Nagykanizsai magvető, kezében gitárral
Szín az élet szivárványából
Szerző: Lőrincz Sándor
– Miként élik a hitüket a közvetlen családtagok?
– A férjem a legnagyobb segítségem. Háttérmunkája nélkül nem jutna ennyi mindenre idő. Igaz, a gitár az én kezemben van, és ez látványos, de amit ő tesz, a sok pakolás, szerelés, az mind szükséges a szolgálathoz. Elsőként azt köszöntem meg Medjugorjében, a zarándoklaton, hogy Imi van nekem. És persze a gyermekeink, a három csinos lányunk, akik velünk együtt énekelnek, zenélnek. Szinte minden nagy egyházi programon, eseményen együtt szolgáljuk az Urat. Természetesen nekünk is vannak nehéz pillanataink, amikor szeretnénk egy kicsit egyedül lenni, vagy szívesen vacsorázna együtt a család, de csöngetnek. Mi pedig mindig ajtót nyitunk… Lehet, hogy sokak szemében abnormális a famíliánk, de az életünket mi nem a tévével, hanem az élő lelkekkel osztjuk meg, és sokszor megtapasztaljuk, hogy itt van köztünk Jézus. Általa pedig a családunk nem öt, hanem közel száz emberből áll.
– Kik tartoznak ehhez a nagy famíliához?
– Az alap a Magvető gitáros közösségünk, amely 21 éve zenél főként szentmiséken és szentségimádásokon 15–20 zenésszel 10–40 fős, a szolgálatoktól függő kórussal. Havonta két alkalommal van gitáros misénk a Jézus Szíve-templomban, egyszer medjugorjei szentségimádás. Az Antióchia közösségben háttérszülők vagyunk a férjemmel, a Boldog Otthon házas közösségnek az alapítói. Karácsonykor énekekkel, versekkel visszük az örömhírt a vesebetegek és öregek közé, de az ifjúsági találkozókon is zenélünk, mint ahogy a farsangi bálokon is, ahol legutóbb 430-an köszöntöttük a tavaszt.
– Többször szóba került Medjugorje. Milyen élményt jelent e zarándokhely?
– Medjugorje számunkra a kegyelem forrása, ahol Szlavkó atya jóvoltából egy olyan imamódot tanulhattunk meg, amit hazahoztunk és magvetőként továbbadunk, mint például az országos antióchiás találkozón, hogy mások is megtapasztalhassák a zene szolgálatával Isten jelenlétét. Hét éve minden nyáron szervezünk imatábort, s a gyerekekből a hét végére kis zenei közösséget kovácsolok, hogy a záró misén már valóban szívből szóljon az ének.
– A korhű jelmezes, csaknem száz szereplővel színre vitt Passiójáték szintén remek evangelizációs lehetőség.
– Zenéje és szövege akkor született meg bennem, amikor harmadik gyermekünket várva trombózissal feküdtem. Horváth Krisztián barátommal újrahangszereltük, és 2000-ben, a jubileum évében közel kétezren láthatták a Somló hegyen. Az idei nagyböjtben Kőszegen adtuk elő a nagytemplomban. A Passiójáték CD-n is megjelent, és elkészült az Isten szeretete című gyermekkazettánk, valamint az Áldások című CD-nk. Jelenleg egy szentségimádásos összeállításon dolgozunk, hiszen éltető erőnk az ima, a szentségimádás, 2005 pedig az Eucharisztia Éve.
– Egy római zarándoklaton az egyszerűségről tett tanúságot. Mire taníthat bennünket az egyszerűség?
– Rómában láttam az Isten dicsőségét hirdető gyönyörű, hatalmas épületeket, csodálatos festményeket, szobrokat, ám felmerült bennem: jó, hogy vannak, de mit hozhatok ebből haza? Csak a fényképeket és az élményt. Szent Ignác és Kalazanci Szent József szobájában azonban ugyanaz a jézusi egyszerűség ragadott magával, mint a Szent Ivó-templomban kitett Oltáriszentségnél. Egyszerűen odatérdelni, egyszerű szavakkal elmondani: imádlak, Uram, tiéd az életem! Ezt az egyszerűséget a dalokban tudom közvetíteni, szentmisén, szentségimádáson, hiszen a zene harmónia, egy szín az élet szivárványából, ami képes ezen a sugáron keresztül a lelkünkbe hozni Isten szeretetét. Ez a fajta egyszerűség megtaníthat bennünket egyértelműnek, őszintének lenni kapcsolatainkban, megtaníthat lemondani a feleslegesről, a sallangról, ami éppen abban akadályoz, hogy a „szűk kapun” átjussak, hogy a másik ember megértsen. Isten biztosan érti a cirádás beszédet is, de lehet hozzá menni gyermeki egyszerűséggel is, ami ez esetben őszinteséget jelent.
