A külföldi magyarok püspöke: P. Miklósházy Attila SJ
Itt csak missziós lelkülettel lehet helytállni…
Szerző: Lányi Béla SVD
Egy év után az ÁVO lefoglalta a házat. Menjünk le Szegedre – döntöttük el, mivel ott egyelőre egy házunk még megmaradt. Viszont 1950 júniusában az összes szerzetest lefogták. Elvittek koncentrációs táborba, Jászberénybe, ahol ÁVO-őrizet alatt tartottak bennünket. Három-négy hét után megszöktünk: átúsztuk a Zagyva folyót, a földeken keresztül elértük a Nagykáta-Budapest vasútvonalat. Illegálisan kellett bujkálni, amíg a Magyar Katolikus Püspöki Kar el nem fogadta az úgynevezett »megegyezést«. A budapesti Központi Szemináriumban folytathattam tanulmányaimat. Azonban az állam rájött, hogy tele a ház szerzetesekkel. 1952-ben válaszút elé állították őket: vagy lemondanak a szerzetesi fogadalomról, vagy mennek. Hát én mentem… A Szent István Kórházban dolgoztam műtősként, majd munkaszolgálatos behívót kaptam. Két évig hordtam a mundért, végül visszatértem a kórházba.
A rám bízott egyházmegye akkora, mint az egész világ
1956-ban elöljáróink arra utasítottak, hogy hagyjuk el az országot. Kikerültem Ausztriába, majd Németországba. Fél év alatt kellett befejeznem filozófiai tanulmányaimat. Utána két évig voltam a bécsi Kalksburg kollégiumunkban prefektus. Majd Torontóban teológiát tanultam, és 1961-ben pappá szenteltek. Később, 1963-ban elküldtek Montrealba teológiát tanítani. Utána Rómában doktorátust szereztem dogmatikus teológiából, a keleti teológiát érintő kérdéskörből a Pápai Gergely Egyetemen. Munkám címe ez volt: „Eucharisztikus pneumatológia a keleti szír liturgiában”. 1967-től Torontóban éltem, teológiai tanárként hét éven át a jezsuita teológián, a Christi Regis College-ben. Majd a Torontói Egyetem St. Michael’s College teológiai fakultásán tanítottam tíz évet, közben dékán is voltam két évig. Utána a torontói bíboros érsek meghívott az egyházmegyei szemináriumába tanárnak és dékánnak is.