Cikkek listázása

Jó emberből jó szakember

Néhány héten belül ismét eljön az iskolaválasztás és a jelentkezés ideje, amikor a szülőknek el kell dönteniük, hogy melyik oktatási intézményt választják gyermeküknek. Természetes igény, hogy az iskola megtanítsa a gyermekeket írni, olvasni, számolni, majd versenyképes tudást adjon az egyre szerteágazóbb tantárgyakban, hogy az iskolai nyelvoktatás során minden tanuló legalább egy idegen nyelvet elsajátítson stb. Ma már ezek a tartalmak egy iskolai kínálatból sem hiányozhatnak, de nem elég csupán a tanulók értelmi képességeit csiszolni, az egész személyiségüket egységesebben, harmonikusabban kell kibontakoztatni, hogy valóban értelmesen, kreatívan és jó célokat választva használják tudásukat. Ezt vállalta fel a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont is, mely az idén nyitotta meg tizenegyedik tanévét.
""Az intézmény jelenleg 12 évfolyam számára kínál tanulmányi lehetőséget. A szülők dédelgetett reményeivel találkozik az a pedagógiai felismerés, hogy minden emberpalántában rejtőzik egy bizonyos képesség/készségegyüttes, ami csak neki adatott meg, amiben ő a legjobb. Ennek a képességnek a felismerése, tudatosítása és erősítése az általános iskola feladata. Ebben a korban a gyermekeknek nem speciális részismeretekre, hanem egy teherbíró, továbbfejleszthető alapismeret-hálózatra van elsősorban szükségük. Csak ilyen bázisra épülhet a későbbiekben egy igényes specializálódás akár egy választott szakma, akár egy értelmiségi pálya felé.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>