A gyerekek misszionáriusnője
Szerző: Suhajda Lajos SVD
A nagyböjt cselekedetekben gazdag időszak. Az Úr Jézus 40 napot töltött a pusztában nyilvános működése előtt. Mi is hasonlóan készüljünk feltámadása ünneplésére, keresztény életünk mindennapjaira.
A böjt nemcsak koplalást, a test sanyargatását jelenti. Az ószövetségi Szentírás szerint a böjtben „a lélek meghajlik”, az ember megalázkodik Isten előtt, ez ad súlyt kérő imánknak. Izajás próféta könyvéből megtudjuk, hogyan vélekedik Isten a böjtről: „Tudjátok, milyen a böjt, amelyet én kedvelek? Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit. Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát. Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől” (Iz 58,6–7). Azaz tudatosan és tevékenyen gyakoroljuk a felebaráti szeretetet. Legyünk jók mindenkihez, bocsássunk meg mindenkinek, ápoljuk a jó viszonyt mindenkivel. Próbáljuk meg az idén!
Hogyan teszi ezt Miss Bea Jamaicán?
Az utak tiszták. A kapuk rikító színekben pompáznak. Bea asszony rozoga házikójából énekszó hallatszik. „Egész nap vidáman énekel” – mondja róla Vinh, a vietnami verbita szeminarista. Belép hozzá és köszönti. Bea asszony támlás székében ül összekuporodva, és természetesnek tartja, hogy énekel: „Igazán boldognak érzem magam. Mindenem megvan. Van házam, kedves emberek vesznek körül, akik gondoskodnak rólam. És van Jézusom. Más nem is kell!”
Fáradt arca felragyog, amikor mesél. Beszámol nehéz életéről: „A férjem már nagyon régen elhagyott – egy másik asszony kedvéért. Kislányomat az Úr vette magához. Nem tudom, miért tette – értelmetlen ezen rágódnom… De bízom benne. Ő lát engem.”
A 70 éves asszonyt Isten jóságába vetett hite élteti. Alig tud az ágytól az ajtóig elmenni. A szomszédok vásárolnak be neki. A szomszédgyerekek az ajtó előtti lépcsőkön ülnek, és elmesélik neki a legújabb híreket, ő meg szeretettel a jóra inti őket. Intelmeit huncut mosollyal hallgatják. „Olyan, mint a nagymamám” – mondja a 12 éves Michelle, és szorosan magához öleli kishúgát, Barbarát. „Szeretünk nála lenni. Bea asszony megmutatta, hogyan írjam le a nevemet!” Csak ennyit tud, mert a helybeli gyerekek nem járnak iskolába. Bea asszony sem tudott írni-olvasni, amikor piacról piacra járt talicskájával. „Amikor már nem tudtam járni, a magam tanítója lettem. Megtanultam írni-olvasni. Most én oktatom a gyerekeket. Házam lépcsőjére ülnek, és megtanítom őket arra, hogy leírják legalább a nevüket. Ezen kívül a Miatyánkra, a tízparancsolatra és más imákra tanítom őket. Jézusról is mesélek nekik. Különben ki tenné ezt? Szüleik erre nem érnek rá!” Miért teszi? – kérdezzük tőle. „Felelősnek érzem magam a gyerekekért. Úgy érzem, Jézusról kell nekik szólnom. Rámutatok arra, hogy ők is Isten gyermekei. Isten őket is szereti és gondoskodik róluk. Ha ezt mástól hallanák, el sem hinnék. De tőlem elfogadják. Ezért is mondom!” A fiatal verbita misszionáriusnőnek nevezi. Erre ragyogó arccal felnevet: „Az anyám mindig azt mondta: »Prédikátornő lehetnél!« Íme, most az vagyok!”
Az asszony szeme ragyog, amikor hitéről beszél. „Fiatal koromban, mint sok más asszony is, átadtam magam Jézusnak. Ez a legjobb, amit életemben valaha tettem! Szentmisére nem mehetek, de a verbiták minden héten megáldoztatnak. Noha egyedül élek, nem vagyok magányos. Családom: az egyház, a szomszédaim. Látogatóimmal mindig együtt énekelek.” Imádkozzunk, hogy a szegények mellett legyenek mindig lélekben gazdagok, akik gazdagítják őket a hitben.
