt mondja: amit egymásért tesztek, elviseltek, annak kegyelmi mélységet adok, segítelek titeket abban, hogy meg tudjatok felelni annak, amit ígértetek, hogy a kölcsönös kapcsolatotok csakugyan termékeny legyen. Istennek ez a kegyelme az örök élet égboltját is megnyitja. Azt mondja: a közös út, amit megtesztek, s a szeretet, ami bennetek egyre iskolázottabb lesz, az az örök életre is felkészít titeket.

Jézus első csodáját egy esküvőn teszi. Egy szent embertől azt várnánk, hogy nem a vizet változtatja borrá, hanem mivel már úgy is sokat ittak, inkább a bort változtatja vízzé. De Jézus nem azért jött, hogy elvegyen tőlünk, hanem azért, hogy gazdagabb, teljesebb életünk legyen. Ez egy ígéret, s nem csak egyszer történt meg. Jézus mindenkinek a menyegzőjére elmegy, aki meghívja.

A szentségek rendjét Isten az egyházra bízta. A házasságot egymásnak szolgáltatják ki a felek. A papra is szükség van, de neki csak az a szerepe, hogy kötelező tanú legyen. A pár egymás felé fordulva kijelenti, hogy szeretik egymást, és egymás házastársaivá akarnak lenni. Ez egy nagyon egyszerű mondat, s ezeket a szavakat mondják századok óta: „Isten szent színe előtt feleségül veszlek. Isten szent színe előtt feleségül megyek hozzád.”

Tulajdonképpen még ez sem egészen kötelező, mert egy néma ember is köthet házasságot. Nem a szavakon múlik, hanem a szavak által fölidézett tartalmat kell, hogy az ember az eszében tartsa. Amire mindenképpen szükség van, hogy szabad elhatározásból köttessék a házasság. Kell, hogy tényleg szeressék egymást a felek, s azt, amivel ez a házasság jár, szívből vállalják. Mert e nélkül a szavak nem volnának érvényesek, mert nem volna fedezetük, belső igazságuk.

A katolikus egyház úgy tartja: két megkeresztelt ember házassága, szentség. Tehát két protestáns ember házassága is az, bár ők nem hiszik ezt. Ha két nem megkeresztelt ember köt házasságot, az nem szentség. Ám ha ők ezt jó szándékkal teszik, a teremtő Isten kedvében járnak, és az ő áldása biztosan rajta van az ő házasságukon is.

Rovat további cikkei:

Kapcsolódó cikkeink:

Isten megálmodott minket

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>