Cikkek listázása

Felvidék

Az ötágú síp egyként szól

Szerző: Herdics György

A felvidéki magyarok nagy örömmel csatlakoztak az MKPK által meghirdetett nemzeti imaévhez. Tudatában vagyunk annak, hogy az imaév az egész nemzet lelki felemelkedését szolgálja, nem csupán az anyaországi magyarokét. Az ima átível a határok felett. Az „ötágú síp” az imában is egyként szól… Bátorító volt együtt ünnepelni a nemzeti imaév felvidéki megnyitóját a szentantali kegytemplomban, ahova a Pozsony-nagyszombati Főegyházmegye sok egyházközségéből érkeztek zarándokok, hogy együtt imádkozzanak nemzetünk lelki megújulásáért. Orosch János segédpüspök megelégedettségének adott hangot a zsúfolásig megtelt templomot látván: „Ha ennyi imádkozó ember gyűlik össze, az Úr biztosan ránk tekint” – mondta. A megnyitón többek között megjelent a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese, Csáky Pál is, aki – elmondása szerint – fontosnak tartja a felvidéki magyarok lelki megújhodását, ezért vett részt az imaév megnyitóján. Csak hatalmi eszközökkel nem lehet egy társadalmat megújítani, szükség van új lelkesedésre, megújulásra – mondta.A megnyitót az elmúlt időszakban sok esemény követte. Minden alkalmat kihasználunk arra, hogy a nemzeti imaév „vérünkké váljon”. Szinte minden rendezvényünket áthatja az imaév gondolata.

Katolikus hetilapunkban, a Reményben folyamatosan jelennek meg tudósítások mind az anyaországi, mind a határon túli rendezvényekről. A Glória Kiadó egy imafüzet kiadását tervezi az imaév kapcsán.

Imadélutánjainkon, ahol magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk, szintén kidomborodik az imaév szándéka: már az első idei imadélutánon, Ipolyságon, még a nemzeti imaév „hivatalos” megnyitása előtt elimádkoztuk az imaévi felajánló imát. A Remény által szervezett galántai kiállítás Simon Veronika festő műveiből szintén ennek jegyében történt.

A Pázmáneum Polgári Társulás is az imaévhez kapcsolódóan hirdeti meg programjait. Legutóbb a nagykéri imatalálkozót, illetve a Prohászka Ottokár emléknapot.

A Remény szerkesztősége szokásos tavaszi zarándoklatát május 8-án Kecskemétre tervezi, ahol Bábel Balázs érsek úr és Orosch János püspök úr közösen mutat majd be szentmisét – a testvéri összetartozás jegyében. Szeptember 1-jén pedig ugyancsak a két főpásztor mutat be Nádszegen szentmisét, illetve tart előadást a nemzeti imaév kapcsán.

Május 10-én Pozsony lesz a színhelye a nemzeti imaév gondolatának. Június 1-jén a Remény szervezésében Ipolyságon Prohászka emléknapra kerül sor. Augusztus 13-án a bényi zarándokhely nagybúcsúját szintén az imaév jegyében ünnepeljük majd (előadás, közös ima, ünnepi szentmise). Ezeken a programokon kívül számtalan más rendezvényre is sor kerül. A kassai főegyházmegyébe Erdő Péter bíboros úr látogat el március 20-án.

Öröm az is, hogy a felvidéki magyarok internetes napilapja ebben az imaévben lát napvilágot (február 22.). A hírportál rendszeresen közli majd az imaévi eseményeket is, gondolatokat az imaévről.

Szeretnénk a legteljesebb módon bekapcsolódni az imaévbe. Tudjuk, a megújulás szükséges, s hisszük, hogy eredményes lesz, ha mindenki a maga lehetőségeihez mérten, legjobb tudása szerint, lelkesedéssel bekapcsolódik a programokba.

Erre a megújulásra nagy szükség van itt, a Felvidéken is, hiszen oly sok minden még megoldásra vár: vannak fájdalmaink, merész terveink is. És él bennünk a remény. Az a remény, mely minden keresztény embert összeköt… Remény abban, hogy közös erőfeszítéssel, imával, engeszteléssel, áldozatvállalással sok mindenre képesek vagyunk… Még maroknyi nyájként is.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>