Cikkek listázása

Magyar katonák a 47. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton

„Istennel az emberiségért és a békéért”

Szerző: Posgay András százados

„Istennel az emberiségért és a békéért” – ez lesz a jelmondata az idei, immár 47. Nemzetközi Katonai Zarándoklatnak, melyre a magyar zarándokok közel 130 fővel utaznak ki Lourdes-ba. A május 27. és 29. között megrendezésre kerülő eseményre a rendezők mintegy harminc ország 15 ezer katonáját várják a festői szépségű pireneusi zarándokhelyre. Hazánk delegációját – amennyiben elfoglaltságaik engedik – Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, dr. Svéd László vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Parancsnokság parancsnoka és dr. Szabó Tamás dandártábornok, tábori püspök vezeti. A zarándoklatra szintén kiutazik a Légierő Zenekar tizenhét zenésze Katona János őrnagy vezetésével.
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség felajánlásából 25 katona már május 17-én nekivág a közel 2500 kilométeres útnak, és háromnapos utazás után Lourdes-ba érkezik, ahol részt vesz a katonazarándokok részére kialakítandó sátortábor felépítésében és berendezésében, a zarándoklat alatti működtetésében, valamint bontásában.

A zarándokok május 24-én hagyják el Magyarországot abban a reményben, hogy a pihenés mellett olyan élményeket szereznek, amelyekhez foghatót sehol máshol nem tudnak. A támogatásoknak köszönhetően a katonák harmincezer, a honvédelmünkért fáradozó polgári zarándokok és hozzátartozóik ötvenezer forintért vehetnek részt a kilenc napos zarándoklaton.

A zarándoklat hivatalosan 27-én, a késő délutáni órákban, a fesztiváli hangulatú megnyitóval veszi kezdetét. Ezt követi a magyarok közös elmélkedése és imádsága a Bernadett-templom kápolnájában. A katonák az esti órákat a városban egymás megismerésével és véget érni nem akaró barátkozással töltik. Szombat délelőtt a tábori püspök mutat be szentmisét a magyar katonáknak a táborban, melynek ünnepélyesebbé tételéhez a katonazenekar is hozzájárul. Délben a velünk utazó szakács „összekovácsoló” ebédje kerül terítékre, ahová a táborban lakó külföldi delegációk képviselőit is várjuk. Délután egy szusszanásnyi szabadidő után zarándokaink a szentségi áldáson, este pedig a zarándoklat fénypontjának számító gyertyás körmeneten vesznek részt. A késő esti órákban civil ruhát nemigen látni a városban: mivel a katona csak katona, minden vendéglátó-ipari objektumot nemzetközi katonai alakulatok szállnak meg és pótolják a napközben elvesztett folyadékot. Ez a „folyamat” éjfél körül már önjelölt szólisták és spontán megalakult énekkarok amatőr fesztiváljába csap át, melyet hajnali kettőkor a Nemzetközi Éjjeli Járőrszolgálat csendesít el. Vasárnap reggel végzik katonáink a keresztutat, ahonnan a nemzetközi szentmisére vonulnak. A mise és az ebéd után a búcsúünnepség és az utolsó Lourdes-ban töltött éjszaka következik, majd hétfő reggel a magyar zarándokok hazaindulnak Magyarországra.

A zarándoklat vezetői, szervezői és természetesen résztvevői nevében kérem a tisztelt olvasót, hogy a május 24. és június 1. közötti időszakban gondoljon arra, hogy 130 magyar katona, polgári alkalmazott és hozzátartozóik az „…emberiségért és a békéért”, hazánk boldogulásáért és nyugalmáért imádkoznak Lourdes-ban. Szeretném kérni a főtisztelendő atyákat is, hogy a május 29-i szentmisében a hívekkel együtt emlékezzenek meg a Magyarországért imádkozó fiaikról és lányaikról, akik a hazától többezer kilométerre kérik a Szűzanya közbenjárását.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>