Meghívás a testvériségre

Nemzetközi hivatás magyar gyökerekkel

A budapesti Sportarénában megrendezésre kerülő Egyetemes Testvériség Napja c. rendezvényre 12000 résztvevőt várunk a világ közel 100 országából, Magyarországról mintegy 2500 érdeklődőt, hogy megosszák egymással a testvériség szellemében született kezdeményezéseiket és azok eredményeit. A programban rövid előadások, beszámolók, tapasztalatok hangzanak majd el a gazdaság, a jog, a környezetvédelem és a média területéről.

A találkozó egyben a mozgalomhoz tartozó önkéntesek ünnepe is lesz. A Fokoláre Mozgalomban az önkéntesek egy külön ágat képviselnek, amelynek megalapítása Magyarországhoz, konkrétan az 1956-os forradalomhoz is kötődik. 1956 novemberében hangzott el XII. Piusz pápa drámai rádióüzenete, amelyben a magyar események, az Istent a világból kiszorítani akaró ideológiák térnyerése láttán arra hívott minden embert, hogy vigyék vissza Istent a világba. „Isten lesz az erőtök. Isten, Isten, Isten! Visszhangozzék e szavakba nem foglalható név, minden jog, igazságosság, béke forrása. Visszhangozzék parlamentekben, tereken, otthonokban, üzemekben…” A mozgalomban erre reagálva születtek meg „Isten önkéntesei”, akik az első keresztények mintájára törekednek arra, hogy kereszténységüket hitelesen éljék meg a hétköznapok világában, a munkahelyen, a családban, a társadalom különböző területein. Ehhez erőt adnak kis közösségeik, ahol rendszeresen találkoznak, ahol kicserélik tapasztalataikat, de legfőképpen arra törekednek, hogy a kölcsönös szeretetben megvalósulhasson Jézus jelenléte közöttük. Ma a világon több mint 20 000 önkéntes van, Magyarországon az önkéntes férfiak-nők együtt mintegy száz főt tesznek ki.

Fórumok országszerte

Az Egyetemes Testvériség Napjára készülve mindenki számára nyitott fórumokat, kerekasztal-beszélgetéseket szerveztünk országszerte, amelyek az alábbi témákat érintették kiemelten: az adás kultúrája, az élet tisztelete, a közösségért vállalt felelősség, a harmónia megteremtésének fontossága, a kommunikációs eszközök felelősségteljes használata. Több mint 60 helyszínen zajlottak ősz óta ilyen beszélgetések baráti körben, munkahelyen, de egyes helyeken szakmai csoportok, például pedagógusok, egészségügyi szakemberek jöttek össze, hogy konkrét tapasztalataikat megosszák egymással arról, hogy a testvériség lelkülete hogyan újította meg életüket és szakmai munkájukat.

Ezek a fórumok mindenhol a kölcsönös figyelem, az adás, a megosztás helyeivé váltak, egyszerre nyújtva szellemi és lelki táplálékot a résztvevőknek. Volt, amikor hidegben és hóviharban utaztak több kilométert az egyébként nem keresztény résztvevők a találkozó helyszínére, ezzel is bebizonyítva, hogy számukra fontos, hogy jelen legyenek.

A beszélgetések egyik kiemelt témája volt az adás, amely arra mutatott rá, hogy mindenkinek az életében önmaga ajándékozása az egyik legalapvetőbb tapasztalat, amit meg kell élnie, hogy lássa, ez teszi igazán boldoggá. Több csoport is akadt, ahol konkrétan is élték a résztvevők az adást, mert gyűjtöttek a környezetükben élő szegények és rászorulók számára. A váci csoport például a karitásszal összefogva a közeli település egyik cigány családjának új házát tudta berendezni bútorokkal az összefogás eredményeképpen. Az egyik kollégiumban, ahol a nevelőtanár vezette be a gyerekek számára az adás témáját, esténként a hálótermek egymást kis színdarabokkal ajándékozták meg. A pedagógusok találkozóján megfogalmazódott, hogy mennyire fontos a szakmai közösség és a kölcsönös támogatás. „Minden alkalommal hivatásunk megerősítését éreztük egymás beszámolóiból. A gyerekek személyének tisztelete, a tantárgyunk iránti elhivatottság, a tudásunk átadásának vágya, az ezek kapcsán megélt tapasztalatok reményt adtak a sokszor kemény helyzetekben, melyekkel naponta találkozunk az iskolában, a társadalomban” – vallották.

Egy fiatal gyógytornászhallgatónak éppen a fórumokon elhangzott egyik tapasztalat segített, hogy szakmai gyakorlata alatt feladatait más hozzáállással lássa el: „A betegekkel való foglalkozások alakalmával gyakran tehetetlennek éreztem magam, bár próbáltam őket szeretni, nem mindig sikerült, mert saját magam sem tudtam elfogadni az állapotukat. Az egyik fórumon valaki arról mesélt, hogy jelenlétével, a másik teljes befogadásával boldoggá tudta tenni a beteget. Később kiderült, ő volt az utolsó, aki szerette azt a beteget, és megértette: talán nincs is annál nagyobb dolog, mint hogy a halála előtt kinyissa valaki szívét a szeretetre, mielőtt találkozna Istennel, aki a szeretet. Rájöttem, hogy én is ezt szeretném, ezért még nagyobb figyelemmel és szeretettel viseltettem a betegek iránt. Sokkal könnyebb lett a munka és boldog voltam én is, amikor egy-egy mosolyt láttam a szenvedő betegek arcán.”

Tettekre váltott gondolatok

Az évközi fórumok tapasztalatait a résztvevők a június 24-én és 25-én megrendezett találkozókon összegezték Budapesten, Szegeden és Békéscsabán. Ezek a fórumok helyi szinten máris lehetőséget teremtettek az összefogásra, a közösség és egyben a testvériség megélésére, hiszen ezt mindenkinek a saját környezetében kell elsősorban építeni. Ezt erősítette meg egy hatgyermekes édesapa is, aki, miután elmesélte, hogyan segítette őket a környezetük, közeli és távoli ismerősök információval, ötletekkel és nem kevés anyagi támogatással is, amikor házukat bővíteni próbálták, feltette a kérdést a hallgatóságnak: „Mi ez, ha nem a testvériség megnyilvánulása?” Így várjuk mi is szeptember 16-án a résztvevőket Budapestre, hogy még nagyobbra nyithassuk a szívünket és együtt kérdezhessük a találkozót követően: „Hát mi ez, ha nem az egyetemes testvériség megnyilvánulása?”