Cikkek listázása

Nyári lelkigyakorlatok Pannonhalmán

Egy újjáéledő bencés hagyomány

Szerző: Fehérváry Jákó OSB

A bencés kolostorok mindennapjaihoz elválaszthatatlanul tartozik hozzá a látogatók jövés-menése. Pannonhalmán, Szent Márton monostorában is sok vendég fordul meg, különösen nyáron, amikor a diákotthon üresen álló épületei szinte kínálkoznak az idejövő csoportok számára – osztálytalálkozók, lelkigyakorlatok, kurzusok, táborok érik egymást a nagy vakáció hónapjaiban.
Tavaly határozta el szerzetesközösségünk, hogy vendégbarátságát az eddig működő alkalmak mellett lelkigyakorlatok formájában is felkínálja: ezeket bencés szerzetesek vezetik, s lehetőséget biztosítanak a közösség mindennapi ritmusába való bekapcsolódásra.
A Pannonhalmi Főapátság ezzel egy a hetvenes-nyolcvanas évekre visszanyúló hagyományát újítja fel, igaz, más keretek között. Akkor nyaranta főleg az egyházmegyés papság számára biztosított az apátság keretet papi lelkigyakorlatok tartására, illetve olyan teológiai továbbképzéseket is szerveztek, amelyeken egyházmegyés papok és bencés szerzetesek közösen vettek részt, s amelyek előadói között is több bencés szerzetes volt. Az akkoriban hiánypótlónak számító teológiai napok a rendszerváltás után megszűntek: helyüket az országszerte immár több helyen szabadon szerveződő teológiai fórumok váltották fel.

Közösségünk ugyanakkor minden évben kb. 400 vendéget fogad be a szent háromnap ünneplésére, s ennek során szembesül azzal: sokak számára jelent – néha egész évre szóló – feltöltődést a szerzetesközösség imájába, csendjébe való nagyheti bekapcsolódás.

De más alkalmakkor is újra meg újra szembesülünk azzal, hogy sokan vannak, akik vágynak arra, hogy részesüljenek abból, amit egy monasztikus szerzetesközösség a maga tapasztalatából meg tud osztani, s tegyék mindezt a monostor egyedülálló természeti és épített környezetében, amely az itt élők számára gyakran „csak” a megszokott környezet, munkahely és otthon, de a néhány napra idelátogatóknak mindig maradandó élményt jelent.

Ez indított bennünket arra, hogy idén – immár másodszor – lelkigyakorlatot hirdessünk meg. Hogy mi e lelkigyakorlatok célja? Ennek megválaszolására hívjuk segítségül a bencés regulát.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>