„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13)
A szentjánosbogár
Szerző: Katona Marianna
Fotó: Léphaft Pál
– Ezer petrence, kemence, tüzes kohó! Milyen undorítóan boldogok és elégedettek! Nem nézhetem ezt tovább! Valamit tennem kell! – dühöngött magában. – Megvan! Tőrbe csalom őket, és akkor végleg az enyémek lesznek!
Gyorsan hozzá is látott álnok terve megvalósításához. Fogott egy marék bűzös sarat, és egy kerek farönkre dobta. Varázspálcájával köröket rajzolt fölé, miközben sejtelmesen elmormolta a varázsigét:
– Sutyora, mutyora, legyen ebből lakoma! – Abban a pillanatban az undormány átváltozott íncsiklandóan illatozó ételekké. – Ennek biztosan nem tudnak majd ellenállni! És ha esznek belőle, kiszáradt tüskebokrokká változnak! Akkor aztán vége a boldog kacagásuknak! – Elégedetten csettintett, és visszatért a föld mélyén rejlő palotájába.
Az állatkák közül azok figyeltek fel leghamarabb a „pompás csemegére”, akik a legtorkosabbak voltak.
– Milyen jó, hogy én vettem észre először – dörzsölgette tenyerét a pocok. – Gyorsan megkóstolom, mielőtt a többiek ideérnek!
– Nem igazság! Mi is itt vagyunk már! – kiáltották a fürge nyuszik, és odatolakodtak a farönkhöz.
– Káár úgy sietnetek! – csárrogták a varjak.
– Nekünk is hagyjatok! – csiviteltek az erdei madárkák, miközben igyekeztek elcsípni egy-egy ízes falatkát.
