Cikkek listázása

A nagyhét szertartásai egykor és most

Szerző: Kovács Ervin

Az idén lesz pontosan ötven éve annak, hogy XII. Piusz pápa elrendelte a nagyhét szertartásai megújított rendjének bevezetését, melyet tíz évvel később a II. vatikáni zsinat liturgikus reformja is néhány kisebb módosítással átvett, és amelyet manapság is végzünk templomainkban. Idősebb papjaink és híveink azonban még ma is fel tudják idézni gyermekkori élményként a régi liturgiát, melynek ismertetése segíthet, hogy a mai hívek is beavatást nyerjenek őseik nagyheti élményvilágába.

Nagyszerdán délután már a nagycsütörtöki virrasztó és hajnali zsolozsmát elővételezték, mely olvasmányairól kapta a Jeremiás siralmai (Lamentatio Jeremiae) nevet, és amelyen a hívek nagy számban vettek részt. Ma is sok helyen él ez a szertartás, a háromszögű gyertyatartón égő tizenöt gyertya fokozatos kioltásával minden zsoltár végén. Ahogyan a végén csak egy gyertya marad égve, úgy hagyták el az Urat is fokozatosan tanítványai, és egyedül ő virrasztott az Atya előtt mindnyájunkért.

Nagycsütörtök egyetlen szentmiséjét reggel mutatták be, a püspökök ebben végezték a krizmaszentelést és a lábmosást is, mely csak székesegyházakban volt látható. Az olajszentelés igen ünnepélyes keretek közt történt 12 áldozópap, 7 diakónus és 7 szubdiakónus közreműködésével. Az olajokra nemcsak a püspök, hanem a papok is ráleheltek a Lélek közlésének jeleként, majd háromszoros térdhajtással és „Üdvözlégy, szent krizma”, „Üdvözlégy, szent olaj” felkiáltással hódoltak a Szentlélek karizmáit közvetítő szentségi anyag előtt, megcsókolva az olajtartó edényeket. A szentmisén elnémultak a harangok és az orgona, az áldozás után a szentséget áthelyezték egy mellékoltárra. Oltárfosztás következett a 21. zsoltár éneklése közben, majd csak ekkor történt a lábmosás. Délután a lamentáció és a getszemáni óra következett, amikor virrasztottak a mellékoltárra áthelyezett Oltáriszentség előtt.

Nagypénteken reggel végezték a csonkamisét fekete liturgikus ruhákban. A szertartás felépítése megegyezik a maival, azzal, hogy a nagy könyörgésekre a diakónus felszólítására („Boruljunk térdre”) mindenki letérdelt, majd a szubdiakónus „Álljatok fel”-jére ismét felkeltek. A kereszt leleplezésére a pap levetette miseruháját, majd három részletben eltávolította a feszületről a fekete leplet, egyre magasabb hangon háromszor énekelve „Íme a kereszt fája, melyen a világ üdvössége függött”. A keresztet ezután letették az oltár elé egy vánkosra, a pap cipőjét letéve hódolt előtte (mint Mózes a csipkebokor előtt), őt követték a hívek is háromszor térdet hajtva és megcsókolva az üdvösség fáját. Közben énekelték a ma is előírt Panaszéneket (Improperia) a keltről származó görög nyelvű háromszor szent énekkel: „Szent Isten, szent Erős, szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk”. Az ezután következő részt is jól ismerik a keleti keresztények: az előszenteltek liturgiáját. Az oltárt letakarták, a gyertyákat meggyújtották, majd az előző nap átváltoztatott két nagy szentostyát az oltárra hozták. A kehelybe bort és vizet öntöttek, majd megtömjénezték az oltárt, ezután a pap megmosta kezét. Az eucharisztikus imát kihagyva azonnal a Miatyánk következett, az egyik szentostya megtörése, legkisebb részecskéjének kehelybe ejtése és a pap áldozása. A hívek nagypénteken nem áldoztak. Ezután közép-európai szokás szerint a másik szentostyát szentségmutatóba helyezték és körmenetben a szentsírhoz vitték, ahol a hívek egész estig szentségimádást végeztek.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>