Cikkek listázása

„Örvendezik majd ajkam, ha neked énekelek…”

Szerző: Gábor Adrienn Angéla

Fotó: Gábor Adrienn Angéla

Manapság egyre ritkábban találkozni olyan családokkal, ahol az istenszeretet és az együtt muzsikálás öröme kéz a kézben jár. A rákoskeresztúri Lökösházi família példaképe lehet mindazoknak, akik családjukkal a zenén keresztül szeretnének utat találni a Mindenhatóhoz.
Az édesanya, Kiss Zsuzsanna kicsi gyermekkora óta muzsikusnak készült. Tehetségét korán felismerték, szorgalma és kitartása pedig meghozta gyümölcsét: az ügyes zongorista növendék gondos tanárok keze alatt kiváló zenetanárrá érlelődött. Jelenleg a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában tanít zongorát, szolfézst, zeneelméletet és zenetörténetet, de orgonistaként is rendszeresen teljesít szolgálatot budapesti vagy vidéki templomokban. Szabadidejében – miként már kora ifjúságában is – komponál, kórusműveit tanítványai rendszeresen előadják. Elismert és kedvelt pedagógus, emellett négygyermekes családanya. Otthonukban rend és kényelem szolgálja a feltöltődést, a közös együttléteket, az imádságos ünnepeket.

– Azok a szokások, amelyek a hívő katolikusok életében megvannak, természetesen a mi családunk életéből sem hiányozhatnak: rendszeresen járunk templomba, hálát adunk az ételért, közösen imádkozunk. Istenhez való ragaszkodásunk mégis inkább az élethez, a kötelességeinkhez, a szolgálathoz való hozzáállásunkban mutatkozik meg. A családtagok közötti őszinte, figyelmes kapcsolat és egymás segítése nálunk természetes. Az Istennel való közösségünk családi életünk minőségében válik láthatóvá – mondja Zsuzsanna. Az egyházért vállalt áldozatos munka számukra nem idegen: a férj még Békéscsabán, korábbi lakhelyükön kántorkodott évekig, Zsuzsanna a mai napig orgonál, gyermekeik pedig rendszeresen közreműködnek a Kórusiskola énekeseiként a szentmiseszolgálatban. Hozzászoktak az igényes, míves liturgiához, ezért igencsak kritikusak azokkal a lelkes templomi énekesekkel szemben, akik híján vannak a mesterségbeli tudásnak. Ők szerencsések: nemcsak tehetséget kaptak, hanem annak gondozását is.

Nem lehet elég korán kezdeni

– A zenetanulás az anyaméhben kezdődik – vallja a pedagógus. – Még ha nem is tud hangszeren játszani a kismama, de zenét hallgat, és magzata megszereti a hangok csodálatos világát. Az én babáim intenzíven mozogtak a zenére, így a világra jövetelük előtt már biztosak voltunk benne, hogy valamilyen szinten kapcsolatuk lesz a muzsikával. A zenetanulás és a sport mellett a nagyobbik fiam egy időben néptáncolt is, a kislányom pedig balettozik. Egy ideje azon töri a fejét, hogy énekművész vagy koreográfus legyen-e, ha felnő. A Jóisten megáldotta őket zenei tehetséggel, de az is bizonyos, hogy sokat merítenek a szülői mintából: látják, mily nagy örömmel ülök a zongorához, és tudják, milyen fontos az életemben a zene – meséli Zsuzsanna.

Aki már próbálta, tudja, hogy a zenetanulás legtöbbször igencsak fáradságos tevékenység. Ahhoz, hogy valódi örömöt jelentsen és esztétikai élményt nyújtson, hosszú évek kitartó, szorgalmas munkája szükségeltetik. A tehetség – és annak felismerése – önmagában nem elég. A kezdeti fellángoláson úrrá lévő lustaság vagy kamaszos nemtörődömség ugyanis könnyen kudarcok sorozatába torkollhat, és a mégoly tehetséges diák is feladhatja.

– Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb növendék életében bekövetkezik egy olyan szakasz, amikor minden mást akar, csak éppen gyakorolni nem. Ezzel nincs mit tenni, túl kell élni. Nagyon fontos a türelem és az elfogadás, de azért a józanság is indokolt. A tehetségesebbek könnyebben átvészelik a nemszeretem hónapokat is, a gyengébb képességűeknek nagyobb figyelem dukál – mondja Zsuzsanna. Noha a félévi vizsgák felkiáltójelként villognak a nebulók szeme előtt, a rendszeres gyakorlás rutinná tételéhez nélkülözhetetlen a hathatós szülői odafigyelés. Sokan csak felnőttként hálásak a néha kíméletlennek tűnő noszogatásért. Nemcsak a szépségért, hanem a varázslatos hangok előcsalogatásáért is meg kell küzdeni – de a kitartás mindig bő termést hoz.

A Lökösházi családban mindazonáltal a pianínóért is „harc” folyik: jól ütemezett gyakorlási renddel és persze kompromisszumokkal jutnak csak a gyerekek a hangszerhez. Noha már egyiküknek sem a zongora a főhangszere, az mégis a zenetanulás elhagyhatatlan kelléke. A zenei készségeket fejlesztő szolfézs, amellett magasabb szinten az összhangzattan-zeneelmélet, majd a transzponálás-partitúraolvasás rendszeres gyakorlást és biztos manuális tudást igényel.

Mi értelme?

Túl azon, hogy a muzsikálás megelégedettséget, áramlatélményt okoz, és mással pótolhatatlan örömforrást jelent, számos egyéb hozadéka is van.

– A zenetanulás sok olyan csatornát nyit meg, amelyek aztán könnyebbé teszik a tanulást, a logikus megközelítést. Nagy mértékben gyarapítja az általános műveltséget és intenzíven fejleszti a szépérzéket. Mindezeken túl elsősorban mégis a lelkiéletet tekintve van felbecsülhetetlen értéke! Egészen más látásmódot, nagyfokú érzékenységet teremt a zene a gyermekben – mondja Zsuzsanna.

– Én azt látom, hogy azok a fiatalok, akik zenét tanulnak, sokkal műveltebbek, okosabbak kortársaiknál – fűzi hozzá a tizennyolc éves Gyuri, a Lökösházi ikrek idősebbik tagja. Noha ő igazi „trendi” srácként karriercélokban és megjelenésben is a mai kor kihívásainak igyekszik megfelelni, hálás szívvel gondol furulya-, trombita- és zongoratanulmányaira. Testvéreivel ellentétben ugyan nem zeneművésznek, hanem közgazdásznak készül, úgy véli, tanulmányai elrabolhatatlan kincsekkel gazdagították személyiségét. Ahogy ő mondja, meglátszik egy fiatal modorában, szóhasználatában, viselkedésében, hogy részesült-e zenei nevelésben vagy sem. – Szerintem ma már egyre több olyan fiatal van, aki nem érzi „cikinek” a zenetanulást, és rendszeresen előfordul templomi koncerteken, hangversenytermekben vagy az Operában. Tőlem már többször kérdezték, tudok-e valami jó zenei programról, mert szívesen elmennének rá, kíváncsiak. Bízom benne, hogy mindez az én hatásomra is történik – mosolyodik el Gyuri. Ikertestvére, Marci egészen más lelkialkat.

Áhítat és örömzene

Korábban ő is furulyázott és zongorázott, manapság viszont elsősorban gitározik. Ami őt mint zenészpalántát igazán különlegessé teszi, az az énekhangja: évek óta szólistaként számítanak rá a Kórusiskolában. Legutóbb Vácott, a Gregorián Fesztiválon énekelt.

– Jobban szeretek templomban énekelni, mint színpadon. Az ugyanis szolgálat, ott az ember jobban elmélyül az éneklésben. Az oltár előtt Istennek is éneklünk, nem csak a híveknek – mondja. Öröm hallani, milyen lelkesedéssel mesél a próbákról, a közösségben eltöltött pillanatokról. Látszik rajta az elhivatottság, és nem kételkedik az ember, amikor azt hallja tőle, hogy már nem tudja elképzelni az életét kóruséneklés nélkül. Szerinte a muzsika megszerettetését és az eredményes zenetanulást a folyamatos visszajelzés, elsősorban a dicséret segíti. – Azokat a tanárokat szeretem, akik nemcsak a hibát, hanem a szépet is észreveszik egy-egy darab előadásakor – mondja, majd a húrok közé csap, és elénekel egy édes-bús rockballadát. Kisvártatva csatlakozik hozzá öccse, a tizenkét éves Jancsi, és igazi örömzenélésbe fognak. Noha mindketten rockzenekar alapításáról álmodoznak, teljesen természetes számukra az egyházi zene szeretete.

– Az mindenképpen közelebb visz az Istenhez, hogyha a misén éneklünk. Érezzük, hogy segítjük a liturgiát, szolgáljuk az Istent – mondja Jancsi, aki dobolni tanul, amellett ügyesen zongorázik, és – ami szokatlan egy csintalan kiskamasz esetében – rajong az operáért. Óvodáskori szép emlékei révén szüleit arra kérte, a következő évadban vegyenek számára operabérletet. Bár nem dicsekszik vele, de ő maga is zenét szerez. A zenepedagógus édesanya szerint különösen tehetséges a komponálásban.

Marika, a harmadik gyermek igazi érzelmes, romantikus lélek: hosszú évek óta táncol, hárfázik, énekel. Élvezet hallgatni válogatott szavait, tisztán csengő beszédét. Az édesapa méltán büszke kislányára.

Muzsikával Istenhez

György – megromlott egészségi állapota miatt – jelenleg a Kórusiskola portásaként dolgozik, szabad perceiben pedig az iskolai orgonán játszik Bach-, Liszt- vagy Franck-műveket. Alkalmanként odahaza is leül a zongorához. Családfőként alázattal vállalja a „hátország” szerepét: amíg felesége késő estig tanít a város másik végén, ő gondoskodik a gyerekekről és a háztartásról. Koncertszezonban, vagyis karácsony és húsvét táján felbecsülhetetlen segítséget jelent áldozatos munkája.

– Amikor más tisztességes ember az ünnepre készül, a család jótékonysági koncerteket ad az időseknek vagy éppen pásztorjátékot játszik. Hit nélkül nem tudnánk ezt szívből tenni, muzsika nélkül pedig élni sem tudnánk – mondja.

Sajnos sok olyan talentummal megáldott kisgyermek van, akinek tehetségét nem fedezik fel a szülők, a nagymamák vagy a tanító nénik – ezért vagy túl későn, vagy soha nem jutnak hozzá a professzionális zenetanuláshoz. Tehetségük elkallódik, mint az út szélére esett mag. Pedig nekünk, a zenei nagyhatalomnak számító Magyarországnak ajándékul adatott a Kodály-módszer, amely az élőzene varázsán keresztül tanít játékosan, és amelyre sosem tudunk eléggé büszkék lenni, és érte köszönetet mondani. A zenei anyanyelv elsajátításának ugyanis kimondva-kimondatlanul hatalmas szerepe van a hazaszeretetre nevelésben, a nemzet gondolkodásmódjának megismerésében és elmélyítésében. Metódus van, tehetség is bőven adatik, már csak a jó gazda gondossága, fegyelme, szorgalma és elhivatottsága szükséges…

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>