Cikkek listázása

Délvidék: Isten nem oszt meg, hanem egyesít

A nemzet közösségéhez kapcsolódva

Szerző: Szungyi László

A nemzeti engesztelő imaévet lelkesen támogatják a nemzet legdélibb részeit képező hívőközösségek is. A Szabadkai Egyházmegyében a hír hallatára sokan azonnal felkarolták az ügyet. Nehéz időrendi sorrendben felsorolni mindazon egyházi személyeket, egyéneket és közösségeket, akik üdvözölték a nagyszerű kezdeményezést. A Temerini Rádió és az Újvidéki Rádió római katolikus műsorain keresztül nemcsak értesítettük a kezdeményezésről vidékünk híveit, hanem a magyar püspökök által közzétett, élőben is elhangzott imát felvételről leközöltük, és megkezdtünk annak terjesztését. A hallgatók kérésére szívesen postázzuk az ima szövegét. Az év folyamán a rádió hullámhosszán rendszeresen létrejön az imaközösség. Szent Margit ünnepén Erdő Péter bíboros-prímás úr szentmiséjével egy időben a Mária Rádió Kispiacról közvetített szentmisét, és Széll József plébános boldog örömmel hívta fel a hallgatók figyelmét az engesztelő imaévre és buzdított mindenkit a bekapcsolódásra. Csakhamar jelezte csatlakozását a tóthfalusi lelkigyakorlatos ház és a Vajdasági Pax Romana is. Egyes hitoktatók a hittanos gyermekekkel és fiatalokkal végzik az engesztelő imát, mások a betegeket és az időseket is arra kérik, hogy egyesítsék szenvedéseiket a Megváltóval, és ajánlják fel engesztelésül nemzetünk bűneiért.

Huzsvár László nagybecskereki megyéspüspök értesítette a papi tanácson a lelkipásztorokat az egyházmegyei tervről, mely szerint az imaév a Nagybecskereki Egyházmegyében március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén veszi kezdetét, és december 8-án, szeplőtelen fogantatás ünnepén fejeződik be. A két Mária-ünnep kifejezésre juttatja azt a szándékot, hogy az imaösszefogást a Nagyasszony oltalma alatt végzik majd. A nemzeti év imáját ajánlatos a szentmise keretében mindennap elvégezni az egybegyűltekkel. A főpásztor tanácsolta a papoknak, hogy az év folyamán előadásokban, szentbeszédekben dolgozzák fel egyenként a könyörgéseket, hogy jobban átgondolja mindenki a jellegzetes bűnök súlyát és esetleges káros, a nemzet sorsát és magát az üdvösséget veszélyeztető következményeit.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>