Cikkek listázása

Zarándoklat az abortusz áldozataiért

Az élet menete a jövôért

Szerző: Szalontai Anikó

Immár tizenhét éve, hogy a Szent Ambrus Közösség támogatásával és a pálos rend közreműködésével a belvárosi főplébánia-templomban aprószentek napján, december 28-án először tartottak engesztelési napot az abortuszban meghalt gyermekekért. Az Egyház ma már a Betlehemben meghalt kisgyermekekkel együtt az abortusz áldozatait is a Krisztusért meghalt aprószentek közé sorolja.
„Akkor Bárdos Ferenc volt a templom plébánosa, a káplán pedig Osztie Zoltán, aki azóta is, immár plébánosként, az ügy mellett áll – emlékezett vissza a szervező, Komáromi János. – Olyan tanúságtevőket szólaltattunk meg, akik nem a borzalomról beszéltek, hanem akik több gyermeket vállaltak, s be tudnak számolni ennek szépségéről. Bíró László püspökkel együtt minden évben azt hangsúlyozzuk, hogy ne a halálról beszéljünk, hanem az életről.”

A püspöki kar év eleji körlevelében hatmillió áldozatról írt, de vannak adatok, amelyek szerint nyolcmillió abortusz történt az elmúlt ötven évben. „Ez olyan nagy szám, ami elfogadhatatlan egy tízmilliós nép életében, hiszen öngyilkos tendenciát mutat. A talpra állás csak akkor lehetséges, ha az élet mellé állunk, s ha az életet mutatjuk fel másoknak is” – hangsúlyozta Komáromi János.

Idén, az abortuszt legalizáló miniszteri rendelet megszületésének ötvenedik évfordulóján, a nemzeti imaév végén és a Szent Erzsébet-év kezdetén Téglássy Imrének, az Alfa Szövetség főtitkárának kezdeményezésére ökumenikus, sőt vallásközi zarándoklatot szerveznek aprószentek napjára. Az élet menete a jövőért elnevezésű rendezvény öt állomást, ha úgy tetszik, stációt tartalmaz. A szimbolikus szertartás keretében az elmúlt évtizedek ártatlan áldozatairól emlékeznek meg, hiszen az élet elengedhetetlen része a halált lezáró gyógyító gyászmunka.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>