Cikkek listázása

Egy katolikus drogrehabilitációs intézetről

Vándorok a Viharban

Magyarország első katolikus drogrehabilitációs intézetének 2001 őszén kezdődött el a megvalósítása. A Vándorok a Viharban kiemelten közhasznú alapítvány a katolikus egyház alapításával jött létre 2002 márciusában. Feladatának a szenvedélybetegek, elsősorban kábítószerfüggők rehabilitációját tűzte ki célul. Első lépéseként felállt egy szakmai kuratórium, tagjai között magyar és nemzetközi hírű szakemberek is megtalálhatók. Az ő szakmai tapasztalatuk segítségével indult el a munka. Majd az alapítvány vásárolt Budapest déli kapujában, Alsónémedi közigazgatási területén egy 2,5 hektáros területet, ahol tavaly befejeződött az intézmény épületegyüttesének felépítése. Az alapítvány programjáról, amelyet több minisztérium is támogatásra méltónak talált, az alapítvány vezetője, Laczkó Mihály írt. 

A kábítószer tilosnak mondása nem jelenti azt, hogy elítéljük a kábítószerszedőt. Ezek a személyek nehéz rabszolgaságként élik meg állapotukat, amelyből szükségük van szabadulásra. Az erkölcsi vétség kimondása és a megszorító törvények alkalmazása nem vezet gyógyuláshoz, annak rehabilitáció útján kell történnie, amely anélkül, hogy elnézné a kábítószeren élők esetleges vétkességét, elősegíti az állapotukból való kiszabadulásukat és beilleszkedésüket a társadalomba.

A drogokhoz hozzászokott személyek rehabilitációjában fontos, hogy megpróbáljuk megismerni az egyéneket és megérteni belső világukat; odáig eljuttatni őket, hogy felfedezzék vagy újra felfedezzék a személyekként őket megillető méltóságukat. Segítenünk kell őket abban is, hogy aktívan élesszék újra és fejlesszék a droghasználat által elfojtott személyes erőforrásaikat, a szilárd és nemes eszmékre irányuló akarat magabiztos reaktiválása útján. 

Képzett munkatársak segítenek 

Az elképzelésemet támogatni tudó, addiktológiában jártas szakembereket kerestem meg a közös együttgondolkodás reményében. Közülük kerültek ki a Keszthelyi Ferenc püspök atya által megalapított Vándorok a viharban elnevezésű alapítvány kuratóriumának tagjai. A kurátorok segítségével jelenleg több, a területen szakmai gyakorlattal, tapasztalattal rendelkező segítőt sikerült megnyernünk az ügynek, akik gyakorlati ismereteik mellett elméleti, professzionális képzettséggel is rendelkeznek.

Az alapítvány vezetőjeként 2002 nyarán több hetet töltöttem egy olaszországi rehabilitációs központban, ahol bepillanthattam a szakmai munka alapjaiba. E tapasztalat nagyban segítette azt, hogy egyre konkrétabban álljon össze a rehabilitációs otthon szakmai programjának alapját képező anyag. Ebben a programban a közösségre építünk elsősorban, ahol a nálunk lévő kliensek együttműködve, elsősorban magukért, de egymásért is felelősséget vállalva élhetik mindennapjaikat. (A csoport szerepe a szocializációs-nevelői folyamatban kiemelkedően fontos. A csoport izgalmas, változatos, szükséges és hatékony módját jelenti az emberek megsegítésének. Olyan tudományterület, mely nélkülözhetetlen a drogrehabilitációs munkában.) 

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>