Az érdemes élet és az örök élet győzelme
Szerző: Szarvas István
Fotó: Szarvas István
A fél 11 órakor kezdődött szentmise főcelebránsa dr. Seregély István érsek úr volt, aki szentbeszédében a fatimai üzenet alapján fogalmazta meg a megújulás feltételeit:
„Ennek az üzenetnek legszívesebben hallott mondata, hogy Szűz Mária Szeplőtelen Szíve végül is győzelmet arat. Amikor ezt halljuk, fölmerül bennünk a kérdés, hogy mikor válik valóra ez az immár 90 éves üzenet? Biztos, hogy elérkezik az ünnepe. A győzelem nem a hatalomnak, nem a gazdagságnak, nem a kényelmes életnek az ünnepe lesz, hanem az ezen a földön mindenki javát szolgáló, meg nem bánt élet ünnepe. Mivel ezen a világon Istennek minden ajándéka emberek közreműködésével válik valóra, ne gondoljuk, hogy nincs tennivalónk ennek az ünnepnapnak az előkészítésében, megvalósulása feltételeinek teljesítésében, s ezért ezen a napon, az imádság és az engesztelés évében a nemzeti zarándokhely méltóságára emelt Mátraverebély-Szentkútra eljöttünk imádkozni. Az én kötelességem, hogy ennek a győzelemnek a feltételeiről szóljak, amelyeket elsősorban mindannyiunknak önmagunkban kell megvalósítani.
Három föltétele van, hogy ez a győzelem, az érdemes élet és az örök élet győzelmének ünnepe elérkezzék számunkra:
Az első feltétel a bűnbánat szükségessége, annak az emberi törekvésnek az elfogadása, amelyet hajdan a Jordán partján hirdetett Keresztelő János, a bűnbánat prófétája. Manapság van egy másik olyan nyomorúsága is a mi világunknak, amely eltereli gondolatainkat ennek a feltételnek a kötelező voltáról, és ez pedig a világ megannyi nyomorúságát megmutató média gondolata, amely észrevétlenül mindannyiunk lelkébe befészkeli magát: hogy mindenki rossz, csak mi nem. A hibák másokban vannak és nem bennünk. Éppen ezért szeretném hangsúlyozni, hogy a mindenható Isten akaratával össze nem egyeztethető gondolataink, szavaink és életünk tettei, mulasztásai mind részei annak, hogy késik ezen a világon az élet győzelmének ünnepe, amelyet nem fog ránk kényszeríteni a gondviselés, amelyért nekünk kell megjárni az őszinte bűnbánat útját.
Van-e valami jele annak, hogy bennem megvan még, vagy meg tudom valósítani az élet győzelme első feltételeként számon tartott bűnbánat kincsét? Biztosan megvan, ameddig én is irgalmas vagyok, addig, amíg nemcsak imádságom felét veszem komolyan: »bocsásd meg a mi vétkeinket«, hanem azt is, hogy én is megbocsátok az ellenem vétkezőknek. Mi lesz azokkal, akiknek ez eszükbe sem jut?
Ez a második feltétel, amely bennünket kötelez: Imádkozzatok a bűnösök megtéréséért!
Mi mindannyian egy családba tartozunk: mind a 6 milliárd ember. Egymásért felelősek vagyunk. Egyikünk sem mondhatja Káin jelszavát: Őrzője vagyok-e testvéremnek?
Őrzői vagyunk mindnyájunknak. Nekünk kell kérni, ami számunkra magától értetődően nélkülözhetetlen: a megtérés kegyelmét minden embernek.
Végül a Fatima óta fokozatosan igényelt követelménye a világnak, s benne a magyar élet megújulásának az engesztelés szelleme és gyakorlata.
Az engesztelés mások terhének jóvátétele, mások terhének vállalása, mások hiányosságainak pótlása, mert nemcsak azt vesszük tudomásul, hogy szibériai gázzal fűtünk, dél-amerikai gyümölcsöt eszünk télen is, alacsonyan fizetett indiai és kínai munkástól vett ruhát hordunk, hanem felelősek vagyunk azért is, hogy mások terhét is hordozzuk. Helyettük és értük imádkozunk, helyettük és értük hordozunk keresztet, önként vállaljuk feladatunk lelkiismeretes teljesítését, amit csak a mindenható Isten lát és fogad el.”
*
Egyházmegyénk keleti részéhez közel eső másik nemzeti kegyhelyünk Máriapócs. A július 1-jén megtartott zarándoklat szentmiséjén dr. Veres András püspök atya szintén az engesztelésről, a közös imádság fontosságáról, a megújulás szükségességéről beszélt:
„Sokszor keresztény közösségek, családok szétbomlásához vezet az, hogy nincs meg az emberi szívekben az őszinte bűnbánat, annak a készsége, hogy az elkövetett bűnt jóvá tegyük. Az engesztelés a keresztény élet egyik legszebb virága. Ebben kifejezésre jut az Isten irgalmába vetett bizalom és az emberek iránti szeretet. Akkor tudunk engesztelni, ha készek vagyunk embertársainknak szívből megbocsátani, és készek vagyunk mi magunk is bocsánatot kérni. Az engesztelés nemcsak külső cselekedet, hanem a megbocsátás készsége.”
