Cikkek listázása

Egy katolikus hitoktatónő szolgáló és tanúságtevő élete

Hová lett Szekeres Mária?

Szerző: Budai Éva

„Az igaz ember eltávozik, de a fénye megmarad” – mennyire igaza van Dosztojevszkijnek! S talán folytathatnánk is a gondolatot ekképp: s e fény előbb utóbb fellobbantja az emlékezés lángjait. Így történt ez nemrég Balatonfüreden is, ahol egykori tanítványai, barátai, munkatársai és lelkipásztorok közösségében emlékeztek a nagyszerű lelki emberre, a kiváló pedagógusra, a széles műveltségű közösségszervezőre, Szekeres Mária hitoktatónőre, a kommunista éra egyik áldozatára, aki 1977 telén egyik napról a másikra rejtélyes módon eltűnt.
Valószínűleg eltávolították őrhelyéről, ahol az akkori idők politikai megítélése szerint „főbenjáró bűnöket követett el”: felpezsdítette a település hitéletét s a hitoktatást az iskolákban. Huszonkilenc éve ennek, s huszonkilenc éve még beszélni sem mertek erről, tabutéma volt. Most Szekeres Mária egykori barátnője, Horváthné Peterdy Ilona kezdeményezésére és Pápai Lajos győri megyéspüspök segítségével – aki akkor Füreden káplánként szolgált – egy emlékfüzet látott napvilágot, melyben szülők, kollégák, tanítványok szólalnak meg névvel vagy még ma is csak név nélkül, mesélnek a múltról és emlékeznek a szeretett hitoktatónőre, mindannyiuk „Mária nénijére”.

Ki volt Szekeres Mária?

Szekeres Mária 1927. február 12-én született Balatonlellén. A tehetséges kislány plébánosa, dr. Lékai László (a későbbi veszprémi megyéspüspök, majd bíboros) támogatásával és irányításával hamarosan a budai Szent Margit Gimnáziumba került, majd a Ward Mária Kollégiumba, ahol hitoktatói oklevelet szerzett. Előbb Budapesten dolgozott iskolákban, nevelőotthonokban, majd Kaposvárra kapott hitoktatói kinevezést. Az 50-es évek végétől Ajkán, majd 1965-től 1977-es eltűnéséig Balatonfüreden szolgált. Munkáját mindig hivatástudattal, lelkiismeretesen végezte. Lékai László püspök a 70-es években kinevezte az egyházmegyei hitoktató bizottságba, bevonta az új hittankönyvek bírálatába is.

*

Szekeres Mária a templom szomszédságában, a Bem iskolában tanított 1977. január 21-én. Onnan szaladt ki a hittanóráról harangozni egy temetésre. Amikor a plébános, Börzsey János hazaérkezett, a gyerekek a lépcsőfeljárónál ácsorogtak: „Mária nénit várjuk, mert nem jött vissza az órára.” A plébános fölment a hitoktatónő szobájába, az egész házat bejárta, de Máriát nem találta. A táskája és az igazolványai a szobájában voltak. A hitoktatónőnek azonban nyoma veszett!

1977 áprilisában a kiolvadt Balatonban egy nő holttestére bukkantak. Börzsey atyának meg Mária édesanyjának kellett volna azonosítania a tetemet, de az felismerhetetlen volt. Az ellenséges hatóság megállapította: öngyilkosság történt, Szekeres Mária szerelmi bánatában a Balatonba ölte magát. De hiszen a tavat eltűnésekor vastag jégpáncél borította! Vajon csákányt is vitt magával, hogy szörnyű tettét végrehajtsa?! Nem valószínű! Mária szerény, tiszta, szűzi életet élt, hivatásának szentelte magát.

Emlékmozaikok

„Tízévesen fogalmam se volt, milyen áldást jelentett nekünk, fiataloknak Mária néni…Valahogy minden, ami addig megszokásból volt jelen életünkben, megtöltődött tartalommal, értelemmel. A szentmiséken sokkal aktívabban voltunk jelen: valóban részt vettünk benne, nem csak hallgattuk… Ahogy énekelt a misén, abban egyszerre volt jelen a szent áhítat és a vidámság: most itt együtt dicsérjük az Urat!… Ő indította el nálunk az adventi koszorú készítésének szép szokását. Tőle tanultam meg a gyertyácskák jelentését és a Szentírás olvasását. Szerettem, ahogy felolvasás után hagyta, hogy megnyilatkozzunk: melyikünk mit érez, hall ki belőle. Nyitott volt az új dolgokra is: a plébánián együtt hallgattuk meg a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát… Jó pedagógus volt… Parányi szobája, mely szinte mindig nyitva állt a beszélgetésekre éhes kamaszok előtt, nekem a béke, a harmónia kis szigete volt…” (Kőszeginé Korpádi Edit)

„Negyvenen vagyunk az osztályban, isszuk a szavait. Amikor az Úr Jézusról beszél, ragyog az arca, szinte tündököl… Megfélemlített pedagógusok mindenhol. A tanácsházáról kiküldött pártaktivistákkal esnek neki az iskolába belépő szülőknek, akik hittanra akarják beíratni gyermekeiket. Az egyik 4. osztályos kisfiú sírva megy a plébániára, mert édesanyját lebeszélték a hittanról. Börzsey tisztelendő úr berohan a tanácsházára és veri az asztalt: »Mit képzelnek önök? Helsinki után vagyunk!« … Egyre kevesebben járunk hittanra a megfélemlítések miatt, de a húsztagú ministránscsapat töretlen. Naponta gúnyolnak bennünket a megfélemlített tanárok és az általuk felheccelt osztálytársaink. »Kicsikéim, ti valóban Jézus hűséges tanítványai, hős katonái vagytok« – mondja jóságos tekintetű hitoktató nénink. És mi nagyon boldogok vagyunk. Gyakran beszél az első keresztények hősiességéről, a keresztényüldözésekről, de legtöbbet Jézusról… Gyönyörű verseket olvas fel nekünk. Megszeretteti velünk a magyar irodalmat. Babits Balázsolását olvasva mindig az ő hangját hallom ma is. Ezt hallottuk tőle a legtöbbször. Talán megérezte saját vértanúhalálát ebben a versben: »Te ismered a penge élét, vér izét, / a megfeszített perceket, / a szakadt légcső görcseit, s a fulladás / csatáját és rémületét … // Te jól tudod, / mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall / még az Isten jósága sem, / s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is / olyan nagy dolog a halál.«” (Schnur Mátyás)

„Mária néni jelenléte nagy ajándék volt a plébánián, Füreden. A hitoktatáshoz csodálatosan értett… A magyar és a világirodalomban is otthonosan mozgott…, irodalmi műveltsége ösztönzött arra, hogy magam is még többet foglalkozzam a művészet ezen ágával… De a hittanos lányok kamaszkori problémáit is ő segített megoldani. Felvilágosító órákat tartott nekik. Füred hívő értelmiségének is hathatós támasza volt. Pedig gyakran betegeskedett, ízületi gyulladása óta súlyos szívproblémái voltak…” (Dr. Pápai Lajos püspök)

„Többször eljött családlátogatásra, de én is szívesen ellátogattam hozzá a plébániára, ahol lakott… Segítségünkre volt két kamaszodó, eleven fiunk nevelgetésében… Nem dogmatikusan tanított, hanem figyelembe vette a kort, szellemét és politikáját. Rendhagyó, szép karácsonyi ünnepeket rendezett, nem mindig a hagyományos, megszokott liturgiával. Emlékszem, ott hallottam először József Attila megzenésített versét Koncz Zsuzsától: Adjon Isten, Jézusunk, Jézusunk… A gyerekek először vele hallgatták meg Presser Gábor musicaljét, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról címűt, és segítségével értették meg a mondanivalóját is.” (Horváthné Peterdy Ilona)

„1965-ben találkoztam először vele, mikor Ajkára helyeztek… Ő volt az általam ismert legkiválóbb hitoktató. Csodálatosan tudott hatni a gyerekekre. Én kedvetlenül érkeztem Ajkára. Úgy volt, hogy Győrbe mehetek a teológiára morálist tanítani, de ezt az állami hatóságok rendre megakadályozták… Mária bíztatott, hogy sok örömem lesz majd a hitoktatásban… Egy alkalommal, helyettesítve őt, a világ teremtéséről feleltettem a gyermekeket. Nagyon szépen tudták a történetet. Az egyik kisfiútól megkérdeztem: »A te életedben hogyan mutatta meg Isten a gondoskodását?« Tudtam, hogy egy nyolcéves gyerek erre még nem tud válaszolni. A kisfiú azonban felkapta a fejét: »Megadta azt a nagy kegyelmet, hogy édesanyám beíratott hittanra.« Így tanított és nevelt Szekeres Mária…” (Dr. Péteri Pál atya)

*

Szekeres Mária „egyike volt azoknak a »csendes vértanúknak«, akik tehetséggel, jó adottságokkal, keresztény élettel tömegeket tudtak volna megmozgatni normális körülmények között. Neki ez nem adatott meg, (…) de »Isten Igéje nincs megbilincselve«, és hatása így is óriási volt. Nevét mindig ismerni fogják azok, akik a 20. századi vértanúk aktáit írják.” (Dr. Pápai Lajos püspök)

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>