Életünk vágydimenziója
Szerző: Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát
A vágynak minősége van, egyszerre vonz és gyötör bennünket, hiszen lényege szerint végtelen, mert Istentől származik, Isten pedig végtelen. Istenképiségünket, vagyis hogy Isten képére és hasonlóságára teremtettünk, mindenekelőtt a vágyban tapasztaljuk meg. A végtelen Istenből valami, egy szikra bennem is él, és csak akkor nyugszunk meg, ha vágyunk Istenbe torkollik, ha ő éltünk célja. Ezért élem meg és ápolom magamban helyesen a vágyat, ha tudomásul veszem és végtelenségét kibírom, elviselem. Így a földi beteljesülésben a remény építőköveit láthatom, de földi vágyaimról mindig tudnom kell, hogy bár nyugtalanítanak, mégsem tölthetik be életemet, mert vágy igazából csak egy van, csak egyes számban beszélhetek róla. Ha vágyakról beszélek, feloldom és tönkreteszem a vágy erejét. Ha a végtelenre irányuló vágyat apró részletekre bontom, abba az illúzióba esem, hogy a magam vagy egy másik ember szeretete elég arra, hogy választ kapjak. Beprogramozhatom a vágyaimat, amelyek mindig többet kívánnak, mégsem telek be. Beprogramozhatom törekvéseimet, amelyek válaszra várnak, mégis csalódást okoznak. Ha többet akarok kicsikarni a másik szeretetéből, olyasmit, amire a másik képtelen, oka lehetek barátságok, szerelemek, házasságok szétesésének.
Ágoston egyházatya szava érvényes: „magadért teremtettél minket, Urunk, és nyugtalan a mi szívünk, míg nyugalmát benned meg nem találja”.
Küldetésünk, és ez minden emberé a másik számára (és célunk is): hogy ezt a vágyat tudomásul vegyük, ápoljuk, ne akarjuk aprópénzre váltani. Meg kell akadályoznunk, hogy a vágy szenvedéllyé váljék bennünk, és kiszolgáltatottá tegyen bennünket. Tudnunk kell, hogy nem vagyunk elegendők magunknak, tudnunk kell, hogy a másik sem elég, tudnunk kell és fel kell ismernünk, hogy csak a végtelen Isten válasz a bennünk égő végtelen vágyra. Ha ez a vágykapcsolat létrejön és ebből élni tudunk, lesz energiánk az ünnepre, ahol nemcsak mi ajándékozunk, hanem megajándékozottak is vagyunk. Erőnk lesz az ünnepre, amely nem merülhet ki sem pusztán a szemet gyönyörködtető csillogásban, sem az ajándékok értékében, hanem az ajándék valóban ajándékká, ingyenessé, kegyelemmé, lemondássá lesz, magam kiüresítésévé, s így aztán megtapasztalt békévé és örömmé is.
