Cikkek listázása

Új igazgató és házfőnök nővér a leánygimnáziumban

Ward Mária szellemében

Szerző: Sipiczki Sándor

Az idei tanévtől új igazgató, valamint új igazgatóhelyettes áll a kecskeméti Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok) Ward Mária Leánygimnáziuma és Kollégiuma élén. Lapunk munkatársa a Piliscsabáról érkezett intézményvezetőket pályájuk eddigi állomásairól és az iskola vezetésének fő elképzeléseiről kérdezte. 

– Középiskolai tanulmányaimat az esztergomi ferences atyáknál végeztem – mondta Telek Péter Pál, a gimnázium igazgatója. – Az ő hatásukra teológiai tanulmányokat is folytattam, illetve az ELTE bölcsészkarán, magyar-francia szakon szereztem diplomát 1998-ban. Már egyetemi tanulmányaim alatt is tanítottam. A diploma megszerzése után volt alkalmam egy alapítványi iskolában, illetve az ország egyik legszínvonalasabb intézményében, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskolában és Gimnáziumban dolgozni. 2001-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem gyakorló iskolájában – amely ugyancsak a Congregatio Jesu szerzetesrend fenntartásában működik Piliscsabán – a magyartanítás mellett részt vettem a francia nyelv oktatásának beindításában.

– 1991 óta vagyok tagja a rendnek, amelynek akkor még csak Egerben volt iskolája – vette át a szót Knáb Judit nővér, aki nemcsak az iskola igazgatóhelyettese, hanem egyben a helyi rendház elöljárója is. – Ott tanítottam 1999-ig, majd Budapesten, az ELTE-n végeztem német nyelvi kiegészítőt, és készültem az örökfogadalomra. 2002-ben kerültem második igazgatóhelyettesként a piliscsabai gimnáziumba, ahol addig egy világi pedagógus egyedül látta el ezt a feladatot.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>