Hogy megsejtsem azt, ami kimondhatatlan
Szerző: Körössy László
Fotó: Lambert Attila
– Igazi örömöt jelentenek számomra azok a pillanatok, az a néhány másodperc, amikor úgy érzem, hogy abban a minutumban meg tudnék halni. Az ilyen erősen boldog pillanatban valami megérint, és ez nyomot hagy maga után, lebeg tőle az ember napokig.
– Melyik a kedvenc evangéliumi részlete, imája?
– Nem tudnék pontosan idézni a Szentírásból, de megvallom, időnként nagyon foglalkoztatnak egyes szakaszok, és minden, amit Jézus mondott. Szeretem olvasni, hallgatni a Bibliát, kicsi részeken, mondatokon elgondolkodni. Nagyon szeretek elmélyülni. Sokszor arra is rájövök eközben, hogy mást mond nekem a szöveg, mint ahogy megmagyarázták annak idején. Számomra nem elég a tanítás, csupán elsegít a tengerig, de ha Istennel akarok találkozni, akkor be kell, hogy dobjam magam a tengerbe, és akkor fogom érezni, hogy mit jelent a hit. Másképpen viselkedik az ember egy ilyen „ugrás” után.
Sokszor visszatérek Jézusnak ahhoz a mondásához, ami az időnk rövidségéről szól. Nem tudjuk, hogy milyen hosszú az élet, és meddig tart a világ, de mit is jelent ez? A lényeges az, hogy ezekben a szavakban Jézus a személyemhez beszél, hozzám szól. Ha nagyon mélyen belegondolok, akkor azt mondja, hogy az én életem tart nagyon rövid ideig, és nem a világé úgy általában. A világban addig veszek részt, amíg élek. Boldog az a hívő ember, aki ezt átéli, belátja, meglátja, megérti, ezt – az érintést. Jézus bármely mondata, szava megfoghatja ily módon az embert, a lényeg az, hogy abba annyira belemélyedjek, hogy mintegy kis beavatást kapva megsejtsem azt, ami Isten, Jézus – a kimondhatatlan. Olyan nagy erőt kapok ezektől a pillanatoktól! El-elgondolkodom azon, hogy milyen szintig juthatunk el ebben a boldogságban. Azt hiszem, addig, hogy azt mondjuk: ebben a pillanatban boldogan meg tudnék halni. Olyan lelki érintést kap az ember, hogy már nem számít többé az, amihez annyira ragaszkodunk. Ezeket a csodálatos pillanatokat megkapjuk a Jóistentől, ha alázatosan közelítünk hozzá. Amikor nem hiszünk, amikor eltávolodunk Istentől, olyan erősen kapaszkodunk az anyagiakba, és egyre boldogtalanabbá válunk.
– Ha önmagát jellemezné, mely tulajdonságait tartaná a legfontosabbnak?
– A kitartásomat tartom a legerősebb tulajdonságomnak. Ha valamiben hiszek, akkor abban kitartok, és minél több akadályba ütközöm – ha látom, hogy jó és érdemes dologért küzdök –, akkor annál inkább megerősödöm.
– Mit tart a legnagyobb hibájának?
– Ezen nem kell sokat gondolkodnom, a legnagyobb hibámnak azt tartom, hogy nem tudok minden esetben hallgatni az ösztöneimre, valami eltérít, emberek, bíztatás. Utólag pedig nagyon haragszom magamra. Életem során többször bebizonyosodott, hogy az első benyomásra érdemes hallgatni.
– Mi az, amit másképpen tenne, ha még egyszer elkezdhetné az életét?
– Nem tennék másképpen semmit, talán egy kicsit szigorúbb lennék önmagamhoz és keményebb a világ felé is.
– Mi az, amit a leginkább nagyra becsül a férfiakban?
– Azt a a csodálatos képességet becsülöm leginkább, hogy ha a férfinek feladata van, akkor azt mindenképpen megoldja, bármi jöjjön is közbe. Egy igazi férfi ilyen, meg kell oldania azt a feladatát is, hogy férfinak született. Remélem, hogy ezt nem is irtják ki belőlük. A feladattudatot nagyon tudom értékelni. Ez jelenti a férfiasságot, azt hiszem.
– Ki a kedvenc szentje?
– Úgy neveltek minket, hogy Szűz Mária lett a példaképünk. Sok szimbólumot látok őbenne, végtelennek képzelem őt, örökkévalónak szeretem látni. Gyerekkoromban olyan gazdag kép alakult ki róla bennem, ami nagy szabadságot nevelt belém: bármi szépet és jót elképzelhetünk róla, ami az életet és ami az élet minőségét jelenti.
– Ki a kedvenc festője és muzsikusa?
– Korábban Rembrandt képei nagyon tetszettek, később érdeklődésem hátterébe szorultak. Leonardo művészete fogott meg, valami földöntúlit láttam meg benne, nem a képekben, hanem azok kisugárzásában, de ez is elmúlt. Rájöttem, hogy ideiglenes benyomások ezek. Az iskola is nagyon befolyásol, csak egy rétegét, egy szeletét, töredékét mutatja meg számunkra a művészetnek. Életem során találkoztam olyan művészeti ágakkal is, amelyeket már-már el is felejtett a mai világ, például a népművészetet, pedig csodálatos dolgok kincsestára.
Kedves muzsikusommal is hasonlóképpen vagyok, a komolyzenét nagyon szeretem, olykor megtetszik valami Brahmstól vagy Liszt Ferenctől, Beethoventől, és azt napokig hallgatom. Megtalálok valamit benne, ami, úgy érzem, nagyon közel van ahhoz, amit isteninek neveznék, vagy pontosabban, amit nem tudok megnevezni, de közelít ahhoz. Hogyan is fejezzem ki magam: mintha Isten érintése lenne. Mindegy, hogy milyen zenéről van szó, lehet ez akár egy szépen elmondott népi ima is vagy egy ballada.
– Ki az az öt személy, akit szívesen meghívna egy vacsorára?
– Meghívnék egy évezredekkel ezelőtt élt egyiptomi jóembert, valamint Jézust, Attilát, Szent Margitot és Szent Ferencet is. Nagyon szeretem azokat a személyiségeket, akikben azt érzem, hogy nemcsak az adott korban „éltek”, hanem visszafelé és előre is az időben.
– Melyik magyar bort kedveli leginkább?
– Édesapám borát.
– Kedvenc magyar étele?
– Amit édesanyám ünnepeinken készített. Nagyon vártuk. Szegénységben éltünk, de édesanyám olyan csodálatossá tudta varázsolni az ünnepeket. A kedvencem a szőlő- vagy tormalevélbe göngyölt galuska (nálunk így mondták), ezerféle zöldség van benne. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy milyen szép az, ahogy azt a csodálatos gazdagságot (zöldségek) egy lepellel (szőlőlevél) visszafogjuk.
– Melyik virágot szereti a legjobban?
– Azt hiszem, erre a kérdésre nem tudok válaszolni, mert annyira szeretem a virágokat, hogy ha valamelyik nevét kimondanám, azonnal egy másik jutna eszembe, amelyiket szintén nagyon kedvelem. Amikor azt nézem, hogy éppen melyik növény virágzik a keretünkben, azonnal megébred bennem annak a másiknak is a képe, amelyik a legközelebb nyílik majd ki.
– Melyik várost vagy országot tartja a legszebbnek?
– Pécs városát és Budapest egyes részeit is.
– Hol érzi igazán otthon magát?
– A Kárpát-medencében itthon érzem magam.
– Mely színeket kedveli?
– A zöldet és a kéket, annak ellenére, hogy munkám során ezeket nem használom. De annyira szeretem őket… Télen alig várom, hogy megjelenjen a zöld, szükségem van rá, és a kékre is. Ezek nélkül nem is tudnék élni.
– Ha csak egy órája maradna az életéből, mit tenne a rendelkezésére álló időben?
– Gyakran elgondolkodom ezen, mit tennék, ha a halálom előtt lennék, mit helyeselnék és mit nem. Azt hiszem, fontos, hogy gyakran feltegyem magamnak ezt a kérdést. Az utolsó órában elbúcsúznék a szeretteimtől és imádkoznék. Örülnék annak az órának.
Talán nem foglalkozunk kellőképpen azzal a kérdéssel, hogy mit jelent az élet.
Gyermekkoromban nagyon hosszasan imádkoztunk, és ennek során eljutottunk egy olyan pontra, amikor valamiképpen beláttuk, hogy mi a lényege az életnek, mi az a csoda, amit jelent. Az ima által el tudnánk jutni oda, hogy meglássuk, megérezzük a misztériumot. Ha követnénk ezt a „megismerést”, akkor örülnénk minden pillanatnak, nem lennénk olyan boldogtalanok. Annak is örülnénk, hogy van még egy óra. Sőt minden pillanatunkat úgy élnénk, hogy csak egy óránk van hátra, s ez jelentené számunkra az örömet.
