„Ott van élet a templom körül, ahol gyakori a szentségimádás”
A templom varázsa - az imádkozó lelkület
Szerző: Bókay László
Fotó: Bókay László
Nem lehet véletlen, hogy egy-egy vasárnap délelőtti misére gyerekek serege érkezik a templomba, legtöbbjük nagycsaládból. A szentmise kezdete előtt nagy a sürgés-forgás a templomban, hogy megszervezzék a felolvasást, a könyörgéseket, az énekek rendjét – azaz a szentmise méltóságteljes bemutatását. A közösségbe járó asszonyok majd egy évvel ezelőtt elhatározták, hogy a Szent Mónika Közösség mintája alapján mindennap imádkoznak családjukért, hetente egyszer pedig közösen a templomban, az Oltáriszentség előtt. Az ötletet tavaly tavasszal, anyák napja környékén megvalósították, s azóta a vasárnap, reggel kilenc órakor mondott szentmise után az édesanyák a tabernákulum előtt közösen imádkoznak. Ott jártamkor két rendszeresen odajáró család is hiányzott a szentmiséről, mert elutaztak. Az egyik a Csabai család. Csabai Gábor és felesége a tizennegyedik gyereküket várják most. Ők gondoltak először arra: ha az édesanyák imádkoznak, miért ne tehetnék ezt a férfiak is. 2005 őszén az egyik szentmise után Gábor hívta az apákat, keresztapákat, nagyapákat a tabernákulum elé. Azóta a szentmise után az édesapák is rendszeresen imádkoznak a szentségtartó előtt.
A missziós nővérek úgy alakították ki a házat és a templomot, hogy közösségi terem is van az épületben. Míg a szülők imádkoznak, a gyerekek, aztán a szülők is agapén vehetnek részt, ahol beszélgetéssel, a problémák és az örömök megosztásával és megvitatásával fejeződik be a vasárnap délelőtt, s indulhat ki-ki hazafelé – mint említettem, legtöbbször népes gyereksereg társaságában.
A templomban és a közösségi házban a hét napjaira a nővérek osztják be az imacsoportokat, a közösségeket. Mindennap van szentségimádás. Megvan annak is a rendje, hogy mikor adnak ételt a rászorulóknak, mikor beszélgetnek el a hajléktalanokkal. Mindenki tudja a dolgát, végzi munkáját, a nővérek szolgálnak a misszióban. Az édesanyák és édesapák a vasárnap elmondott imájuk alapján próbálják hétköznapjaikat élni. Bizonyára néha gondolnak az ott elhangzottakra, amikor a többi közt ekképpen fohászkodnak:
„Mennyei Atyánk! Kérlek, mutasd meg, mi a szándékod velem, segíts úgy élni, hogy életem gyermekeink számára példa legyen. Segítsd gyerekeinket, hogy tudják értékelni teremtésed csodáját, az életet mindennél többre tartsák, mutasd meg nekik leendő házastársukat, akit te választottál nekik, támogasd őket, hogy hivatásukra: a házasságra vagy a papi, szerzetesi életre mint szentségre készüljenek, és addig tiszta életet éljenek. Segíts elfogadni gyerekeinket akkor is, ha testileg vagy lelkileg betegek.”
