Zenéről, hivatásról, hitről Török Mátéval
Embernek lenni és maradni
Szerző: Bodnár Zita
Fotó: Köllőd Júlia, Tóth Zoltán
– A zene az egyetlen kommunikációs eszköz, melyet a világ minden pontján megértenek. Mert a zene a lélekből fakad. Igaz, hogy egyfajta nyitottságot követel, de mindig megtalálja a hallgatót. Több dimenzió létezik a zenében. Ahogy az ember fejlődik, alakul, úgy nyílnak meg számára ezek. Ha egyszer belekerül valaki ebbe a bűvkörbe, nem hiszem, hogy valaha is kiszabadulhat belőle. De nem is szeretne!
– Hogyan indult útjára a Misztrál?
– Együttesalapításról nem beszélhettünk abban az időben, amikor a fiúkkal elkezdtünk együtt muzsikálni. Sokáig nevünk sem volt, a jó barátság hozott össze bennünket, a zene szeretete, a versek iránti közös érdeklődés, s az a sok-sok kérdés, amelyekre estéken át kerestük a válaszokat. Kis idő elteltével lett nevünk, céltudatosan készültünk a koncertjeinkre, tematikába helyeztük műsorainkat, s együttessé kovácsolódtunk. Így visszatekintve, azt hiszem, vezettek minket odafentről, s nem tudatosan alapítottunk együttest.
– A szíve mélyén mindig zenésznek készült?
– Valójában soha nem akartam „zenész” lenni, de mindig szerettem zenélni. Mivel gyerekkoromban „nem iskolaérett”-nek minősítettek, újra kellett járnom a nagycsoportot. Ekkor kezdtem el szolfézsra járni. A következő évben szüleim beírattak az általános és a zeneiskola első osztályába. A felkészítő év végén egy koncert keretei között mutatták be azokat a hangszereket, melyek közül kiválaszthattuk, melyiken szeretnénk játszani. Én azonnal a cselló mellett döntöttem. Így kezdtem el zenélni.
Azóta több műfajt is kipróbáltam már. Játszottam komolyzenét, bluest, népzenét. Szép lassan alakult ki bennem az a stílus, amit igazán magaménak érzek. Megtaláltam a verseket – vagy a versek engem –, én pedig keresem a hozzájuk tartozó zenéket. Nagyon jól érezem magam ebben. Majd megtaláltam a társakat is a zenéléshez, s immár 9 éve együtt muzsikál a Misztrál együttes a magyar irodalmi és zenei kultúráért, és persze önmagunkért.
– Végzettségét tekintve matematikatanár. Hogyan egyeztethető össze a pedagógusi és a zenei pálya?
– Polgári családban születtem, ahol az anyatejjel együtt kaptam az értékrendet, amit kötelességemnek tartok követni. Ugyanakkor rendkívül fontosnak tartom, hogy ki-ki elgondolkodjon azon, hogy mely értéket miért képviseli. Ehhez nagy segítséget adhat a család, az iskola, a hittanóra vagy egy baráti közeg, de mindenkinek meg kell ismernie önmagát! Nemcsak ismerni, hanem érteni kell az emberi értékek mélységét. Az én értékrendemhez hozzátartozik, hogy igyekszem az életemet több szálon elképzelni, de természetesen nem veszítve szem elől az én „kijelölt” utamat. Számomra ez a muzsika.
Speciális matematika tagozatos gimnázium után az egyetemre kerülés nem jelentett gondot. Sikerült egy polgári diplomát szereznem, amiért nagy hálát érzek. Tehát iskolai végzettségemet tekintve matematikatanár vagyok, s szívesen tanítanék is, de úgy gondolom, hogy a pedagógia hasonlatos a zenéléshez, azaz csak akkor szabad művelni, ha az ember teljesen oda tudja magát adni. Míg szabadidőben lehet zenélni s barátainkat szórakoztatni, hasonlóan lehet korrepetálni is. Hivatásszerűen, iskolában okítani s nevelni azonban csak teljes odaadással lehet. Éppúgy, mint hétről hétre színpadon állni.
Hiszen nem azért állunk a katedrán vagy a színpadon, hogy minket lássanak, hanem azért, mert adni szeretnénk valamit. Közvetítő szerepet játszunk Isten és ember között. Számtalanszor tapasztaltam, hogy a színpadon állva, általam jut el egy vers mondanivalója valakihez. Hatalmas felelősség ez! Hasonlóan nagy a tanár felelőssége is, s a nevelésre csak akkor tud hangsúlyt fektetni, ha személyes kontaktust teremt a diákokkal. Óraadóként ez nem megoldható. Ezért döntöttem úgy, hogy egyenlőre nem tanítok matematikát.
– A zenélésből meg lehet élni?
– Ez egy nehéz kérdés. Magyarországon ebből a műfajból nem lehet egzisztenciát kialakítani. A zenélés mellett mindenkinek van egy félállású munkahelye is. Én az Országos Széchényi Könyvtárban, a Magyar Elektronikus Könyvtár Osztályon dolgozom heti húsz órában.
– Mit tekint hivatásának?
– Embernek lenni és maradni! Ez a legfőbb, hiszen ebben minden benne van! Emberként élni Istennel! Nyitottnak lenni a közvetítő szerepre, s meghallani a szükséges alázatot! Hinni a kegyelem erejében! Küzdeni azért, amit fontosnak tartunk! Tudni bocsánatot kérni és megbocsátani!
– Mint művésznek mi az ars poeticája?
– Szeretnék a családban szeretni, a hivatásban megfelelni, az Istennel mindig jóban lenni. Itt idézném Reményik Sándor Templomok című versét, amelyben, azt hiszem, minden benne van, amit az életemről gondolok:
Én csak kis fatornyú templom vagyok.
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rámragyog.
De szikra szunnyad bennem is: Erő.
S bár irigykedve holtig bámulom
A dómok súlyos, drága titkait,
Az én szívem is álmok temploma
És Isten minden templomban lakik.
– Mit érez, mit gondol, mikor egy verset megzenésít?
– A vers megzenésítése két oldalról közelíthető meg. Az egyik, amikor a verset helyezem előtérbe, s a másik, amikor a zenét. A saját megzenésítéseimnél megpróbálom a verset előtérbe helyezni, hogy az mondanivalójából ne veszítsen! Ez néha sikerül, néha kevésbé! Igazán jól érezhető még teljesen laikus számára is ez a kettősség!
– Mi játszódik le Önben, mikor a színpadon áll?
– A színpadon a hétköznapitól eltérően egy teljesen más mivoltomban vagyok jelen. Hihetetlen érzések kavalkádja ez. Egy koncert akkor lehet igazán jó számomra, ha megéreztem benne Isten jelenlétét. Lehet, hogy csak pár percre, de az az érzés leírhatatlan és csodálatos.
– Milyen sikereket értek el? Mik a terveik?
– Hogy mi a siker s mi kevésbé, azt nem tudom. Eddig három lemezt sikerült kiadni, s idén már ötödször szervezzük meg a Regejáró Misztrál fesztivált Nagymaroson július 14–15-én. Rengeteg tervünk van az idei évre s az elkövetkezőkre is. Idén több lemezt is szeretnénk kiadni, ebből az egyik egy 19–20. századi költők verseiből álló válogatás, a másik pedig egy 1956-ról és 1456-ról szóló könyves CD, melynek zenei részében társaink lesznek Tolcsvay Béla, Kobzos Kiss Tamás és Kis Gergely Márton is.
– Mit szeretne elérni?
– Embernek lenni és maradni…!
