Dienes Valéria (1879–1978)
Aki átélte az „Istenbe merülés” mámorát…
Szerző: Bodnár Zita
Geiger Valéria Szekszárdon született 1879-ben. Távoli rokonságban állt a Babits családdal, akikkel egy utcában laktak. Gyermekkorában kezdődött, s életüket végigkísérte Babits Mihállyal való szoros barátsága. Szekszárd, Pápa és Győr után Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytat matematikai, fizikai, filozófiai és esztétikai tanulmányokat az egyetemista nők egyik úttörőjeként. Eközben a Zeneakadémia zongora szakára jár. 1905-ben doktorál matematikából, filozófiából, esztétikából Párizsban, a Sorbonne-on. Ebben az évben házasodik össze a később világhírű matematikussal, Dienes Pállal, akinek nevét felveszi, s akivel együtt teszik le doktori esküjüket. A Dienes házaspár élénk társadalmi életet élt, aminek köszönhetően számos tudóssal, művésszel, kutatóval kerültek ismeretségbe. Szabó Ervin barátsága révén kerültek közelebb a kor haladó szellemű mozgalmához: a Társadalomtudományi Társasághoz és a Galilei Körhöz.Dienes Valéria 1909-ben teszi le sikeresen második doktori vizsgáját, s így ő a világon a második nő, akinek munkája a párizsi halhatatlanok elé kerül. Valószínűleg különleges adottságainkak és a szakmai téren elért sikereinek, saját tapasztalatainak köszönhetően kiáll, sőt harcol a nők jogaiért, mondván: a nők véleménye gazdagabbá, színesebbé teheti a világot. Legfontosabbnak a család fenntartását és egybetartását tekinti, de úgy, hogy a nők a társadalomban és a családon kívül is szerepet kaphassanak, s így teljesíthessék ki önmagukat.
Életének első szakaszában elsősorban filozófusként áll előttünk. Az ő fordításaiban lettek ismertté Magyarországon Bergson, Bekeley, Locke és Teilhard de Chardin művei. Később fordításaiért Baumgartner-díjat kap.1908 és 1912 között filozófiai tanulmányokat folytat Henri Bergsonnal, akinek hatása döntően befolyásolja gondolkodását. A francia filozófus szelleme elkísérte őt élete végéig: utat nyitott előtte az orkesztika és a miszticizmus felé.
A mozdulatművészet – Isadora Duncan modern tánca már az első látásra egészen magával ragadja és lenyűgözi. Az 1911/12-es tanévben kezd komolyan foglalkozni ezzel a formabontó művészettel. A Bergson-féle mozdulatpszichológiai gondolat alapján kidolgozza ennek a mozdulatvilágnak a rendszerét, az orkesztikát, amely az emberi test mozdulatainak és helyzeteinek a törvényszerűségeit tárja fel és magyarázza. A Bergson-i filozófia szegletköve az alkotó ember teremtő ideje. Az emberi mozgás sosem számítható ki vagy írható le egzakt fizikai törvényekkel, melyek nem számolhatnak az ember szabadságával és lelki indítékaival. Egyedül a lélek és a szellem szabadsága képes az emberi létet kiemelni az anyagi világból, s így a létből élet, a mozgásból pedig mozdulat lesz.
A Duncan-Dienes módszer a görög hagyományokat hangsúlyozza, tudatosan törekedve annak ápolására az egyéniség és a taníthatatlan hangsúlyozásával. Fontos alapelv, miszerint a spontaneitás és a nyitottság az életnek kedvez! 1915-ben megalapítja és vezeti az Orkesztikai Iskolát, mozdulatművészeti műveket alkot és táncelméleti tanulmányokat ír, majd 1928-ban létrehozza a Mozdulatművészeti Egyesületet. 1917-ben mutatkozik be először a nyilvánosság előtt tanítványaival az Uránia Színházban. Babits és Ady verseire tervezett koreográfiát adnak elő Bartók zenéjére táncolva.
Mindeközben férjével a budapesti tisztviselőtelepi gimnáziumban tanítanak. 1920-ban elhagyni kényszerül az országot, s csak 1923-ban jön haza két gyermekével.
Ekkor visszatér fiatalkori hitéhez. 1924-ben ismerkedik meg Prohászka Ottokár püspökkel, szellemi és lelki kapcsolatuk 1927-ig, Prohászka haláláig tart. Ez a barátság életének fordulópontját és egyben a mindent átható istenélmény kezdetét jelenti. Dienes Valéria mindeközben megalkotja filozófiai rendszerét, mely evologika néven vált ismertté. „Az emberi tudat és emberi tudat kapcsolatba akar lépni egymással, nincs más útja, mint hogy jelet adjon, a jel viszont minden esetben mozdulat, mozdulaton alapul, hiszen végső fokon a beszéd is a mozdulatok valamilyen elvonatkoztatása.”
A misztikában átélte az „Istenbe merülés” mámorát. Véleménye szerint, amikor az ember belső tapasztalatait megosztja, kifejezi, „Isten eszközévé, hangjává válik a szeretet és a lélek szabadságának közvetítésében.” Filozófiai gondolkodása lassan beleolvad a teológiába. Mind tudományosságában, mind művészetében, mind pedig személyes, mély hitében az Istennel való kapcsolat harmóniáját fedezhetjük fel.
A tudósnő számára Isten és ember „egymásra találása” egy titkos, örökkévaló út.
Dienes Valéria számára 1978-ban, kilencvenkilenc éves korában ért véget egy rendkívül gazdag, az életet és az örömet sugárzó földi pálya.
