Beszélgetés a debreceni dr. Tóth Sándor rubindiplomás jogásszal
Mindvégig embernek maradni
Szerző: Kovács Ágnes
Fotó: Kovács Ágnes
Tóth Sándor rubindiplomás jogi doktor hihetetlen szellemi frissességgel – mintha csak tegnap történt volna – emlékezett a nevekre, a történetekre, paragrafusokra. Több száz fotója, (kiadásban meg nem jelent) regényei, verseskötetei szenvedélyes természetszeretetéről, gazdag, tevékeny életéről tanúskodnak. Izgalmas történeteiből nehéz választani. A 20. századi magyar történelem viharaiban sokan felnéztek becsületességére, igazságos döntéseire. Egyenes jelleme példaértékű a mai nemzedék számára. Egyházi vonatkozású peres ügyekben papokat mentett meg az akasztófától.
– Édesanyám katolikus, édesapám kálvinista volt. Édesapámmal együtt tértem át a római katolikus hitre Egerben, akkor kaptam keresztapámtól egy imakönyvet, a következő gondolattal: „Akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik.” Mint szenvedélyes turista évtizedeken keresztül jártam a Bükk hegységet, és amikor eltévedtem, az iránytű megmutatta a helyes utat. Az én életem iránytűje Pál apostol mondata lett, ami nemcsak engem, de mások életét is megmentette. A sógorom katolikus prépost volt, az ő személyisége, istenszeretete nagyon komoly befolyással volt akkori és későbbi életemre.
– Az 50-es években vannak olyan momentumok, amelyek világosan mutatják a kommunisták egyház elleni ellenszenvét. Ez az ellenszenv határozta meg az akkori idők pereit, eljárásait, amelyek igazságtalanok, nagyon sok esetben embertelenek voltak. Ebben a helyzetben egy kommunista állam ügyészeként mit tudott tenni?
– 1945-ben már kinevezett királyi ügyész voltam, és miután elveszítettük a II. világháborút, a Jaltai egyezmény értelmében Magyarországnak felelősségre kellett vonni a háborús és a népellenes bűnösöket. Heves megyében ezt a megtisztelő feladatot rám akarták hárítani, de háromszor is visszautasítottam. Tudtam, hogy életveszélyes feladat úgy helytállni, hogy az minden vonatkozásban megfelelő legyen. Majd 10–12 asszony sírva jött hozzám, és könyörögtek, hogy vállaljam el, mert a férjeik az egri vár kazamatáiban vannak fogva tartva hetek óta, nem tudnak róluk semmit. Akkor tehát döntöttem: felhívtam az Ideiglenes Debreceni Kormányt, és bejelentetem, hogy elvállalom.
– Azelőtt nem is volt ilyen intézmény.
– A megszervezése nehéz volt, hiszen valóban ilyen szervezet Magyarországon még soha nem volt. Egyedül voltam ügyész, nekem kellett felvenni a kapcsolatot a pártokkal, (Polgári Demokrata Párt, Kisgazda Párt, Paraszt Párt, Szociáldemokrata Párt, Kommunista Párt). Két népbíróság alakult meg akkor Egerben, mindkettőnek törvényszéki tanácselnök volt az elnöke, a tagjai pedig a pártok egy-egy bírája és a szakszervezetnek egy embere. Gyöngyösről 120 foglyot hoztak. A rendelet úgy szólt, hogy le kell tartóztatni azt, aki tisztséget tölt be a nyilasoknál, vagy pedig tevékeny működést fejt ki. Nos a rendőri kihallgatások után megállapítottam, hogy körülbelül 20 ember esik a rendelet hatálya alá, és a 120-ból 100-at hazaengedtem. Ők földművelő parasztemberek voltak. Egerből, az egri várból pedig értelmiségi foglyokat és fogvatartott papokat hoztak.
– Milyen vádakat emeltek ellenük?
