Temetés és evangelizáció
Tanúságtétel a keresztény reményről
Szerző: Szungyi László
Jó lenne bizonyossággal tudni, mi zajlik a gyásznépben a temetési szertartás közben, amikor a ravatalra vagy a kiásott üres sírba tekint. De erről nemigen nyilatkozik az ember. A legmélyebb érzéseinkről nem is vagyunk képesek beszélni, mert szavakba nem foglalható, ami bennünk zajlik a végső búcsú pillanataiban. Találkozás ez az elmúlás gondolatával, amelyről zaklatott életünkben szinte teljesen megfeledkezünk…
A mai ember igyekszik úgy berendezkedni ebben a világban, úgy dolgozni és hajszolni az élvezeteket, mintha mindig itt élne. Idegen számára annak még csak a gondolata is, hogy eljön az idő, amikor távoznia kell e világból. Ha a helyzet úgy kívánja, kötelességből és együttérzésből megjelenik egyik-másik temetésen. Halkan elrebegett szavakkal, gesztusokkal részvétét fejezi ki a gyászolóknak. Megáll némán a koporsónál vagy az urnánál, elhelyezi a szeretet és megemlékezés virágait. Ilyenkor az arcok mély megrendülésről, megilletődésről tanúskodnak. Ráeszmélés ez arra a megváltoztathatatlan tényre, hogy valaki végérvényesen eltávozott az élők sorából, s az ő helyében lehetne most bárki közülünk. Megtapasztalása ez az elkerülhetetlen emberi sorsnak.
