Cikkek listázása

Felnőttkeresztség

Új életet kezdtek-felnőttként

Szerző: Körössy László

A keresztség Krisztus halálában és feltámadásában részesít. A víz nemcsak a megtisztulást jelzi, hanem a halált és az új életet is. Krisztussal együtt új életre születünk mint az Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek hajlékai. Az e szavak mögötti, megélt valóságról felnőttként megkeresztelt testvéreinket kérdeztük.

Húsvét vigíliája mély kapcsolatban áll a keresztség misztériumával. Isten és ember találkozása a szentségben szavakba alig foglalható élmény. Andi így emlékezik a két évvel ezelőtti húsvét éjszakára:

Nagyon szép, varázslatos élmény volt. A Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomban akkor ketten részesültünk a keresztség szentségében. A felkészítő papunk azt mondta nekünk, hogy az áldozás után, amikor a helyünkre megyünk és letérdelünk, imádkozzunk saját szavainkkal, adjunk hálát, sőt nyugodtan kérhetünk is az Úrtól bármit, ami fontos számunkra. Már napokkal korábban gondolkodtam azon, hogy miért is kellene hálát adnom, és mennyi mindent is kell kérnem. De akkor este az áldozás után semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy köszönöm! Könnyeztem, és nem jutott eszembe, hogy mi mindent akartam kérni, hogy miért is akartam hálát adni.

A keresztelőre a szüleim is feljöttek Szegedről. Mindketten elfogadták a döntésemet. Ez nagyon sokat jelentett számomra.

Úgy nőttem fel, hogy a szüleim – habár mindketten még gyerekként részesültek a keresztségben – a vallást nem tekinthették fontos dolognak. Már fiatal felnőttként voltak ugyan a hittel kapcsolatos félszeg gondolataim, de az igazi előrelépést e téren Zsolttal való találkozásom jelentette. Ő már gyerekkora óta gyakorló katolikus. Megismerkedésünk után együtt kezdtünk járni az Emmanuel közösség Alfa-kurzusára, együtt beszéltük meg a bennem felmerülő kérdéseket. Kezdetben nem volt ez olyan egyszerű, egyre csak szaporodtak kekeckedő kérdéseim, miértjeim. De közben valami történhetett, mert egyszer csak feltámadt bennem a határozott akarat: szeretnék megkeresztelkedni. Utólag talán azt is mondhatjuk, hogy megérintett a Szentlélek, de akkor erről nem tudtam semmit.

 

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>