A zombori karmeliták megünnepelték rendházuk alapításának 100-ik évfordulóját
Örökség a jövő számára
Szerző: Harmath Károly OFM
Fotó: Harmath Károly OFM
Iliana Teréz OCD nővér
A történészek ugyan még vitatják, hogy Zombor városát Szent István királyunk alapította-e, mint ahogyan azt egy török utazó, Evli Celebia írja, vagy pedig csak a 16. századi Czobor-Szent Mihály településtől lehet nyomon követni fejlődését. Biztosan tudjuk, hogy Zombor városában, a későbbi megyeszékhelyen már a 15. század közepén megerősített vár segítségével igyekeztek ellenállni a török betörésnek, amely azonban a mohácsi csata után eredménytelennek bizonyult. A településnek és környékének hívei azonban a török hódoltság idején – habár nagy nehézségek közepette – a ferenceseknek köszönhetően tudták gyakorolni hitüket. A korabeli feljegyzések szerint Zomborban 1649-ben fráter Marin Ibrisimovic vizitáló püspök feljegyzése szerint 30 katolikus család élt. A török hódoltság után az első templomot a ferencesek emelték, akiknek jelenléte II. József rendelete alapján 1786-ban megszűnt, s a lelkipásztori teendőket az egyházmegyei papság vette át.
A zombori és a környékbeli katolikusok életében nagy fordulatnak számít a mai karmelita templom és rendház alapítása. A templom építésére vonatkozó döntést ugyan még 1828-ban meghozták, de az alapkövet csak 1860-ban helyezhették el, s az építés is eltartott 1904-ig, amikor a felszentelt templomot augusztus 20-án Szent István király védnöksége alá helyezték.
Egy évre rá elkészült a rendház is a Magyar Karmelita Féltartomány alapításában, amelynek Szent József lett a pártfogója. A múlt század politikai eseményei folytán a rendház, ugyanazon a helyen maradva, ma már az ötödik államban teljesíti küldetését (Osztrák-Magyar Monarchia, Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, Magyarország, Jugoszlávia, Szerbia és Montenegró). A rendházat 1924-ben közvetlenül a rendi főelöljáróság alá rendelték, 1958 és 1990 között e rendháznak és a zömével Boszniából származó hivatásoknak köszönhetően újabb rendházak jelentek meg Horvátországban, ahol 1990-ben megalakult a Szent József atyáról elnevezett rendtartomány. S ha már ennél az évnél tartunk, illő megemlíteni azt is, hogy a rendház történetében a különböző háborúk folyamán a rendtagoknak több alkalommal is el kellett hagyniuk bizonyos időre szent hajlékukat, hogy a katonaság vegye hatalmába, 1990 utolsó napján pedig a legújabb balkáni háborúk következményeként bombatalálat érte az épületegyüttest, ekkor megrongálódott a sekrestye és a templom folyosója is.
Délvidék, így a zombori rendház egyik sajátossága is az, hogy soknemzetiségű. Ez már az első négytagú közösség szerkezetében is érezhető volt. A zombori karmeliták még ma is ebben a légkörben élnek. A magyar, horvát, német, román származású szerzetesek a múltban és a jelenben is – a természetszerűen jelentkező kisebb-nagyobb nemzeti feszültségek közepette – igyekeznek megőrizni a rendház eme tulajdonságát.
A rendház első priorja – és a rendház építője – az a Soós István atya volt, akinek Újszövetségét még a kommunizmus ideje alatt is sokan forgatták. Közöttük Erdő Péter bíboros úr is, aki ezt meg is említette július 16-án az ünnepi szentmisén tartott beszédében, amelynek fő üzenete a hivatás, különösképpen pedig a házasság hivatásának keresztény elfogadása volt.
Habár száz év a történelemben nem sok idő, a zombori karmelről elmondhatjuk, hogy igen komoly szereplője volt az elmúlt évszázad bácskai – és horvátországi – vallási életének. Nemcsak a filozófiai stúdiumnak és a noviciátusnak adott helyett a múltban, hanem tulajdonképpen a horvát rendtartomány bölcsőjévé vált. Arról a lelki haszonról pedig, amelyet a hívek a zombori „barátok” révén kaptak, egyszerűen lehetetlen beszámolni.
